Sörfürdő Széchenyi

Szeretnék egy tartalmasabb cikk keretében a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda elérhető lehetőségeiről beszámolni. A címnek viszont nem véletlenül ezt választottam, hiszen élménybeszámolóm központi eleme mégis csak a

BeerSPA!

Fontosnak tartom ugyanakkor megemlíteni a félreértések elkerülése miatt, hogy a sörfürdő nagyon sok helyen, úgy ahogy nálam is ennek a cikknek a címében, úgy jelenik meg, mintha a szerves része lenne a Széchenyi fürdőnek, vagy akár a Szent Lukács fürdőnek.

A valóság azonban az, hogy a sörfürdő szolgáltatások az élményfürdőktől teljesen függetlenek, azt teljesen más, külsős cég biztosítja, amely csupán a helyiséget bérli az említett fürdők területén. Ezért van az, hogy a sörfürdőzéssel kapcsolatos árak sincsenek a gyógyfürdők hivatalos weboldalain feltüntetve!

A Széchényi Gyógyfürdő megközelítése

A Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda itt található: 1146 Budapest, Állatkerti krt. 9

Tömegközlekedéssel is viszonylag egyszerűen és gyorsan meg lehet közelíteni. Budapest belvárosának szívéből kiindulva talán az M1-es kisföldalatti Széchenyi fürdő nevű megállója lesz a legpraktikusabb érkezési pont. A Kelenföldi pályaudvar felől érkezvén viszont az 1-es villamos megállói közül a Kacsóh Pongrác út nevű megállót tudom javasolni, ahonnan pár perces séta keretén belül (kb. 600 méter) megközelíthető a fürdőhelyiség komplexuma.

A bejárat annyira már nem kényelmes, mint a híres Koronavírus előtti időszakban. A fürdőhelyiség ugyanis kör alakot zár be, s anno kényelmesen több ponton keresztül is be lehetett jutni. Amióta a média zengi a Koronavírust, azóta egy bejárattal rendelkezik, az állatkert felőli oldalán.

Kezdeném is rögtön a sörfürdővel, aminek tesztelésére, kérésre mentem 😉

Aki csak ismer, mint inspirátort, az pontosan tudja, hogy véleményem sosem eladó, s nem igazán jellemző rám, hogy ódákat zengjek bármiről is. Éppen eme habitusomnak köszönhetően, kezdeném a sörfürdővel kapcsolatos relaxációs élményeim ecsetelése előtt, az origó ponttal, és szeretném feltárni a fürdőhelyiséget üzemeltető cég és a sörfürdőt biztosító cég közötti információáramlási problematikát, amely egy picit azért visszavetheti a szolgáltatást igénybe vevők élményeit.

Mivel ahogy említettem két külön cég, így a fürdőhelyiség hivatalos weboldalán olyan érdemi információ sem lesz megtalálható, hogy például a sörfürdőt hány órától lehet igénybe venni. Annak érdekében, hogy segítsek mindazoknak, akik szeretnék igénybe venni ezt a speciális szolgáltatást, most mondom, hogy mindennap 12:00-tól vehető igénybe (erről információval, még a fürdőhelyiség pénztára sem rendelkezik).

A sörfürdőt biztosító cégnek van egy 30-as mobilszáma, de még csak értelmét sem tartom, hogy itt bárkivel is megosszam, ugyanis olyan mázlifaktor kell ahhoz, hogy felvegyék a telefont, mint megnyerni a lottó fődíját 🙂

Mégis akkor ezek után, hogy lehet sörfürdőzni?

11:30-tól már érdemes figyelni a flangáló zöld pólós lányokat, ugyanis ők azok, akiknél be lehet jelentkezni erre a fincsi élményre.

Sörfürdő árak!

Nos eredetileg ez bizony elég költséges egy hobbi, mert 45 perc az 8500 Ft. Amióta azonban beütött ez a Koronavírus, elég érzékenyen érintette ezt a szektort is, így érdemes lehet velük az árakról, piaci stílusban is egyezkedni 😉 Elárulhatom, hogy alapból a kedvezmény -30%, tehát az alkudozást olyan 5950 forintról indulva érdemes elkezdeni. A zöld pólós hölgyek nagyon imádni valóak, és kommunikáció készek.

Az alkudozásos részhez annyi szakmai információt még elárulnék, hogyha első körben nem jön össze a zöld pólós lányoknál a siker, de jó angol nyelvtudással rendelkezünk, akkor már betérve a BeerSPA helyiségbe, még tehetünk egy kísérletet az eredeti angol hölgynél, aki nagyon sok ideológiára és érvelésre nyitott 😉

Milyen a sörfürdő szolgáltatása?

Nem kell megijedni, a sörfürdő vízének egyáltalán nincs okádék sörszaga. Sőt, nagyon is kellemes! Maga a víz 36 fok hőmérsékletű, s természetesen az összetételében megtalálhatók a sör alkotóelemei is; maláta, komló, s tartalmaz még élesztőt is, amely kellemes hatással bír a bőrre és az egész emberi szervezetre.

A tökéletes relaxációt megteremti a fürdőkád melletti sörcsap, amelyből 45 percig kiapadhatatlanul ihatjuk a 4% alkohol tartalmú igen habzó, világos cseh sör remeket. No persze ha valamilyen oknál fogva szívesebben élvezzük a sör alkotóeleminek szervezetünk külső felületére gyakorolt relaxáló hatásait, mert mondjuk nem szeretjük a sört, akkor soft drink (könnyebb szinte alkohol nélküli italok) széles választéka lehet a kedvencünk.

Úgy gondolom a relaxációhoz minden megteremtődik, mert gondoltak az olyan dolgainkra is, mint pénztárca, vagy mobiltelefon, amelyeket közvetlen magunk mellett tudhatunk egy könnyen elérhető dobozban. Szóval olyan zenét állítunk be magunknak, amilyet csak akarunk 😀

Széchenyi fürdő medencéi és szaunái

Azt kell, hogy mondjam ár / szolgáltatás viszonylatban – sejtem erre nagy hatással van a Koronavírus mizéria is – jelenleg Budapest területén ez a fürdő nagyon jó arányban kényezteti a vendégeit. Érdemes megemlíteni, hogy amíg a Rudas Gyógyfürdő felvitte az árait valamelyest, addig a Széchenyi fürdő teljesen más taktikát követ 🙂

Kültéri medencék

Az egyik kültéri medence az 38 oC 1,3 méteres vízmélységgel, míg a másik festői környezetben lévő élménymedence 1,0 méter mély és rendszerint 30 – 34 oC.

Beltéri gyógymedencék

Az itt található medencék 1  – 1.3 méter mélység között vannak és 28 – 40 oC közötti változatossággal állnak a fürdőző vendégek rendelkezésére. Megjegyzem látogatásom pillanatában még az elmebetegséghez közelítő 1,5 méteres távolságot is be lehetett tartani, annyira kevesen voltak (értsd: 25 – 30 méter távolság is működőképes volt).

Az egész kör alakú épület úgy van kialakítva, hogy egy félkör, kényelmes tágas környezet öltözőkabinokkal, szekrényekkel, míg a tényleges szolgáltatást a medencékkel és szaunákkal a másik félkör nyújtja két emeleti szinten is.



Szaunák és gőzkabinok

E tekintetben a széles választék teljesen lenyűgözött! Van itt infraszauna, fényterápiás szauna, aromaterápiás szauna, finn szauna, és kifejezetten nagyon forrónak ható Vulkán nevű szauna is. Utóbbi esetén azért írom úgy, hogy nagyon

nagyon forrónak ható, mert csupán 70-80 oC, de valahogy nagyon magas a páratartalom, és emiatt az ember hőérzete is teljesen más.

A Vulkán szauna tényleg nagyon forró!

Itt ezen a fotón pont a Vulkán szauna látszik kívülről. A belső dizájn nagyon jó, hangulatos és rögtön levágja az ember, miért épp ezt a nevet kapta. Ugyanakkor kicsit becsapós, mert a hagyományos szaunáknál megszoktuk, hogy a szauna kazán a kövek alatt helyezkedik el.

A dizájn nagyon hangulatos 🙂

Ebben az esetben a kövek, pont a vulkanikus díszítést szolgálják, semmi mást. Így hát hiába próbálunk a forróság elől a kövektől távolságot tartva pont a pad felé sietni, mert a kazánrendszer pont az ülőhelyek alatt van 😀 Számomra teljesen pozitív volt, hogy az a pár ember akit láthattam, rendre betartották a szabályokat és szépen kint hagyták szaunán kívül a papucsot. Engem ugyanis nagyon tud irritálni amikor valaki papuccsal meg törölköző vagy lepedő nélkül megy be!

A lenti fotón : aromaszauna és fényterápiás szauna, csak egybe vágtam a képet, de egymással szemben helyezkednek el! Ezek 50 – 55 oC hőmérsékletűek.

Itt pedig a finn szauna kívülről. Próbáltam így érdekesen fényjátékok nélkül egy fotót készíteni. Szerintem a fénykép jól visszaadja, hogy egy vonalban milyen sok ember elfér! Ez a legnagyobb szauna, ahol a legtöbb ember elfér az 1. szinten található, és 80 – 100 oC.

Azért ha nagyon szigorúan, szakmailag nézem, akkor nem finn szauna, hiszen az eredeti finn szauna az nem tűri meg a latexet 😉

A Széchenyi fürdővel való első találkozás alkalmával talán bárki számára egy labirintusnak tűnhet. Sok szolgáltatás mindenhol, és kell egy kis idő amíg kiismerjük, hogy a különböző szolgáltatásokat, milyen úton és módon vehetjük igénybe. Például a fentiekben ecsetelt BeerSPA is szépen mindenhol mint iránymutató ki van írva, de bizony a zöld pólós lányok nélkül nem igazán fogja megtalálni senki a bejáratát 😀

A gőzkabinoknak is több fajtája van: nedves gőzkabinok találhatók olyan 45 – 55 oC között, míg a sóinhalálós gőzkabinok 50 – 55 oC, s végül de nem utolsó sorban érdemes lehet kipróbálni a termál kaszkád hőlégkamrát ami olyan 40 – 50 oC.

Széchenyi fürdő termálvíz összetétele

Elárulom azt a titkot, hogy a zuhanyzókból és az ivóvizet biztosító mosdókagylókból is termálvíz jön. Ezt érdemes tudni, mert jól jöhet pár üres flakon, hogy tudjunk haza is hozni belőle. Sokkal finomabb mint az átlagos vezetékes csapvíz. Egyébként érdekes, de logikus jelenség, hogy mivel termálvíz, több ásványi anyag van benne, amire az emberi szervezetnek szüksége van, mint a csapvízben, de ezáltal elég kevesebbet is innunk belőle, mert sokkal hamarabb fogja oltani a szomjunkat.

 A termálvizet az 1938-as esztendőben átadott II. számú Szent István kút biztosítja. Gyógyjavallatok között, az ivókúra témájában is sok ajánlás van. Azonban egyet kiemelnék: a légzőszervek idült hurutos problémáinak kezelésére kiváló ez a termálvíz! 

Mind összességében elmondhatom, hogy a Széchenyi fürdő egy komplett családnak, akár egy teljes hétvégi napra is nagyszerű szórakozás és relaxáció lehet a lehető legversenyképesebb áron.

📣 Ha megosztanád írásom ⬇️
Twitter, Facebook, VKontakte, Buffer, LinkedIn

Szólj hozzá!