Berekfürdő termál kemping

Berekfürdő, melegvizes termálfürdő és kemping

|Berekfürdő vízhőfok|

|Berekfürdő szálláshelyek|

|Berekfürdő wellness|

📣 Berekfürdő szép hely, ahogy Magyarország egyéb területe is, amit érdemes bebarangolni. A Karcaghoz közeli település tartalmas rekreációt kínál❗A Berekfürdő Kemping és Berekfürdő Strand valahogy egyben van.

A kemping részén lehet sátorozni, de főként a lakókocsisok és lakóautósok frekventált pihenőhelye.

A kemping rész a strand mögött van, amely a belső-tó köré szerveződött. Itt a horgászkultúra is rendesen jelen van, bár a magam részéről szédületes nagy fogásról még nem tudok beszámolni, de több kisebb halat fogtam már ebben az idilli környezetben.

Berekfürdő csónakázó tó avagy horgásztó

Ez a tó télen is horgászható, de én a nyarat inkább kultiválom, lévén egy fagyos szent vagyok. A Berekfürdő horgászbolt amely a strand főbejáratához körülbelül 60-80 lépésnyire van, ellát minden cuccal, tehát aggodalomra semmi ok 😛

A Berekfürdő gyógyvíz hatása

A strand, ahogyan nevezik magukat, tulajdonképpen több medencéből álló terület, amelynek nagy része meleg gyógyvíz, de a fiatalabbaknak, gyerekeknek, azért hideg vizes lehetőségek is akadnak. A víz gyengén alkalikus, erősen konyhasós, jódos, brómos hévíz kategóriájába tartozik, és a gyógyhatása sokkal értékesebb mondjuk a debreceni vagy a szoboszlói hévíznél. Általános szellemi és fizikai kimerültségnek egyik gyógyírje, de kiváló idült gyulladásos mozgásszervi megbetegedésekre is.


Berekfürdő gyógyvíz összetétele, jellemzői

Berekfürdő vízhőfok: az ikermedence 33-35 fokos.

 

A gyerekek 28-29 fokos vízben lubickolhatnak

Berekfürdő szállás medencével

Ebben a hangulatos kisvárosban sokféle szálláslehetőség található. Személy szerint nekem a Puszta Hotel a kedvencem, de lehet szállást foglalni a Touring Hotel, a Fecske Apartmanház, a Berekfürdő Hotel Szívek, Smaragd Apartman vendéglátóhelyek területeire is.

Akciós hotelek, apartmanok, bérházak, több mint 20 hotel, itt : 🔗 Berekfürdő

Szálláslehetőségek a kemping területén belül

Az említett lakóautó, lakókocsi és sátor megoldásokon kívül az alábbi lehetőségek is felkelthetik érdeklődésed 👇

Berekfürdő üdülőház

Alpesi faházak

Iker faházak

Cölöpös faházak

Kőházak és különböző vendégházak állnak rendelkezésre

Viszont megemlíteném fényképekkel együtt a 2023-as esztendő július hónapjának egy remek újítását, ugyanis az újonnan megépített gerendaházakat ekkor adták át 

Gerendaház, Berekfürdő kemping 2023-as júliusi újítása

Nagyon hangulatos, s ezek közül pár újonnan telepített gerendaház közvetlenül a horgásztóval szemben helyezkedik el. Most, hogy a szokásos éves felülvizsgálati körutamat megtartottam, tetten értem ezt a kellemes változást, épp az átadás pillanatában. Ekkor még a legtöbb gerendaházban függönyök sem voltak.

✅ De érthető, hiszen az első vendégek fogadása előtti, debütálás pillanata előtti élményképek ezek❗

Fürdőszoba a Berekfürdő kemping területén lévő legújabb gerendaházak egyikében.

Fürdőszoba

Ez a kép a fürdőszoba. Rendezett, tisztahelyiség, bár értelemszerű, más nem is lehetett, hiszen előtte még sosem használták. A lényeg, hogy fel van szerelve mindennel amire csak szükség lehet egy kempingezés során. Légkondi az alap, tehát a nyári szezonban is csalogató. Ugyanakkor az őszi időszakban is remekül használható.

🤔 Ár / éjszaka, hogy lehet a legoptimálisabb❓

Úgy gondolom a legjobb ha ezeket a gerendaházakat egy jól kialakult klikk, mondjuk maximum 6 fővel foglalja le. Bár árakról nem szeretek írni, hiszen ezek mindig változhatnak, de 55.000 Ft / éjszaka áron tervezték bevezetni. Mindjárt a következő fotón prezentálom a hálószobát is, de addig elmondom, hogy alapvetően ezek a gerendaházak 4 ágyas megoldást kínálnak, pótágyak igénylésének opciójával. Árakról és aktualizált tartalmakról mindenképpen a 🔗 Szálláshely árak – Berekfürdői Gyógy – Strandfürdő oldalon érdemes érdeklődni.

Berekfürdő kemping : hálószoba a gerendaházak kínálatában!

Hálószoba

Túlságosan extrákra nincs szükség. A lényeg, hogy az egész napos aktív pihenés után az álomba merülésre a lehető legnagyobb esély legyen. Nyugodt, csendes környezet. Kivéve persze akkor, amikor a fürdő területén épp valamilyen éjszakai koncert van. Azok általában hajnali kettőig tartanak.

Konyha

A fotó készítésének pillanatában épp egy ott dolgozó munkatárssal értekeztem. Ő látszik a visszatükröződés során 🙂  Ezt a konyhát bemutató fotót a teraszról készítettem. A tágas terasz pedig az első fotón, amely magát a teljes épületet mutatja, jól érzékelhető. Az egyetlen dolog amit hiányoltam, pedig nagyon jól kiegészíthetné ezt a remek konyhát, a tágas terasz lehetőségét kiaknázó, valamilyen faszenes grillező. 💡Szerintem egy ilyen megoldás nagyban emelhetné a terasz hangulatát.

Gerendaház konyha, Berekfürdő kemping területén.

 

A wellness igazi arculata 🙂

2019. májusában átadták a szauna részleget is, amiről úgy vélem a wellness arculatuk kialakulásának egyik igen jó kezdeti lépése lehet. Amikor februárban a helyszínen voltam, még csupán az építésre váró szauna alapjait lehetett látni. Most, ahogy a lenti kép is jól prezentálja, elkészült, mindenki legnagyobb örömére.

A szauna olyan 6-7 millió forint beruházást jelentett a fürdőnek, amelyet támogatás formájában meg is kaptak. Készítettem fotókat a szauna belterületéről is, azokról szerintem látszódni fog, hogy az a 6-7 millió forint, bizony bele is lett forgatva rendesen.

Tetszett, hogy gondosan odafigyelnek a higiéniai kérdésekre, és már előre mondják, hogy a kedves vendégek a papucsukat hova is helyezzék 🙂

Egy másik figyelemre méltó szolgáltatás szintén nagyon bejött nekem. A vendégek a behelyezett gépnek köszönhetően ásványvizet kapnak.

Berekfürdő szauna belső tér, zuhanyzók, mellékhelyiség

 

A tervezők a belső zuhanyzóra és mellékhelyiségekre szintén gondoltak, amely a kényelmet fokozza!

A szauna használata Berekfürdő strand jegyében nincs benne. Ennek kifizetését akkor sem ússzuk meg, ha a kemping területén, vagy a Berekfürdőhöz tartozó hotelben vagyunk. Az ár 1000 forint, s ennek fejében egész nap 10:00 – tól 19:00-ig rendelkezésünkre áll a hely. Szerintem nem olyan drága. Figyelembe véve azt, hogy nincs az az ember aki mindennap szaunázna, így egy vagy két hetes kemping időtartama alatt sem egy olyan eget rengető költség.


Berekfürdő szauna kályha

Ahogy a világot járom és sorra tesztelgetem a szaunákat, sokszor megállapítom azt a hibát, hogy a tervezők a szauna fa anyaga ellenére nem sűrűn gondolnak a nagy hőfokkal járó fekete színű elszíneződésre. A fenti kép bizonyítja, hogy ez a hely, ebben is kivétel. Gondosan odafigyeltek ugyanis rá, hogy a tipikus Harvia kályha mögé, kifejezetten járólapot helyeztek el, amelynek köztudottan jóval nagyobb a hőbírása, és nem színeződik el.

Pár fotót helyeznék még ide a szauna belterületéről

Berekfürdő szauna belülről

Berekfürdő szauna belül ez is

 

 

S végül a merülő 😎

Berekfürdő merülő dézsa
Ezzel kapcsolatosan vegyes érzéseim voltak. Rólam köztudott, hogy kifejezetten a 11 fokos hideg vizet szeretem, párosítva a szaunával felváltva. Ez a merülő közel sincs annyi, álláspontom szerint 20 fok feletti lehet. Ugyanakkor arra viszont tökéletesen kellemes, hogy akár hosszabb időt is eltöltsön benne az ember.

Az ember azt gondolná, hogy mivel csupán májusban vezették be ezt a szolgáltatást, illetve hát Berekfürdő létezéséről sem tudnak olyan sokan, hogy a szauna kihasználatlan.

Óriási nagy tévedés…

Éppen ezért, már most szeretnék adni egy tippet mindazoknak, akik nem szeretik a szaunán belüli zsúfoltságot. Lehetőleg se szombati, se vasárnapi napokon ne vegyük igénybe, ugyanis akkor nem csupán az érdeklődő turistaforgalommal kell számolni, de még a helyiek is akkor jönnek. A hétköznapok sokkal kellemesebbek tudnak lenni.

Megjegyzem, hogy a tesztelését, most a nyári időszakban végeztem el és a szauna részlegnek így is jelentős látogatója volt… gondoljunk csak bele a téli időszak, milyen látogatottságot fog eredményezni, hiszen sokak számára már maga a meleg vizes gyógyfürdő is a téli időszakban kifejezetten kellemesebb.

🤔 Egy – két fejlesztési öltetem azért lenne

Nem mintha meghatározó személyiség lennék a strandfürdő életében, de úgy gondolom

egy blog, a megfelelő eszköze azon vélemények kifejezésének is, amelyek esetlegesen továbbfejlesztésre alkalmas kritikákat is megfogalmaznak.

✅ A hideg vizes merülő környékén a padló, amely szintén járólapot jelent, rendszeresen csúszik. Teljesen természetes, hogy csúszik, hiszen ahogy ki be szállnak az emberek a vizes merülőből, azért a vizet is kiloccsantják. Megoldás lehetne, ha ugyanolyan csúszásgátlót tennének oda, mint a szauna belső területére. Különösebben az idősebb korosztály kultiválná ezt a figyelmességet.

✅ Érdemes lenne megoldani a Harvia kályhán levő kövek automata öntözését is. Személyes élményem volt ugyanis a szaunában, hogy egy illető úgy öntötte rá, a szauna olajat is tartalmazó vizet, hogy szinte megállás nélkül, aminek következménye aztán az lett, hogy az olaj  égett szagot árasztott. Szerintem a kályha locsolásának szabad lehetősége nem jó ötlet, ugyanis az ilyen akciók nagyon is redukálják még a Harvia kályhák élettartalmát is. A megoldás az lehetne, ha a szauna fölött egy automatikusan működő vizet csepegtető gép lenne, amely a páratartalom alapján működne. Ebben az esetben más tenni való nem lenne, mint csupán az olajat csepegtetni a kövekre… Ehhez hasonló megoldást biztosít például a Budapesten található Sós-jódos gyógyfürdő szauna helyisége is.

✅ Szerény véleményem szerint érdemes lenne a szauna épületének elkerített részét képző belsőudvart nagyobbra venni. Ennek különösen télen lehetne óriási jelentősége. Nagyon nagy élmény tud ám lenni, amikor az ember kijön a szaunából és akad olyan hely, ahol megtud hempergőzni a hóban 🙂

📣 Ha megosztanád írásom ⬇️
Twitter, Facebook, VKontakte, Buffer, LinkedIn

Szólj hozzá!