Sós-jódos gyógyfürdő
Sós jódos gyógyfürdő
Most a 🔗Wellness világa egy nem mindennapi lehetőséggel gyarapszik: méghozzá a sós jódos gyógyfürdő kínálatával❗
Nagyon régen működött egy sós-jódos gyógyfürdő Budapesten, Pesterzsébet területén. Jellemző volt rá, ahogy nem árulok el vele szerintem nagy titkot, de az összes többi hasonló szolgáltatásra is, hogy veszteséges volt a működése,
📜 ezért bezárták valamikor régen 2005 körül.
Ez a sós jódos gyógyfürdő kezdte meg ismét a működését 2018 végétől. Jelen cikkemben ezt mutatom hát be 👇
A tervek szerint, ahogy hivatalos megnevezése is bizonyítja „Pesterzsébeti Sós-jódos Gyógy- és Strandfürdő” a szolgáltatásainak jegyében gyógyfürdő és strandfürdő is lesz egyben. A formális logika alapján beltéri és kültéri lehetőségekre enged következtetni.
Elérhetősége: 🧭 1203 Budapest, Vízisport u. 2.
💡A Boráros tértől például a 🚌 23-as busszal nagyon egyszerűen megközelíthető.
A gyors munkálatoknak köszönhetően lehetőség kínálkozott arra, hogy a vendégek már elkezdhessék használni a gyógyfürdőt, tehát a beltéri lehetőségeket.
Az eredeti tervek szerint 2019. június 28. lett volna a strand részlegének üzembe helyezése is, de szemmel láthatólag a munkálatok eltolódtak és a strand használatának legújabb ismeretes dátuma: 2019. július 10.

Sós jódos gyógyfürdő wellness arculatáról
A wellness szempontjából talán sokkal érdekfeszítőbb a már most is használatba vehető belterülete.
Nem szeretnék félretájékoztatni senkit, de úgy veszem észre, hogy Budapesten ez a legkisebb alapterületű, de mégis legtöbb szolgáltatást nyújtó hely a wellness kategóriában.
A korrektség érdekében már most jelzem, hogy egyetlen egy medence tartalmaz sós vizet, amelyet a ⬆️ fenti fotón prezentáltam, s a nagy medencétől a bal sarokban látható. Tehát a képen a nagy medence az oktogon medence, mögötte van egy másik szintén kisebb termál, s attól balra egy jacuzzi méretű medence található.
Ez hát a jódos sós víz ami olyan 1,5 m * 2,0 m területű❗

Rendelkezik még egy olyan medencével is, amelybe gondolom poénból, pár biciklit is bele helyeztek, hogy lehessen tekerni 😂 Amikor kipróbáltam csak azt sajnáltam, hogy a tekerés nehézségi fokán nem lehetett állítani, vagy csak én nem jöttem rá, hogy a manóba kell, mert azért ez is benne van a paklikban, hiszen világhírű ezermester hírében állok.
Mit lehet tudni magáról a sós jódos gyógyfürdő vízről❓
A víznek magas az ásványanyag-tartalma, ennek köszönheti gyógyhatását. Fürdőüzemeltetési szempontból már egy más kérdés ennek a hatásnak a kérdésköre. A sós jódos gyógyfürdő történetéhez hozzátartozik, hogy 1933-ban fúrt eredeti kút az agresszív víz miatt tönkrement, és 1956-ban új kutat kellett fúrni.
Pontosan ezért a sós-jódos gyógyfürdő vize ami brómos, most csak a fentiekben ismertetett nagyon pici medencében található meg❗
A jód különlegességének alapja, hogy nemcsak a bőrön, hanem fürdőzés közben belélegezve a tüdőn keresztül is viszonylag hamar és jó hatásfokkal felszívódik. Emellett pedig nem figyelmen kívül hagyható a jód keringésjavító és gyulladáscsökkentő hatása sem. Számtalan nőgyógyászati problémára is gyógyír.
További wellness ismertetés jegyében, lássuk a szaunákat is
A már most is kipróbálható részlegben három gyógyvizes és egy wellness medencét, egy finn szaunát, egy kombinált sós-infraszaunát, egy gőzkabint találhatunk. A gőzkabin közelében a jégkása adagoló is felfedezhető.
A finn szauna ami lenti fotón is megszemlélhető nagyon nagy, 20 férőhelyes. Az infraszauna 6 személyes, míg a gőzkabin 8 személyes.

Ahányan csak vagyunk, ügye a szaunázásnak annyiféle módját részesítjük előnyben. Vannak akik szinte csak az infraszaunát kedvelik, és a száraz, valamint gőzkabinra rá sem néznek, s természetesen fordítva. Ezért tartom unikumnak azokat a szolgáltatásokat, amelyek ezeket mind egyszerre biztosítják. Az összes szaunában nyugtató hatású relaxációs zene szól. Most őszintén meg kell mondanom, de ez a relaxációs zene kísértetiesen hasonlított számomra az egyszer, már egy másik wellness fürdőben is tapasztalttal 🙂
Három darab gyógymedence és egy élménymedence szolgálja ki az idelátogatókat, s ezek olyan 34 – 38 °C hőmérsékletűek.
Relaxáció és higiénia!

Bár, ismétlem még egyszer, az egész épületkomplexum nagyon kicsi alapterületű, de relaxálásra alkalmas helyet is felfedezhetünk benne!

Kihangsúlyoznám, hogy nagy gondot fordítanak a mellékhelyiségek, és zuhanyzók tisztán tartására, s a személyzet nagyon segítőkésznek tűnt. Látogatásomkor az is nagyon pozitív volt számomra, hogy odafigyelnek a vendégekre, hogy a szaunába például törölközőt használnak -e vagy sem. Szóval a higiénia tényleg a toppon van.
A cikk írásának pillanatában egy felnőtt napi belépőjegy, ami azt jelenti, hogy egy belépésre, de akár a nyitástól a zárásig történő maradásra is feljogosít, mindössze 1900 forint volt, s természetesen némi diszkont a diákoknak és nyugdíjasoknak is van. Az árak tekintetében a hétköznapok és hétvégék között nem tesznek különbséget. A pénztárnál bankkártyával történő fizetésre lehetőség van, s nincs bevezetve semmilyen letéti díj.
Tájékoztatásul jegyzem meg, hogy értekeztem a személyzet összes tagjával, s ők maguk is értetlenül álltak azon helyzet előtt, hogy az egyik turisztikai szakportálon a gyógyfürdőjükkel kapcsolatban egy 06-70-es kapcsolattartási szám van megadva.
Ez nem helyén való, ilyen behívószámuk sosem volt, s a helyzet az, hogy perpillanat egyetlen behívószámuk sincs, se vezetékes, se mobil. Feltételezhetően 2019. július 10. után, amikor már elkészülnek a strand részlegük látványtervének kivitelezésével és teljes üzemmódban fognak tudni szolgáltatni, akkor lesz majd telefonos elérhetőségük is, s onnantól kezdve némi áremelkedésre is lehet számítani. Addig is a nyitva tartás mindennap 9:00 – 19:00 között.
✅ De legjobb ha az aktuális nyitva tartást 🔗itt ellenőrzöd mielőtt útra kelnél felfedezni a helyet❗
Ha teheted látogasd meg gyakran a sós jódos gyógyfürdő területét, hogy megtapasztalhasd a változásokat. 👋 Hamarosan találkozunk egy újabb wellness ismertetőm útján, vagy talán egy egészen más témámban❓😊
A világ globális működését feltérképező, s annak összefüggéseit megérteni óhajtó generalista vagyok. Célom nem más, mint az ismeretterjesztés.

















