Utazás

  • |

    Henrik Jeppesen a felfedezők királya!

    Henrik Jeppesen a világutazó Henrik Jeppesen (jobbra) és tőle közvetlen balra Khalifa al-Ghwell, a líbiai nyugati kormány korábbi miniszterelnöke Tripoliban. Aki a világ összes országában járt már : Henrik Jeppesen A jelenleg kb. 30 esztendős Henrik Jeppesen a 2016-os esztendőben vált igazán híressé. Akkor 27 évesen realizálta nagy tervét, azaz Eritrea országának meglátogatásával már elmondhatta magáról, hogy a világ összes országában tiszteletét tette. Saját elmondása alapján: „Több mint 850…

  • Élmények amit Szicília nyújthat

    Szicília látnivalói, akciós szállásfoglalás a tökéletes utazási élmények érdekében 😉 Szicília mint teljesen különálló sziget, Olaszország egyik régiója, az utazási élmények iránt érdeklődők kedvelt célpontja. 📣 A Földközi-tenger legnagyobb szigetéről beszélünk, s ha európai összesítésben szeretnénk kifejezni eme csodálatos sziget nagyságát, akkor tényállásként nyilatkozhatunk, hogy a maga 25 700 km² területével és körülbelül 5 millió főre tehető lakosságával a hetedik legnagyobb sziget. Szicília földrajzi adottságai ✔️ Végtelenbe nyúló tengerpartok, sziklás hegyek,…

  • London érdekességek és szállásfoglalás

    London érdekességek, látnivalók! London érdekességek : az Egyesült Királyság fővárosa, több mint 8,1 millió lakosával Európa legnagyobb, s Tokió és New York után szintén szép rangsorban helyezkedik el, így az érdekességek és látnivalók közé beírta magát❗ 🖱️ 🚶‍♂️Városi séta Londonban 🔭Londoni látványosságok 🏨Akciós szálláshelyek, hotelek ✈️Repülőjegy foglalás 👌London kihagyhatatlan látnivalói Ilyen impozáns adatoknak köszönhetően, nem is hagyhattam ki a fontosabb városok elemzéseiből. Rengeteg történelmi múlttal és érdekességgel rendelkezik ez a…

  • Prága érdekességei és látnivalói

    Prága érdekességei Prága városához már több mint ezer éves történelmi múlt kapcsolható. A két kezemen nem tudnám megszámolni, hogy hány névvel is illeték már ezt a várost. |Tájékozódás Prágában| |Hotelek és egyéb szálláshelyek| |Prága látnivalók| |Tömegközlekedés| Hallhattunk már a helyről úgyis, hogy a Városok Anyja, de illették már a Városok Királynője jelzőjével is. Egy – két művében véleményt alkotott róla, már Goethe is, aki szerint a világ kőkoronájának drágaköve. S…