Devizahitel - Európai Bíróság | Inspiratív Kalauz

Jogegységi határozatok és az uniós irányelvek!

Mielőtt jelen írásomba belekezdtem, sokat töprengtem azon, hogy vajon a jogi kérdések, avagy a szociális témák kategóriájába helyezzem -e? Végül arra az álláspontra helyezkedtem, hogy mindkettőbe teljes mértékben beleillik, lévén a jogegységi határozatot is érintő anyagot a devizahiteles ügyeken keresztül említeném meg, amelyek viszont a társadalom igen széles spektrumát lefedik sajnálatos módon.

2019. március 14.-én Luxembourgban nyilvános ülésen hozta meg ítéletét az Európai Unió Bírósága. A szakmai érdekessége, hogy állást foglalt mind a DH1, DH2 és a DH3 törvények, a fogyasztókat érintő kulcsfontosságú pontjaiban. Cikkemben én a DH1 és DH2 részt vesézném ki.

Régebben feltettem már magamnak azt a kérdést, amelyre eme cikkem címe is asszociálhatja a Kedves Olvasóm, hogy a jogegységi határozatok mennyiben károsak, s mennyiben lehetnek hasznosak?! Én arra a következtetésre jutottam, hogy részben károsak, ugyanis az ítélkező bírók számára maga az igazságszolgáltatást éltető rendszer generál egyfajta kitaposott ösvényt, amely keretében a bírói mérlegelés függetlensége, már csupán csak legendának tűnik, másfelől viszont hasznos is lehet, mert például már hatályon kívül helyezett régebbi jogszabályokra alapított irányelveket tud kukázni. Most, hogy egy konkrét példát mondjak, mondjuk a családjogi perek témái közül; bőven akadtak szép számra olyan BH-k, amelyek a régi Családjogi Törvény köré fonódtak. Értelemszerűen ilyen esetben a jogegységi határozatok hasznos funkciót tudnak betölteni, mert meghatározhatják, hogy például milyen irányelveket kell az ítélkezési kultúrából kukázni.



Azért is örülök az EU Bíróság 2019. március 14.-én kiadott C‑118/17. sz. ügyében levő döntésnek, mert igazából az EU Bíróság is pont ugyanúgy vélekedik a jogegységi határozatokkal kapcsolatosan, ahogyan én is. Az EU Bíróság indokolási részéből, ez egyértelműen ki fog derülni 🙂

Pontosan mit vizsgált az Európai Bíróság?

Ahhoz, hogy megérthessük az Európai Bíróság döntését, s egyáltalán azt, hogy a fent említett DH törvények vonatkozásában, mit és miért vizsgált, feltétlen ismernünk kell a kontradiktórius eljárás fogalmát.

A kontradiktórius eljárás elve főszabály szerint nem csupán azt a jogot biztosítja az eljárásban részes felek mindegyike számára, hogy megismerjék és megvitassák az ellenérdekű fél által a bírósághoz benyújtott beadványokat és észrevételeket, és nem csupán azt zárja ki,
hogy a közösségi bíróság olyan tények és dokumentumok alapján hozza meg a határozatát, amelyekről a felek vagy a felek valamelyike nem szerezhetett tudomást, és amelyekről emiatt nem is állt módjukban kifejteni az álláspontjukat. Ez az elv főszabály szerint a felek azon jogát is magában foglalja, hogy tudomást szerezzenek a bíróság által hivatalból felhozott azon jogi természetű jogalapokról, amelyekre a határozatát alapítani szándékozik, és azokat megvitassák.

A DH1 törvény vizsgálata

A DH1 törvény nem más mint a 2014. évi XXXVIII. törvény a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről való jogszabályhely pontokban levő értekezése.

Az EU Bírósága a 93/13/EGK irányelvei közül a 6. cikk (1) bekezdését vetette össze a DH1 törvény 3.§ (2) bekezdésével.

A 93/13/EGK 6. cikk (1) bekezdése ezt mondja ki: „A tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket.

A DH1 törvény 3.§ (2) bekezdése pedig ezt mondta ki:

Az (1) bekezdés szerinti semmis kikötés helyébe – a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel – mind a folyósítás, mind pedig a törlesztés (ide értve a törlesztőrészlet és a devizában megállapított bármilyen költség, díj vagy jutalék fizetését) tekintetében a Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza árfolyamának alkalmazására irányuló rendelkezés lép.

Látható, hogy a DH1 törvény 3.§ (2) bekezdésénél igencsak kilóg a ló lába, mert ezzel a Magyar Állam egy olyan helyzetet teremtett, amelyben a fogyasztónak kell viselnie az árfolyamkockázatot! (Költői kérdés: mert senkit nem hagyunk az út szélén, ügye?)

Márpedig az Európai Bíróság C‑118/17. sz. ítéletének pont az a lényegi pontja, hogy a DH törvények nem járhatnak olyan következménnyel, hogy miattuk a fogyasztónak kell viselnie az árfolyamkockázatot.

A fenti írásom igazolja vissza az ítélet 45. pontja:

Ebből következően a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével nem ellentétes az a nemzeti szabályozás, amely az eljáró bíróság számára nem teszi lehetővé, hogy helyt adjon a kölcsönszerződés valamely, árfolyamréssel kapcsolatos rendelkezésének tisztességtelen jellege miatti megsemmisítésére irányuló olyan kérelemnek, mint amilyen az alapügyben szerepel, feltéve hogy az ilyen szerződési feltétel tisztességtelen jellegének megállapítása lehetővé teszi azon jogi és ténybeli helyzet helyreállítását, amelyben a fogyasztó e tisztességtelen szerződési feltétel hiányában lett volna.

Fontos érteni a 48. pontot is:

E tekintetben másodsorban emlékeztetni kell arra, hogy az árfolyamkockázattal kapcsolatos szerződési feltételeket illetően a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az ilyen szerződési feltételek a 93/13 irányelv 4. cikke (2) bekezdésének hatálya alá tartoznak, tekintve, hogy a kölcsönszerződés elsődleges tárgyát határozzák meg, és csak akkor mentesülnek a tisztességtelen jellegükre vonatkozó vizsgálat alól, ha az illetékes nemzeti bíróság eseti vizsgálat alapján arra a megállapításra jut, hogy az eladók vagy szolgáltatók azokat világosan és érthetően fogalmazták meg (lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 20‑i OTP Bank és OTP Faktoring ítélet, C‑51/17, EU:C:2018:750, 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

A 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése ezt mondja ki:

A feltételek tisztességtelen jellegének megítélése nem vonatkozik sem a szerződés elsődleges tárgyának a meghatározására, sem pedig az ár vagy díjazás megfelelésére az ellenértékként szállított áruval vagy nyújtott szolgáltatással, amennyiben ezek a feltételek világosak és érthetőek.”

Az 52. pontjában az ítélet az állásfoglalását félreérthetetlenül megfogalmazta:

Márpedig a jelen ügyben – amint arra a jelen ítélet 48. pontja már rámutatott – az árfolyamkockázatra vonatkozó szerződési feltétel határozza meg a szerződés elsődleges tárgyát. Így egy ilyen esetben a szerződés érvényben tartása nem tűnik jogilag lehetségesnek, ezt azonban a kérdést előterjesztő bíróságnak kell mérlegelnie.

A DH2 törvény vizsgálata

A DH2 törvény az a 2014. évi XL. törvény, amely a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben (DH1) rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezéseiről szól.

A DH2 törvény 37.§ egy nagyon érdekes jelenség, amely nem igazán felel meg az  Európai Unió szellemiségének, annál inkább egy banánköztársaságnak 😉  

A DH2 törvény 37.§ (1) szövege, érdekességként jegyzem meg, ez már az Orbán Kormány idején vált hatályossá a 2014. évi LXXVIII. törvény 16.§ (19) alapján 2014. december 6.-tól  az alábbi:

„E törvény hatálya alá tartozó szerződések tekintetében a szerződés érvénytelenségének vagy a szerződés egyes rendelkezései érvénytelenségének (a továbbiakban: részleges érvénytelenség) megállapítását – az érvénytelenség okától függetlenül – a bíróságtól a fél csak az érvénytelenség jogkövetkezményeinek – a szerződés érvényessé vagy a határozathozatalig terjedő időre történő hatályossá nyilvánításának – alkalmazására is kiterjedően kérheti. Ennek hiányában a keresetlevél, illetve a kereset érdemben – eredménytelen hiánypótlási felhívást követően – nem bírálható el. Ha a fél az érvénytelenség vagy a részleges érvénytelenség jogkövetkezményének levonását kéri, úgy azt is meg kell jelölnie, hogy a bíróság milyen jogkövetkezményt alkalmazzon. A jogkövetkezmény alkalmazására vonatkozóan a félnek a felek közötti elszámolásra kiterjedő és összegszerűen is megjelölt, határozott kérelmet kell előterjesztenie.”

A DH2 törvény 37.§ (1) szövege, tehát mitől is fosztja meg a fogyasztót?

Erre adja meg a választ, az Európai Bíróság C‑118/17. sz. ítéletének, 53 pontja:

„E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság által adott információkból, úgy tűnik, az következik, hogy az olyan nemzeti törvényi rendelkezés, amilyen az alapügyben szerepel – a jelen ügyben a DH 2 törvény 37. §‑ának (1) bekezdése – azt vonja magával, hogy ha a fogyasztó bármely, az árfolyamrésre vonatkozó vagy egyoldalú kamat‑, illetve költségemelést lehetővé tevő szerződési feltételtől eltérő szerződési feltétel tisztességtelen jellegére hivatkozik, akkor kérnie kell az eljáró bíróságtól, hogy a szerződést a határozathozatalig terjedő időre nyilvánítsa hatályosnak. Így e rendelkezés a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével ellentétesen megakadályozza, hogy a fogyasztó az érintett tisztességtelen szerződési feltétel alól – adott esetben, ha az említett szerződési feltétel hiányában e szerződés nem teljesíthető, az érintett szerződés teljes egészében történő megsemmisítése útján – mentesüljön.” 

A C‑118/17. sz. ítélet interpretációja a jogegységi határozatok tükrében!

Itt feltétlen fontos kiemelnem az ítélet 61. és 62. pontját, amelyet az alábbiakban szintén idézek:

61 E tekintetben e kérdésekre igenlő választ lehetne adni, egyrészt ha e határozatok nem tennék lehetővé a hatáskörrel rendelkező bíróság számára a 93/13 irányelv szabályai teljes érvényesülésének azáltal történő biztosítását, hogy szükség esetén saját hatáskörben figyelmen kívül hagyja az összes azzal ellentétes – és akár későbbi – nemzeti jogszabályi rendelkezést, beleértve az azzal ellentétes bírósági gyakorlatot is, és nem kell sem kérnie, sem megvárnia azok jogalkotói vagy bármilyen egyéb alkotmányos úton történő előzetes megsemmisítését, másrészt ha akadályba ütközne az a lehetőség, hogy a nemzeti bíróság előzetes döntéshozatal céljából a Bírósághoz forduljon (lásd ebben az értelemben: 2016. április 5‑i PFE ítélet, C‑689/13, EU:C:2016:199, 34., 40. és 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

62 Márpedig a Bíróság rendelkezésére álló iratokból nem tűnik ki, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az ilyen határozatokat ne tudná figyelmen kívül hagyni, amennyiben a 93/13 irányelv teljes érvényesülésének biztosítása céljából azt szükségesnek ítélné meg, és az sem, hogy – amint azt a jelen eljárás is igazolja – e kérdésben ne tudna előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel a Bírósághoz fordulni. Ezenkívül az akta egyetlen irata sem bizonyítja, hogy a kérdést előterjesztő bíróság ne tudna a jelen ügyben az alapeljárás felperesének az irányelvből fakadó jogainak védelme érdekében hatékony jogorvoslatot biztosítani.

Miért kezdtem a cikkem a kontradiktórius eljárás fogalmi ismeretének szükségességével? 

Azért, mert az Európai Bíróság nagyon helyesen rámutatott arra, hogy noha a devizahitel alapú pereket a magyar bíróságok berkein belül kontradiktórius eljárás keretén belül kell lefolytatni, de ugyanakkor a jogegységi határozatokat nem kontradiktórius eljárások keretén belül hozzák meg. A lényeg tehát, hogy egy nem kontradiktórius szféra határozata(i) hat(nak) ki egy olyan szféra döntésére / döntéseire, ahol meg igenis  a kontradiktórius eljárás a kötelező!

Az EU Bíróság ítéletének 26. pontja:

A Kúria által hozható polgári jogegységi határozatokat illetően, amelyek között szerepel többek között a 2013. december 16‑i 6/2013 PJE határozat is, amely előírja a kérdést előterjesztő bíróság számára, hogy érvényesnek kell nyilvánítania az olyan kölcsönszerződéseket, mint amilyenek az alapügyben szerepelnek, e bíróság rámutat, hogy e határozatoknak a Kúria által történő meghozatala során nem biztosított sem a törvényes bíró kijelölése, sem pedig a tisztességes eljárás feltételeinek a betartása. Márpedig, noha az említett határozatok meghozatala nem kontradiktórius eljárásban történik, e határozatok kötelezik azon bíróságokat, amelyek kontradiktórius jellegű peres eljárásban járnak el.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 5 érdekes kérdéssel fordult az EU Bírósághoz, amelyek közül a 4. és 5. kérdést nézném meg.

4) Összeegyeztethető‑e fogyasztói szerződést érintő tartalom esetén a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosításához fűződő európai uniós feladatokkal, minden polgári jogi kérdésben pedig a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő európai uniós alapjoggal, ha egy tagállam legfelsőbb bírói szerve, annak jogegységi tanácsa minden bíróságra kötelező ún. »polgári jogegységi határozatokkal« irányítja az eljáró bíróság ítélkezési gyakorlatát? (saját megjegyzés: ez az amiről beszéltem, kitaposott ösvény, szóval a kérdés feltevői okos, okos, okos)

5) Az előbbi kérdésre adott igenlő válasz esetén: összeegyeztethető‑e fogyasztói szerződést érintő tartalom esetén a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosításához fűződő európai uniós feladatokkal, minden polgári jogi kérdésben pedig a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő európai uniós alapjoggal, ha egy tagállam legfelsőbb bírói szerve, annak jogegységi tanácsa minden bíróságra kötelező ún. „polgári jogegységi határozatokkal” irányítja az eljáró bíróság ítélkezési gyakorlatát, amennyiben a jogegységi tanács bíró tagjainak kijelölése nem átlátható módon, nem előre meghatározott előírások szerint történik[,] és a jogegységi tanács eljárása nem nyilvános, utólag sem megismerhető, ideértve a felhasznált szakértői anyagok[at], jogirodalmi műveket, [valamint] az egyes tagok szavazatát, párhuzamos vagy különvéleményét?”

A fenti két kérdésre a C-118/17. számú ítélet 64. pontja adja meg a választ, amely tulajdonképpen engem is megerősít, hogy helyesen gondolkodtam, elmélkedtem ezekről a kérdésekről:

A fenti megfontolásokra tekintettel a negyedik és ötödik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a Charta 47. cikkének fényében értelmezett 93/13 irányelvvel nem ellentétes az, hogy valamely tagállam legfelsőbb bírósága az egységes jogértelmezés érdekében ezen irányelv végrehajtásának részletes szabályait illetően kötelező határozatokat hoz, amennyiben azok nem képezik akadályát sem annak, hogy a hatáskörrel rendelkező bíróság az említett irányelvben foglalt szabályok teljes érvényesülését biztosítsa, és a fogyasztó számára az ezen irányelvből fakadó jogainak védelme érdekében hatékony jogorvoslatot nyújtson, sem pedig annak, hogy ezt illetően előzetes döntéshozatal céljából a Bírósághoz forduljon, amit azonban a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia.

A C-118/17. számú ítéletben eddig részletezett pontok, valamint a legutóbb ismertetett 64. pont egyértelműen megmondja, hogy azért jogegységi határozatoknak lehet helye, amennyiben a Bíróságok az EU-s irányelveket érvényre tudják juttatni. Ezért mondtam azt, hogy az EU Bírósága hasonlóan gondolkodott a jogegységi határozatokról, mint én magam is 😀

Az EU Bíróság C‑118/17. sz. ítéletének konklúziója

A devizahitelekkel kapcsolatos jogegységi határozatok az EU Bíróság kritériumai szerint ellentétesek a hatékony bírói jogvédelem, és a tisztességes eljárás elvével. A  magyar bíróság az Irányelvet magyarázó, EU Bíróság által meghozott eseti döntésekkel ellentétes jogegységi határozatokat köteles a saját belátásából figyelmen kívül hagyni a 93/13/EGK irányelv szabályai teljes érvényesülése érdekében!

A magyar bíróságoknak egyébként a lehetőség bármikor megadatik, hogy az EU Bíróságtól kérjék annak mérlegelését, hogy vajon egy kérdéses jogegységi határozat, mennyiben van szinkronban az EU-s irányelvekkel.

Hogy láthatott napvilágot ez az EU Bíróság által kiadott ítélet?

Cikkem befejező szakaszában szeretnék egy kis összefoglalót nyújtani, ennek a 2019. március 14.-én kiadott ítéletnek a történeti hátterével kapcsolatban. Ügye az Európai Bíróság, amelynek székhelye Luxemburgban van, nem tévesztendő össze az EJEB, azaz Európai Emberi Jogi Bíróság intézményével, amelynek székhelye Strasbourg! Ezt fontosnak tartom megjegyezni, mert sokan a kettőt kavarják.

Ugyanakkor az Európai Unió Bíróságához magánszemélyek nem nagyon, vagy csak nagyon szűk keretek között fordulhatnak. Az EU Bíróság az nem egy fellebbezési fórum! Itt az eljárások alapvetően két csoportra oszthatók. Beszélhetünk az előzetes döntéshozatali eljárásokról, valamint közvetlen keresetekről, amelyekhez fellebbezések kapcsolódhatnak. A cikkemben szereplő C‑118/17. sz. ügy és ítélet az kifejezetten az előzetes döntéshozatali eljárásokhoz kapcsolódik, s  aminek sajátossága, hogy a nemzeti bíróság (tehát az EU tagállamok bármelyik bírósága) fordulhat, illetve egyes esetekben kötelezően fordulnia kell az Európai Unió Bíróságához. Jelen ügy kifejezetten a fogyasztóvédelem témájához tartozik (a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételek – 93/13/EGK irányelv szerinti vizsgálata).

Ahogy a cikkemben említettem a Budai Központi Kerületi Bíróság részéről került az ügy megindításra, s itt kiemelném dr. Szepesházi Péter egykori bírót, aki az egészet kezdeményezte. Hogy miért egykori bíró, az is megér egy misét, ugyanis valamikor talán 2018 szeptembere fele, erre már nem emlékszem pontosan, de az említett bíró kérte a köztársasági elnöktől a felmentését. dr. Szepesházi Péter érzékelte ugyanis, hogy a devizahiteles peres eljárásokat már csak a jogegységi határozatok végett is, de politikai feeling öleli körbe, ahol a bíróknak szinte semmilyen függetlenségük nincs! Kifejtette véleményét továbbá, mint egyik lemondási ok, az új (értsd jelen hatályos) Polgári Perrendtartás ügyfélellenes alkalmazási kényszerei miatt is. Anno a cikkemben például én is kitértem az ügyvédkényszer tényállására, illetve hát széleskörű társadalmi egyeztetések sem voltak. Jóllehet dr. Szepesházi Péter az OBH elnökével (dr. Handó Tünde) szemben fogalmazott meg szakmai kritikákat, de itt jegyzem meg, hogy azért a jogegységi határozatok megalkotásáért a Kúria felel, tehát az inkább a Darák féle vonal. De nyilvánvaló, hogy a szóban forgó bíró nem kizárólag a jogegységi határozatok miatt jutott arra a döntésre, amire jutott. Talán amikor dr. Szepesházi Péter a kritikáit megfogalmazta, azt visszaigazolja mondjuk az Országos Bírói Tanács és az OBH állandó összeugrása is. Az OBT az egyetlen egy, amely valamilyen szinten ellenőrizni tudja az OBH elnök asszonyának munkásságát.

Az Európai Unió Bíróságának C‑118/17. sz. ítélete kapcsán azért szeretném még megemlíteni dr. Ravasz László, szintén egykori bíró úr nevét is, aki manapság ügyvédként rengeteg devizahitelest képvisel a bíróságok előtt.

Amit személy szerint hiányolok az Európai Unió Bíróságának ítéletéből 🙁

Az EU Bíróság a saját maga által kiadott ítéletéhez alapvetően úgy áll hozzá, ahogy rendszerint a kiadott ítéletekhez a feleknek hozzá kell(ene) állnia, azaz jogkövető magatartást feltételez, és semmilyen szankciót nem helyez kilátásba, akkor ha a bíróságok továbbra is banánköztársaságunkból származó alapvető EU-s irányelvekkel szembemenő jogegységi határozatoknak továbbra is alá vetik magukat. ezzel gyakorlatilag vágóhídra küldvén az összes többi érintett alanyt is.

Egyáltalán nem alaptalan az én ezzel kapcsolatos aggályom, ugyanis érdemes elolvasni  (A Kúria közleménye az Európai Unió Bíróságának „Dunai-ügyben” hozott határozatáról) című sajtóközleményét, amely https://kuria-birosag.hu/hu/sajto/kuria-kozlemenye-az-europai-unio-birosaganak-dunai-ugyben-hozott-hatarozatarol címen érhető el! 2019. március 18.-án adták ki, a C‑118/17. sz. ítélet kiadása után 3 nappal, és ebből a szövegből már jól megállapítható a kimosakodás és a csúsztatás.

Egy idézet a Kúria sajtóközleményéből:Az Európai Unió Bírósága döntése szerint ugyanakkor az irányelvvel ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az eljáró bíróság számára nem teszi lehetővé az árfolyamkockázattal kapcsolatos rendelkezések tisztességtelensége miatt a szerződés megsemmisítését, aminek következtében a fogyasztó mentesülne az árfolyamkockázat viselése alól.

Már a piros idézőjelek között olvasható megsemmisítését szóból is lehet sejteni, hogy nem a megsemmisítés a végleges törekvés, hanem egy Konzultációs Testület felállítása: „A Kúria elnöke által a devizahiteles érvénytelenségi perek jogalkalmazási gyakorlatának vizsgálatára felállított Konzultációs Testület jelenleg tovább vizsgálja azt a kérdést, hogy az árfolyamkockázatra vonatkozó kikötések érvénytelensége milyen jogkövetkezményekkel járhat, és annak alapján a felek közötti elszámolás milyen elvek szerint történik. A Konzultatív Testület április közepén és május első felében is ülésezik, álláspontjának közzététele ezt követően várható.

A Kúria a sajtóközleményében valójában a szofisztikálás negatív fogalmát gyakorolja.

Az Európai Unió Bíróság C‑118/17. sz. ítélete, amelyre a fenti cikkem alapoztam, az alábbi hivatalos oldalról letölthető, megtekinthető (a link a magyar nyelvű változatra mutat):

https://urlzs.com/mEq1

inspirator