A Checkout szolgáltatásról

Rendszerint blogomon személyes napi élményeim útján generálódnak cikkeim. Így történt ez most ebben az esetben is. Szeretnék pár szót szólni a Checkout szolgáltatásról. Nem azért kívánok értekezni róla, hogy reklámot képezzek számára, hanem azért, mert a Revolut applikáción keresztül egy hibába botlottam, amely kalandozásom segítségével kicsit közelebb kerültem a pénzügyi tranzakciós kódok világához. No, kezdjük … Olvass tovább

Sörfürdő Széchenyi

Szeretnék egy tartalmasabb cikk keretében a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda elérhető lehetőségeiről beszámolni. A címnek viszont nem véletlenül ezt választottam, hiszen élménybeszámolóm központi eleme mégis csak a BeerSPA! Fontosnak tartom ugyanakkor megemlíteni a félreértések elkerülése miatt, hogy a sörfürdő nagyon sok helyen, úgy ahogy nálam is ennek a cikknek a címében, úgy jelenik meg, mintha … Olvass tovább

A maszk trendje a csalók melegágya lett

Nem telik el nap, hogy ne hallanánk olyan kifejezéseket, mint covid-19, sars-cov-2, illetve az erre illeszkedő szavakat, mint amilyen a maszk. Nincs ezen csodálkozni való, hiszen az emberi lény megtapasztalhatta, hogy születés, élet, halál nagyon nagy üzlet, így hát miért is lenne kivétel ez alól egy vírus, és annak járulékai?! Tudjuk, az ember a legnagyobb … Olvass tovább

Azoknak a bizonyos „önkéntes rendőröknek” a pszichológiája

Na vajon mi más is ihlette ezt a cikket, mint az amúgy már dögunalomig lerágott Koronavírus, és annak járulékos társadalmat is irányító, befolyásoló kérdéskörei. Írásom nem a vírushívők, és nem is a vírustagadókról fog szólni, tehát nem a társadalom két részre bomlott narratívájáról kívánok értekezni. Inkább azokról a bizonyos önkéntes sünökről szeretnék véleményt formálni a … Olvass tovább