Liane Weintraub és Shannan Swanson sikertörténete

Mindig örömmel tölt el, amikor olyan sikertörténetről számolhatok be, amely Édesanyákhoz kötődik. Számomra ez azért kedves téma, mert főként Magyarország tudatába vésődött bele az, hogy egy hölgy törékeny, esetlen, és lehetőségek hiányában szenved, szemben a férfi nemmel, amely ügye mindent eltud érni, amit csak akar, hisz nekik áll a világ… terjeszt ilyen és ehhez hasonló mémeket, több tucat, számomra hivatkozási alapra sem méltó femináci szervezet!

A Tasty Brand Inc. sikertörténete

fókuszban a baby ételek és az egészség!

A céget 2007-ben alapították. Meglepő érdekessége, hogy a médiában is körülbelül, olyan 2011 környékén kezdtek el vele intenzívebben foglalkozni. Ennek oka, szerintem teljesen egyszerű. A két anyuka Liane Weintraub és Shannan Swanson akik létrehozták a vállalkozást, a direkt emberi párbeszédet, jóval többre tartja, mint a kevésbé személyes online kommunikációs formákat. Szemmel látható az az aktivitásuk is, amit megjegyzem hivatalos Facebook oldalukon folytatnak. Az utolsó bejegyzésük valamikor 2017. február 20. lett közreadva. Megfigyelhetjük a hivatalos weboldalukat is, amely tastybrand.com címen érhető el. Hasonló helyzetet látunk. S miért? Egészen egyszerűen nincs rá szükségük, hogy ilyen módokon hívják fel a figyelmet magukra!

De, hogy is kezdődött ez a sikertörténet?

Kezdetben, eme sikertörténet két főszereplője, ahogy az összes többi Los Angeles -is Édesanya is, abban a hitben volt, hogy a babaételek területén, a boltokban hihetetlen mértékű választék lelhető fel, amelyek valóban egészséges alapanyagokat tartalmaznak. Nagyon nagyot tévedtek, s ez az információ volt az üzleti sikerük alapja. Saját gyermekeik számára kezdtek el készíteni kizárólag egészséges alapanyagokból készített babaételeket. Egyszer csak Weintraub, Swanson, egy Los Angeles-i tévé riporter, és egy személy a Wolfgang Puck híres étterem hálózatától. kaptak egy ihletet, egy spontán inspirációt, hogy mi lenne ha ezt kereskedelmi forgalomba hoznák?

Az ötlet egészen egyszerűen zseniális volt, és manapság már a Tasty Brand Inc. márka, amely két egyszerű anyuka fejéből pattant ki, a logisztikai láncolatban, olyan nagyobb kereskedelmi pontoknál jelenik meg az Egyesült Államokban, mint például a Whole Foods Market, amelynek a szlogenje is America’s Healthiest Grocery Storeazaz Amerika legegészségesebb alapanyagú termékek élelmiszerboltja, főleg vega alapon, zöldségekre koncentrálva. De megemlíthető még itt a Fairway vagy akár a Tops, amelyek szintén elég nagy reputációval rendelkező láncolatok!

A TastyBrand Inc. alapításának éve (2007) után négy évvel fordult csak igazán a profit irányába. 2011-ben 2.5 millió USD értékesítési forgalmat produkáltak. Mit is említettem? A média mikor kezdett intenzívebben foglalkozni velük? Ja vagy úgy… hiába a nagyobb profitra a média önmagától is felfigyel 🙂

Cégük alapvető profilja 

Kizárólag természetes alapú, gluténmentes, és mindenféle mesterséges színezékektől megkímélt ételek, amelyek azért a snack feeling-jét, tehát a terméket bontom és fogyasztom praktikumát megtartják.

 

 

Természetesen a gyerekeknek szóló édességek is beletartoznak üzleti profiljukba.

 

 

📣 Ha megosztanád írásom ⬇️
Twitter, Facebook, VKontakte, Buffer, LinkedIn

Szólj hozzá!