Helia Wellness

Helia Wellness – Budapest hélia

A Helia Wellness Hotel nincs olyan messze Budapest belvárosától. Manapság aranyat érnek azok a helyek, ahol lehetőségünk nyílik az egyik legegészségesebb méregtelenítő módszer, a szauna kényeztető gondoskodásában elmerülni.

A legtöbb budapesti fürdő, főleg amelyek szoros függésben állnak az adott területi illetékesség alapján működő önkormányzatok döntéseivel, a szaunák használati lehetőségének mellőzésével indították újra szolgáltatásaikat, ha egyáltalán újraindították. Nagyon sok esetben még a Covid-19 feliratra való hivatkozással, ki sem mertek nyitni!

Hol lehet szaunázni Budapesten?

Nem vagyok a magam ellensége, ezért a saját kényelmem miatt, az én érdeklődésem is Budapest területére fókuszál, s igyekszem felhajtani azokat a helyeket, ahol lehetőség kínálkozik eme hobbitevékenység űzésére, figyelembe véve az árak versenyképességét is.

Nagyon rég voltam már a Danubius Hotel Helia **** háza táján, egészen pontosan 16 esztendővel ezelőtt. Amikor céges keretek között, többször is vendégük voltam, valamint számos rendezvényükön vettem részt. A jelen wellness tesztem tehát, a régi idők nagyon szép emlékeit idézi fel bennem 🙂

Szinte hihetetlen, de ha egy hely jól működik, akkor a vendégek nagyon ragaszkodóak tudnak lenni. Ezt a konzekvenciát abból vonom le, hogy látogatásom során így 16 esztendő távlatából is ismerős arcokra bukkantam (a Danubius Hotel személyzetét, menedzsmentjét ebbe nem beleértve, a külső vendégkörre vonatkozik).

Hotel Helia címe: 1133 Budapest, Kárpát utca 62-64.

Egyszerűen és kényelmesen megközelíthető, a Nyugati pályaudvartól nincs annyira messze, még gyalogszerrel sem.

Helia Wellness napijegy

Hétköznapokon 7:0019:00 közötti időtartományt jelent. Jelenleg 4400 Ft, míg hétvégén ünnepnapokon 5500 Ft költség. Gyermekekre 12 éves korig van némi diszkont. Én nem igazán ezt az időtartományt ajánlom. Már csak azért sem, mert ha a wellness & spa élményt nézzük, akkor bármennyire is kellemes a hely, de azért nem alkalmas például egy család számára egy teljes nap eltöltésére. Szerintem ennek a helynek az igazi erőssége, s ahol az árak tekintetében Budapest területén maximálisan a versenyképességüket bizonyítják, az inkább a délutáni időszak.

Helia Wellness esti jegy

Ez 16:0019:00 között érvényes és mindössze 3.300 forint az ára, hétköznap. Hétvégén és ünnepnapokon 4.400 forint.

Azonban a Danubius Hotel Helia **** előszeretettel szokott kedveskedni, különösen a nyári időszakban a vendégeknek azzal, hogy 10% diszkontot biztosít, érdemes hát szemfülesen bepróbálkozni!

Ez azt jelenti, hogy hétköznap az esti jegyet 2970 forint ellenében megvásárolhatjuk. A wellness kultúra igazi törzsgárdája is ebben az időszakban szokott megjelenni, de ettől függetlenül azért a tumultus nem jellemző. Eme biztosított diszkont részükről szerintem remek ötlet, s ennek a véleményemnek nincs köze az ár csökkenéséhez. Inkább egy jó motivációnak tartom, ami segíti a szauna kultúra fennmaradását a nyári időszakban is, ezzel hozzájárulván az egészséges életmódhoz.

Helia Wellness – Termál medencék

Helia Wellness

3234 °C valamint 3638 °C jellemzi, s a termálvíz forrását a Margitsziget természetes ajándéka biztosítja.

Fedett uszoda, termálfürdő, szauna, köztük infraszauna, valamint sóbarlang is helyet kapott. Akit érdekel annak jelzem, hogy a belépőjegyek ára magukban foglalják a fitnesz terem használatát is.

A fitnesz teremről teljes értékű információval nem tudok szolgálni, hiszen akkor saját lényem hazudtolnám meg, ugyanis annál sokkal kényelmesebb figura vagyok, hogy egy ilyen részleget is teszteljek 😀

Egyébként azt kell, hogy mondjam a Danubius hotelről, összevetve a jelen tesztem során tapasztaltakat a 16 évvel ezelőtti arculattal, e tekintetben sokat nem változott.

Ami viszont nagy erénye, s ezt ki is hangsúlyoznám, hogy az amortizáció jelei sem igazán mutatkoztak meg ezen a helyen, ez pedig a rendszeres karbantartás és gondoskodás irányába mutat!

Egy igazi finn szauna világ!

A hely igazi érdekességének tartom, hogy az eredeti finn szauna kultúrájának jegyeit tükrözi. A Danubius Groups-ról egyébként érdemes tudni, hogy pályafutását 1972-ben állami vállalatként kezdte meg, s a ’70-es évektől 1990-ig jelentős fókuszt helyeztek a gyógyszállodák és termálvizes fürdőhelyiségek létesítésére.

Ahogy a britekre a teázás kultusza jellemző, úgy a finnek hetente legalább egy alkalommal szaunáznak. Számomra a finnek felfogása a legszimpatikusabb a szaunázást illetően, mert nem holmi szabályokhoz, vagy előírásokhoz, esetleg trendhez igazodnak, hanem erre az egészséget megőrző kultúrára, már az újszülött csecsemőket is rászoktatják, pár másodperces időtartalmakkal. A finnek szauna kultúrájában nincs törvényszerűség az eltöltött idővel kapcsolatosan, ugyanis az időkeret legnagyszerűbb meghatározójának, magát az emberi szervezetet tartják. Mindenki élvezze a szauna nyújtotta kényeztetést, kizárólag ameddig jólesik.

A finnek életéből elengedhetetlen a szauna 🙂

A finnek esetén tényleg nagyon speciális szeánsz a szauna az életükben. Annyira nem válnak meg tőle, hogy még kirándulásra is magukkal viszik! Megvan az a képességük és ügyességük, hogy viszonylag gyorsan össze tudnak tákolni maguknak egyszerű sátrakból is, szaunázásra alkalmas helyiségeket (ebben egyébként az amerikai őslakosság is nagymester volt). Egy titkot elárulok, a finnek életéből! Az egyik legnagyobb pavlovi-reflex kiváltó náluk a „Lenkkimakkara”. Erre a kifejezésre összefut a szájukban a nyál, ugyanis ez finom falatokat jelent számukra, amelyek a szaunázás élményképeivel párosulnak. Szoktak ők ugyanis szaunázás közben és utána is étkezni.

A napozó részről

Szerintem ez az egyetlen gyenge pontja. Mondjuk a placc az jól ki van alakítva, csak az én véleményem szerint nem a legjobb helyen. Bár kétségtelen, hogy ahogy a hotel szerkezetileg felépült, máshova nem is tudták volna a napozó részt létesíteni. A hotel wellness fürdő részlege ugyanis, ahogy jól látható a blogom fejlécében lévő fotójáról is, a hotel földszint területén foglal helyet 🙁

Helia Wellness panoráma

Ezért pedig nagy kár, ugyanis a napozó értékét is megnövelné, mert maga a hotel egy nagyon is szép kilátással rendelkező övezetben van, csak hát ügye a csúcs panorámaélmények bizonyos magassági szintet megkövetelnek.

Bezzeg a hotel tetejéről tökéletes a kilátás. A Duna és a Margitsziget mesés hangulatával!

Nem bírom ki, hogy ne jegyezzem meg, de amikor 2020. március 16.-án, Magyarország életében a törvény erejénél fogva (igazodván a globális elvárásokhoz) ránk tört a zombikor, akkor ezen a helyen is maximális korlátozások voltak! A különbség csak annyi, az egyéb helyek viszonylatában, hogy a változásokat, és a jogszabályok nyújtotta lehetőségeket, ellentétben más fürdőhelyiségekkel, sokkal gyorsabban és professzionálisabban reagálta le.

A szaunázás aranyszabályát a vendégek szerintem ezen a helyen tartják be a legjobban. Nem lehet látni a szaunába bevitt papucsot, vagy olyat, ami például sok helyen a legidiótább jelenség, hogy gyakorlatilag a szauna kályhát ruha és törölköző szárítónak használják. Mindent összevetve elmondhatom, nagyon kellemes egy hely, s a jelzett időtartományban pedig a budapesti szaunázásra alkalmas helyek között ár / szolgáltatás viszonylatban, az egyik legkiemelkedőbb.

Szólj hozzá!