Becsült olvasási idő WordPress bővítmény nélkül

⌚Becsült olvasási idő, plugin használata nélkül

ℹ️ A becsült olvasási idő kijelzésének trendje 2019-ben kezdett kibontakozni. Ebben a WordPress releváns 🔗 CMS témámban a bővítmény nélküli megoldáshoz adok segítséget.

A becsült olvasási idő kijelzésének divatja a WordPress blogokon miért terjedt el annyira?

Ennek, 🔗 az egyesek által megfogalmazott tömegmánia szerinti birkajelenségnek, mégis nagy kultusza lett. Mégpedig oly mértékben, hogy a különböző SEO bővítmények is,

mint amilyen például a Yoast,

kifejezetten a prémium szolgálgatásaik körébe vették fel. A Yoast SEO Premium, a beépülő modul segítségével inkább felhasználóbaráttá teheti WordPress blogod, állítja saját szolgáltatásáról a 🔗 keresőoptimalizálás guruja. Lehetővé teszi, hogy automatikusan kiszámítsa és megjelenítse a tartalom becsült olvasási idejét.

Ez növeli annak esélyét, hogy az emberek a blogodon maradjanak❓

Becsült olvasási idő - a weboldalon, blogon töltött idő

Állítólag 2019-ben számos próbálkozás volt az olvasási idő kijelzésére, s a tapasztalatok azt mutatták, hogy pozitív hatást gyakorolt az emberekre. Vélelmezem részben ezért lett annyira felkapva.

Összességében elmondható, hogy a tartalomfejlesztők többsége a témában az alábbi véleményt fogalmazta meg

Tapasztalatok szerint, ha a becsült olvasási időt hozzáadják egy cikk elejéhez, jelentősen javítja az olvasói elköteleződést.

🤔 Rohanó világunkban az idő az, amiből kevés van. Senki nem akar komolyan egy cikkel foglalkozni, ha úgy gondolják, hogy túl sokáig fog tartani.

A becsült olvasási idő megjelenítése tudat alatt megnyugtatja az olvasókat, hogy az időigény kevesebb lesz, mint amit eredetileg hittek. Szóval, a pszichológia dominál, mint oly sok esetben 😉

Ezenkívül a becsült olvasási idő jelentősen befolyásolja az elköteleződési mutatókat. A globális tapasztalatok alapján, az elköteleződési arány akár 40%-kal is javult a becsült olvasási idő hozzáadásával.

Konkrétan ezekre a mutatókra hatott a felmérések alapján:

A visszafordulási arány csökkent.
Növekedett az adott oldalon ✅ töltött idő.
Az ✅ oldalmegtekintések száma nőtt.

Mennyi időt töltenek a felhasználók egy weboldalon átlagosan?

A 🔗 Databox a kollektív csapatmunka professzionális támogatója, a hivatkozott cikkében úgy véli, hogy az emberek 45 százaléka 3-5 perc közötti időt tölt egy blogbejegyzéssel.

🙏 Ha ehhez képest megnövekedett időről számolhatunk be, akkor a tartalmunk jól célozta meg a célközönséget, könnyen érthető, releváns.

A becsült olvasási idő, valójában szimpla matematikai számítás❗

Az egyszerű kalkuláció alapja, hogy minden bejegyzést feldolgoz, legyen az akár WordPress poszt vagy WordPress oldal.

A becsült olvasási időt meghatározó algoritmusok tulajdonképpen eltávolítják a felesleges kódsorokat és kizárólag a szavak számára összpontosítanak.

Ezután elosztja kétszázzal a szavak számát, ami átlagos olvasási sebességnek számít, és ezt kerekíti a következő legmagasabb számra.

😕 Vélemények az átlagos olvasási sebességről

Nem hinném, hogy ebben lenne konszenzus. Teljes mértékben megoszlanak az elképzelések. Egyes bővítmények úgy számolnak, hogy egy ember 275 szót olvas el 1 perc alatt. A főbb médiaplatformok amelyek otthont nyújtanak a tartalomkészítők számára, viszont sok esetben 200 szó / perccel kalkulálnak.

Használd az alábbi kódot a WordPress sablonod function.php fájljában, ha bővítmény nélkül szeretnéd kiaknázni ezt a lehetőséget❗

[code_snippet_source id=1]

Egy meghívókód beillesztésére még szükséged lesz a single.php és / vagy a page.php sablonod fájljaiba

[code_snippet_source id=2]

Arra figyelj, hogy a meghívókód eredménye csupán egyetlen egy szám lesz!

Azaz a percérték, amely megadja valamely tartalomfejlesztésed becsült olvasási idejét. Szóval, valamilyen ráutaló szöveget találj ki.

A meghívókódot a single.php1 és /vagy page.php2 fájl get_header(); része után helyezd el, annak függvényében, hogy csak WordPress posztokban1 vagy WordPress oldalakon2 is igényled ezt a cikkben ecsetelt lehetőséget.

👋 🔗 SEO biztonság szempontjából is a túlzásba vitt bővítmények használata nem célszerű, így ha érdeklődésed központjában az olvasási idő mérése áll, a leírtak alapján járj el.

📣 Ha megosztanád írásom ⬇️
Twitter, Facebook, VKontakte, Buffer, LinkedIn

Szólj hozzá!