A piramisjáték és az MLM közötti különbség
Piramisjáték és az MLM elhatárolásáról
Blogom jelentős részében ismeretet terjeszt, így nagy hangsúlyt fektetek mindig az olyan témákra, amelyekkel kapcsolatban azt tapasztalom, hogy rendet kell tenni a fejekben, a piramisjáték fogalma pont ilyen.
A piramisjáték és tényleges MLM fogalma különbsége fókuszának gondolatát részemről az is szülte, hogy az egyik közösségi portál adott posztjával kapcsolatosan, hihetetlen mértékű hozzászólás hegyek generálódtak❗
Nem fogom megemlíteni, melyik cég fizetett reklámjával kapcsolatosan voltak a hozzászólások, mert az ismeretre általánosságban van szükség, az pedig jelen esetben nevek nélkül is lehetséges.
A hozzászólások jelentős részét igazából a tudatlanság és az érzelmen alapuló megnyilvánulás keltette életre, hiszen különösen itt Magyarországon a bizalom, mint olyan, nem igazán ismert. S erről nem kis mértékben a mindenkori politikai elit is tehet. Hiszen ha azt látják, hogy lopásból áll a világ, akkor ügye miért is lenne bizalom❓
A lényeg, hogy az emberek jó részének pilótajáték és piramisjáték virtuális skandálásából álltak a megnyilvánulásai.
✅ Anélkül, hogy egyáltalán tudnák, mi a különbség egy piramis vagy pilótajáték és az MLM – Multi Level Marketing között. 👇
Mielőtt a különbséget, s egyben cikkem lényegi részét átadnám, a piramisjáték lényegét jogi nyelven is megközelíteném : a 🔗 2012. évi C. Büntető Törvénykönyv 412. §-a által:
📜 „Aki mások pénzének előre meghatározott formában történő, és kockázati tényezőt is tartalmazó módon való összegyűjtésén és szétosztásán alapuló olyan játékot szervez, amelyben a láncszerűen bekapcsolódó résztvevők a láncban előttük álló résztvevők számára közvetlenül, vagy a szervező útján pénzfizetést vagy más szolgáltatást teljesítenek, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
✅ A büntetőjog nyelvezetéből is már elég jól ki lehet olvasni, a lényegi különbséget, egy teljesen legális MLM és egy teljes mértékben illegális piramisjáték azaz ponzi-séma között!
Lényeges különbség hát a piramisjáték és MLM között :

ℹ️ A lényegi és egyik legfontosabb különbség az, hogy egy piramisjáték vagy pilótajátéknál mindenféleképpen már eleve a belépéskor valamilyen díjat be kell fizetni. A díj mögött az égvilágon semmilyen gazdasági tevékenység, tényleges értékesítés nem történik. Pusztán a befizetett összeg valamilyen szisztéma szerinti leosztása.
Az ismérvek amiből felismered, hogy igen ez piramisjáték és pont
1 ) Az esetek többségében mindig az szokott lenni, hogy akik az első körben becsatlakoznak, azok az alattuk levők befizetéseiből fognak, nem gazdasági tevékenységen alapuló, csupán díjbefizetésen nyugvó bevételt szerezni.
2 ) Viszont ahogy a piramisban, annak csúcsától haladunk egyre lejjebb és lejjebb, gyakorlatilag a játék már nem szól másról, csak az értelmetlen befizetésről. Hiszen értelemszerű, hogy egy piramisjáték csak azok számára kedvez, akik a csúcson vannak. Ezt élteti az alattuk lévő befizető tömegek, amíg… S ne felejtsd el az amíg kifejezésben a lényeg, pont emiatt fenntarthatatlan.
👏 A fenti nagyon jól sikerült grafikát a hozaminfo.com oldaláról szereztem, s szerintem nagyon jól prezentálja az ilyen jellegű rendszerek lényegét.
3 ) A piramisjátékokra általában jellemző, hogy előbb utóbb elfogy a szén amivel a kazánt éltetik. Mondhatnám úgyis, hogy elfogy a lelkesedés és az új tagok toborzása, s mivel semmilyen gazdasági tevékenység nem folyik a háttérben, így a piramisok előbb utóbb összeszoktak dőlni. Természetesen a legalsóbb szinteken levők haragjának és bosszúhadjáratainak össztűzében, amelynek keretében szoktak napvilágot látni a különböző hatósági eljárások 😂
Az érzet a mindennapi mókuskerék tükrében pedig :
Nyilván egyéb gondolatom alapja már nem a jog, de némi szarkasztikus humorral keverve a koktélt, hát a hagyományos pénzrendszer útján, a mindennapi élet is egyfajta piramisjáték ⬇️

Jó, természetesen annak jogi értelmezésében nem, de ha megnézzük akkor láthatjuk, hogy ott bizony az erőforrás, maga a humánerőforrás az, amely megteremti a piramis elvét.
Hiszen egy hagyományos munkahelyi modellnél az fog a legtöbbet kaszálni a buliban aki alatt a legtöbb ember dolgozik. A legalsóbb rétegek fognak a legtöbbet dolgozni és legkevesebbet keresni, míg ahogy haladunk a piramis teteje felé ők fognak a legkevesebbet dolgozni és mégis a legtöbbet keresni. De természetesen a legalsóbb rétegek szempontjából sem büntetőjogi értelemben levő piramisjáték, hiszen egy cég, amely adózott fizetést nyújt, gazdasági tevékenységet végez, s nem is kell befizetni semmit, tehát piramisjáték nem lehet.
Azonban az üzleti élet sikeres szereplői, akik felépítették maguknak például a jól prosperáló vállalkozásukat, azok már az ilyen piramisok legalján lévőket, mókuskerékben tengő végtelen ciklusosoknak hívják, s valljuk be őszintén, nem véletlenül 😉
💭 A legalapvetőbb különbség ami elválasztja mi a piramisjáték és mi a valódi MLM, s MLM Neked való -e❓
- A termék, illetve annak hiánya. Az MLM hálózatokban kézzelfogható terméket, vagy annak eladói jogát kell továbbértékesíteni, viszont a piramisjátékban semmit sem kapunk a kezünkbe!
A cikkel természetesen nem azt óhajtom elérni, hogy mindenki ugorjon fejest egy MLM rendszerbe. Részben azért sem, mert az MLM rendszer építése, tehát más emberekkel való foglalkozás, nem mindenkinek való. Egyebekben pedig azért sem, mert egyáltalán nincs törvénybe vésve, hogy minden MLM rendszer, olyan hú de kecsegtetően működne. Vagy akkora árréseket lehetne vele elérni, ahol az idő és energiaráfordítás mondjuk a bevételek javára billenhetne.
Azok akik MLM-hez hasonló, de mégis inkább passzív jövedelmet szeretnének, azoknak javaslom az 🔗 affiliate témájával kapcsolatos cikkem elolvasását.
A különböző pilóta és piramisjáték szervező cégekre általában jellemző, hogy a különböző netes csatornákat is kiaknázzák a potenciális tagok felcsipegetése érdekében. A pilóta és a piramisjátékokra az jellemző, hogy olyan maximum a kitalálásuktól 1-2 éves lefutási idővel lehet életüket számolni. Pontosan azért, mert nincs semmilyen gazdasági mutató a háttérben, így hosszú évtizedekig nem is tudnak életben maradni, így múltjuk sincs!
🙏 Remélem tudtam segíteni Kedves Olvasómnak annak tárgyában, hogy egy egyszerű netes csalással áll -e szemben, vagy egy tényleges, legális üzleti modellel. 👋 Találkozzunk hamarosan egy másik témámban is❗
A világ globális működését feltérképező, s annak összefüggéseit megérteni óhajtó generalista vagyok. Célom nem más, mint az ismeretterjesztés.







