Dandár Gyógyfürdő Budapesten

Ahogy egy ország is folyamatosan változik, úgy a szolgáltatások és a lehetőségek is rendszeresen változnak. Egyelőre egy gyors áttekintést szeretnék nyújtani mindazoknak, akik Budapest területén szeretnének kellemes pár órát eltölteni, valamelyik wellness gyógyfürdő szolgáltatását élvezvén. A cikkem első pár sorának ideológiájára alapítván, tehát nem elképzelhetetlen, hogy a jövőben több kimondottan budapesti wellness gyógyfürdő kínálatát is méltónak fogom tartani arra, hogy hírt adjak róluk, így könnyen meglehet,  hogy budapesti wellness fürdők kínálatának garmadájával fogom ellátni wellness világ témám.

Dandár Gyógyfürdő

Az 1095 Budapest, Dandár u. 3. címen érhető el. Nagyon egyszerűen meglehet közelíteni, viszonylag közel van a Haller utcához. A 2-es és a 24-es villamos mindenképpen jár arra, és egy közeli nagyobb közlekedési csomópontnak a Boráros tér megemlíthető. Sokan úgy emlegetik, hogy ez egy eldugott, amolyan titkos gyógyfürdő. Persze ezt nem értem miért, hiszen meglehetősen szem előtt van 😉 Jellemző erre a gyógyfürdőre, hogy nagyon korán, már reggel 6:00 időpontban fogadja a vendégeket, és 21:00-ig lehet élvezni a különböző szolgáltatásokat.

Beltéri és kültéri medencéi egyaránt vannak. A beltéri medencék 38 és 36 °C míg egy 20 °C hőmérsékletű úgynevezett merülő medence is akad. A kültéri termál medencék hőfoka ugyanaz, de ezek esetében tiszta gyógyvízről nem beszélhetünk, ez itt inkább kevert víz.

Mivel említettem, hogy a beltéri medencék kifejezetten gyógyvíz kategóriába tartoznak, így ezek összetételéről; Nátriumot is tartalmazó kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos és szulfátos-kloridos hévíz, amelynek fluoridion-tartalma is jelentős.

Szerintem az árak szolidak, teljes mértékben elfogadhatóak és többféle opció is van. Nem szeretném az árakat ismertetni, egy blog esetében ennek értelme nincs, hiszen az árak változhatnak, félre pedig senki sem óhajtok tájékoztatni. Az árak tekintetében viszont az nagyon tetszik, hogy több fajta opció is van, tehát az ajánlatok között lehet csemegézni rendesen.

Talán egy igazi wellness nem is lehetne wellness, igényes szauna nélkül. A mini szauna világ lényege, a szauna a gőzkamra és a jégkása adagoló.

A szolgáltatásokat, így a belépőjegyet is természetesen ki lehet fizetni bankkártya felhasználásával, ugyanakkor érdemes odafigyelni a letéti díjakra, amit távozáskor vissza kapunk, hiszen ezért letéti díj, de azok csak készpénzzel fizethetők. Szóval simán csakúgy egy plasztikkártyával azért ne látogassuk meg a helyet 😉 Én nagyon ajánlom, hogy mindenki kultiválja a törölköző használatát a szaunában. Amikor ott jártam, azt tapasztaltam, hogy sajnos csak a vendégek intelligenciáján múlik, de az ott dolgozók, olyan aktívan nem figyelnek oda ezekre a részletekre. Sőt sok esetben a vendégek részéről az is előfordul, hogy nem tartják tiszteletben a szaunára kiírt tábla szabályzatát, mi szerint, legyenek kedvesek a papucsot kint hagyni. A mini szaunavilágban egy olyan hiányosságot azért még tapasztaltam, hogy a személyzetnek néha illene valamilyen illőolajat bevinni, de ezt nem teszik meg. Ugyanakkor az illőolajat párologtató edényhez a szaunában meg a szabályzat alapján nem lehetne hozzányúlni. Ezen a ponton megértem a vendégek szabályszegését, akik privát illőolajat használtam. A citrus félék nagyon fincsik, személyes tapasztalat 😉

A Dandár Gyógyfürdő úgy vettem észre, hogy az üzleti élet kereszt értékesítési lehetőségeit (cross sell) nagyon jól kiaknázza és együttműködik a Budapest Spas kozmetikai termékcsaláddal.

Mindent összevetve ha az árakat nézem, akkor sokkal jobb szolgáltatást / élményt kaphatunk mint mondjuk ha kilátogatunk Kőbánya Kispest és környékén lévő uszodák felé, ahol például egy dolog, hogy nincs gyógyvíz, de még az ára is magasabb mint ennek a Dandár Gyógyfürdőnek. Ami nem túlságosan kellemes, az a 2 órás limit, ezzel vigyázzunk, mert az órapótlási díj nem valami rentábilis, igaz ezt a mondatot csak azoknak tartogatom akik OEP-re vennék igénybe a helyet 🙁 Minden egyéb esetben a 2 órás tartózkodáson túl nincs semmilyen egyéb díj, csupán a 400 forintos letéti díj marad náluk.

📣 Ha megosztanád írásom ⬇️
Twitter, Facebook, VKontakte, Buffer, LinkedIn

Szólj hozzá!