Kicsit a történelmi gyökereiről 🙂
Budapest szívében található (1013 Budapest, Döbrentei tér 9.) gyógyfürdő a Rudas, elég hosszú történelmi múltra tekint vissza. A Gellért hegy mellett helyezkedik el, s erre a látványelemre építettek is rendesen, amikor kialakították a fürdő tetején lévő medencéjüket 🙂
1500 – 1600 -as évek között a törökök alakították ki saját kultúrájukat mégpedig a talált anyagokból. Régebbi épületek köveit használták fel mecsetek és különböző fürdők létesítésére. A Rudas története úgy tartja, hogy Budán tartózkodott egy pasa Szokoli Musztafa akinek a nevéhez fűződik a Rudas Gyógyfürdő kialakítása. A mestermű annyira jól sikerült, hogy kisebb javítások és beavatkozások terhe mellett a mai napig is, egy jól funkcionáló fürdőzőhelyként, egészen pontosan egy komplex wellness központként használják! Nem ismeretes, hogy a név mint Rudas, pontosan honnan is ered. Csupán találgatások vannak, amelyek kétségtelenül logikus ötletfeltevéseknek tűnnek. A Rudas gyógyfürdő történetében egy a közelmúltban levő év is kulcsfontosságú szerepet játszott, méghozzá a 2004-es esztendő. Ebben az időben számos rekonstruálást hajtottak végre.
Két fő fürdőegységéről érdemes beszélni!
Törökfürdő és a wellness részleg
6 különböző gőzmedencéből és egy úszómedencéből áll (utóbbi esetén úszósapka kötelező, akinek nincs a pénztárnál viszonylag olcsón egy eldobható fajtát beszerezhet). Vásárolható kombinált jegy is, amivel a vendégek a török és wellness részt egyaránt használni tudják. A magam részéről a wellness részleg sokkal jobban bejön 😉 A vízösszetétel Nátriumot is tartalmazó kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos és szulfátos, radioaktív hévíz, melynek fluoridion-tartalma is jelentős. Az árakban jelentősebb eltérés tapasztalható a hétvégi és a hétköznapi igénybevétel esetén. Nem igazán ajánlom a hétvégét senkinek, s ezt most nem az ár miatt, de olyan nagy a forgalom ebben a gyógyfürdőben, hogy hétvégén nagyon sokszor megeshet az emberrel, hogy közvetlen a jegyvásárlás után várakozhat akár 50 percet is míg bejut. A bérleteseknek nem kell csak várniuk, ami viszont logikus, hiszen a bérlet egyben egy szerződés is a fürdőhelyiség és az igénybevevő között, s az ő részükre a fürdő vállalja az azonnali szolgáltatások biztosítását.
A wellness részlegen belül kifejezetten javaslom, mert az egészségre nagyon pozitív hatásokat tud gyakorolni, a 11 fokos merülő medence és 42 fokos úgynevezett Juventus medence egymásutáni többszörös váltogatását.
A 2014-es Jézuska hozta el a változásokat a wellness részlegen, s ha nagyon szigorúan akarom venni, akkor innentől kezdve nevezhette magát hivatalosan is wellness részlegnek. No már csak azért, mert nagyon ritka a wellness fogalom, szauna nélkül. Ez a bizonyos szaunavilág, amelynek részeit az alábbi fotók hívatottak prezentálni, 2014. december 23.-tól állt a vendégek szolgálatába.
A finn szaunának meglehetősen nagy a befogadóképessége!
A szaunák kellemes háttérzajként különböző relaxációs zenékkel segítenek elengedni magunkat, s kicsit elszakadni a hétköznapi kihívások világától 🙂
Ha már a szaunákról beszélünk, fontos kiemelnem azért azt is, hogy a Rudas Gyógyfürdő azért a szaunát alapjáraton is biztosítja, mert a sima fürdőjegyhez, ha más nem is, de az úszómedence melletti szauna használati joga azért jár. Persze az korántsem olyan igényes, mint a fenti fotókon látható szaunavilághoz tartozó kínálat.
Főként a külföldiek nagy kedvence ez a gyógyfürdő, ugyanis magyar hangot viszonylag kis mértékben lehet hallani, még hétköznapokon is. A wellness-szaunavilág minden egyes nap 8:00 – 22:00 között van nyitva.
Figyelem: a szaunavilág az éjszakai programokban sosincs benne, olyankor a szaunák nem üzemelnek!
Maga a gyógyjellege hasznos lehet a következőkre:
- A csontrendszer mészhiányos állapotai
- Idegzsábák
- Porckorongsérv
- Idült és félheveny ízületi gyulladások
- Ízületek degeneratív betegségei
A gyógyfürdő alapja, mondhatjuk úgyis központi magja, már a kezdetek kezdetétől a török fürdő nyolcszögletű medencéje és nyolc oszlopos medencetere. Eme nyolc tartóoszlopra támaszkodik a tetejét található kupolaszerű kivitelezés, amely kifejezetten félgömb hatást gyakorol a szemre.
Parkolás
Szinte hihetetlen, de még egy kellemes wellness témám mellett sem tudom kihagyni a jogot. Az igen tisztelt állampolgárok úgy gondolom kifejezhetik véleményüket a 30/2010. (VI. 4.) Fővárosi Közgyűlés rendelet őket kényeztető ajándékocskájával kapcsolatban, amely szerint
2015. március 16.-tól a fürdővel szembeni szakaszon a gépjárművel történő parkolás díjfizetéshez kötött:
- Szent Gellért rakparton
- Rudas fürdő előtt, illetve
- Rudas fürdővel szemben