A siker édes illata – Nadine Rowlands

Nadine Rowlands, Angliában él, akinek az Avon Lady elkötelezettsége előtti időszakában a foglalkozása jogi asszisztens volt. Jelenleg, pusztán Avon kozmetikumok értékesítésével évente 125.000 £ összeget keres. Az olyan 10 ezer £ havonta.

No, bevezetőnek ezt az elemi matematikai műveletet csak azért tartottam fontosnak elvégezni, mert nagyjából lehet általa viszonyítási alapot képezni egy Angliában foglalatoskodó jogi asszisztens havi fizetése, és a fent említett összeg között. Speciel én az Amerikai Egyesült Államok területét jobban ismerem, s az alapján is el lehet végezni az összehasonlítást. USA-ban egy jogi asszisztens óra bére, a legmagasabb szinten is max 27 USD. Egy nap az 216 USD, ami egy hónapban is maximum olyan 4 – 6 ezer amerikai dollár. Nos álláspontom szerint £-ban kifejezve az Egyesült Királyság sem kecsegtet ezen a területen több bevétellel. Tehát a havi 10 ezer £ számára nyerő pálya lett, ez kétségtelen.

Nadine Rowlands Avonos karrierjének útjában az az érdekes, vagy mondhatnám azt, hogy szerencsés helyzet, hogy férjével a karmája gyakorlatilag ugyanaz. Értem ez alatt azt, hogy cselekedeteik és döntéseik mögött, pontosan ugyanazok az ok-okozati összefüggések húzódnak. Nem árulok vele zsákbamacskát, de a férje is az Avon termékek értékesítésével foglalkozik.

Történetük origó pontja, ügye a már említett jogi asszisztensi pályafutás ellenére is, egy tetemes adósságözön…

Fejben dől el, minden!

Nadine úgy döntött a kezdeti sikerein fellelkesedve, hogy felhagy jogi asszisztensi pályafutásával és teljes idejében az Avon termékek értékesítésére fókuszál. Eközben erre a lépésre rábeszélte Wayne-t a férjét is.   Abban a régióban ahol Nadine és Wayne van, a legmagasabb értékesítési hozamot ők érik el! Bár lehet a régió szóval kissé ledegradálom a helyzetet, hiszen a 10 ezer £ havi bevétel, mely velük kapcsolatos adat, olyan 2013-as esztendő végéről származik, abban az időben vetekedett az Egyesült Királyság elnökének (Prime Minister) fizetésével is.

De hol, hogy és mikor kezdődött a kalandjuk?

Teljesen 1996-ig kell visszamenni az időben, adóssághalmazuk ugyanis akkor tájt volt.

Ashton-under-Lyne-től kezdve Greater Manchester-ig szinte az összes létező házat bejárták. No igen, erre mondják azt, hogy Albee effektus. Ajtóról ajtóra járt és értékesítette a termékeket. A bevételek kezdetben annyira alamizsnák voltak, hogy még azt sem engedhette meg magának, hogy Avon terméket vásároljon saját részre!

Férjével együtt mindketten 54 évesek voltak, s rengeteg anyagi gondokkal küzdöttek.

Nadine ezt mondta: rászorultam a szalmára, de csodával határos módon idővel ki tudtuk fizetni tartozásainkat, és megteremtettük a lehetőséget, saját lakásunk visszavásárlására. A lakásukat ugyan nem adták el, de jelzálogosították. Szóval vissza kellett vásárolniuk.

Szinte biztos vagyok benne, hogy nem Avonos berkekben, aki azt a mondatot olvassa, hogy rászorultam a szalmára, azt fogja hinni, hogy egy bedilizett blogger vagyok 😉 Holott nem, én nagyon is értettem, mit mondott Nadine, vagyis ezzel a szófordulatával, mire gondolt (Salma Hayek) aki 2004-től volt az Avon szóvivője, s érdekességként jegyzem meg, hogy Nadine bevételei is a 2004-es évtől kezdődően kezdett el igazán hízni 😀

A történet érdekessége, bár az emberek működése alapján, nagyon is megszokott, amit Nadine mesélt, hogy Közvetlen családi környezetünk és barátaink úgy gondolták, hogy őrültek vagyunk.” értette ezt arra a pillanatra, amikor is meghozta döntését, és otthagyta a jogi asszisztensi állását.

A rendelkezésre álló adatok alapján úgy tűnik, hogy Nadine és Wayne döntése kifizetődő volt, mert az Egyesült Királyság vezető értékesítőjévé nőtték ki magukat, s hálózatukban, több mint 1700 reprezentatív van. De ami a furcsa, hogy Nadine állítása szerint, azzal a demagógiával ellentétben, amit azért az Avon és egyes leányvállalatai teríteni szoktak, hogy a koordinátori feladatok az érdekesek, mert a nagy business-t, ügye a hálózati megoldások elve alapján, az jelenti, Nadine a mai napig inkább a háztól házig való értékesítést műveli. Ez nála olyan kialakult hobbi, amitől nem tud elszakadni.

Elképzelhető, hogy az 1700-as létszámú tanácsadói állománya azért lehet sikeres, amitől persze Ő maga is sikeres, mert ezt a bizonyos Albee effektust áttudta ültetni a fejekbe? Szóval, lehet mégis, értékesítésben a lényeg ? 😉

Nadine azt is elmesélte, hogy mielőtt elkezdte volna az Avon-t, több mint 14 esztendeig nélkülözött mindenféle külföldi utat és nyaralást.

De most, nem szokatlan, hogy a tengerparton fekszem egy koktéllal, miközben válaszolgatok a bejött e-mailjeimre.

 

📣 Ha megosztanád írásom ⬇️
Twitter, Facebook, VKontakte, Buffer, LinkedIn

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük