Nyéki Imre uszoda
Nyéki Imre uszoda, pancsolás és apró wellness élmény egyben
Budapest XI. kerületében a Nyéki Imre uszoda több mendencével és legalább egy szaunával rendelkező hely : 1116 Budapest, Kondorosi út 14
Nyéki Imre Uszoda medencék
Ugyan az össz wellness élményekből talán kevesebbet ad, és a spa egyáltalán nem igaz rá, de a többféle medencéknek köszönhetően, figyelembe véve a fürdőkomplexum árazását, mégis versenyképesnek tartom.
Az uszoda fedett területének medencéi
Ez itt a fedett helyiség, külső udvarra néző legkisebb medencéje. Kisebb melegebb vízű medence, de azért még az úszásra fókuszál
A vízhőfok nagyon kellemes, bár egészen pontosan nem tudok nyilatkozni a vízhőmérsékleti adatokról. Érzésre valamivel melegebbnek tűnik a nagyobb medencék viszonylatában.
Lazító, levezető pár hossz megtételére szerintem kiváló Innen egy nyitott ajtó vezet a kültéri medencék irányába, amely a nyári időszakban működik.
A nyolcsávos tanmedence
Az uszoda hivatalos weboldalán érdemes nyomonkövetni az egyes úszómedencék foglaltsági táblázatát,
ugyanis egyes esetekben nem véletlenül használom a tanmedence kifejezést. Iskolaidőszakban nagyon nagy számban fordulnak elő az edézésre járó úszók, így komfortérzetünk biztosítása érdekében nézzük ki jó előre, mely sávokban gondolkodhatunk
A szaunákhoz közeli medence úszásra alkalmas a kisebb gyerekek számára
Ennél a medencénél a víz, egy felnőtt számára tényleg csak derékig ér. Mivel a szaunák a két sarka felől megközelíthetők, így a gyermekünket is maximálisan a közelünkben tudhatjuk.
17:00 időszak után egyik medencénél sem tapasztalható tömeg, nyáron végképp, így kellemesen relaxálhat bárki, egy derékig érő vízben
Szauna avagy szaunák
No igen, ez itt a kérdés. Elméletben két finn szauna van, de a nyári időszakban legtöbbször csak az egyiket üzemeltetik!
A fürdőkomplexumnak talán ez az egyik gyenge pontja. A szauna beállított hőfoka természetesen nagyon kellemes, és úgy gondolom a kazán is jól dolgozik. Azért hiányzik ha a másik szaunát nem üzemeltetik Amikor csak az egyik szaunát üzemeltetik akkor, olyan Koronavírus pofikájába nevető
tumultus is ki szokott alakulni.
A helyes szaunakultúrára érdemes lenne odafigyelni!
Kifejezetten kisebb méretű szauna esetén a kényelmünket szem előtt tartva, azért nem a legjobb amikor 8 ember tartózkodik egy helyen.
A papucsokat állandóan beviszik, egy – két a fotón is prezentált kivétellel!
Nyéki Imre Uszoda, nyáron amolyan strand is
Nyáron a kültéri részen egy 25 méteres strandmedence, 33 méteres úszómedence, egy gyermekpancsoló, egy gyermekmedence és egy jakuzzi áll a strandolók rendelkezésére.
Természetesen az uszoda a tapasztalat alapján nem egy wellness bajnok. De azt meg kell hagyni, hogyha az árát / szolgáltatásait nézzük, akkor nagyon jól helyettesíti és túl is szárnyalja a Gellért-hegy közelében lévő és egykoron működő – cikk írásának pillanatában már csak romhalmazát mutató – Mányoki Uszodát.
Nyéki Imre Uszoda nyitvatartás
A belső terek nyári időszakban rendszerint 20:00 -ig vannak nyitva. Ez alól kivétel a csütörtök és péntek amikor csak 19:00-ig van nyitva. A kültér, azaz strand része a hét minden napján 19:00-ig van nyitva.
Jegyvásárlási lehetőség
Az uszodában kényelmesen bankkártyával is lehet fizetni. Ugyanakkor legalább egy 100 forintos érme legyen nálad, mert az öltöző kabin zárhatósági funkciójának egyik elengedhetetlen kelléke.
Egyéb szolgáltatások
Az uszodában szakképzett oktatók
úszótanfolyammal
vízi tornával (vízigimnasztika, aqua fitness)
terápiás vizifogalkozásokkal
várják a gyermek és felnőtt vendégeket egyaránt!
Már hosszú ideje ugyanis, felújítási munkálatokat folytattak, és az uszoda bejárata is máshol funkcionált. Január 2.-tól a bejárat a megszokott helyen. Kíváncsi leszek a felújítással kapcsolatos élményekre. Bár az eredeti terv ha jól emlékszem az volt, hogy a felújítás nem látványelemekben fog megvalósulni, inkább az uszoda szellőztető rendszerében.