Google frissítette algoritmusát

A hivatalos bejelentés alapján számolhatok be róla, hogy 2019. március 12.-én a Google keresőgép ismét frissítette algoritmusát. A keresőóriásnak többféle kommunikációs csatornája is van, így az egyik hitelesített Twitter fiókjukon keresztül, amely alkalmazottuk személyéhez fűződik, történt a bejelentés.

A hivatalos információt Liaison Danny Sullivan erősítette meg. Róla érdemes tudni, hogy főként IT jellegű témákkal foglalkozó, újságírói, publicista múltra tekint vissza, aki 2017 októberében csatlakozott a Google céghez.

A Google évente több alapvető rangsorolási frissítést végez, és szokásának megfelelően minden évben erről publikációt ad ki, és frissítésekről hivatalosan számol be. A frissítésekre jellemző, ahogy a Google többször is elmondta, hogy mesterségesen semmilyen módon nem nyúlnak bele a rangsorolásba. A Google korábbi tanácsai: „nincs javítás ” avagy kegyelem az olyan oldalakra nézve, amelyek kevésbé jól teljesítenek, szemben az olyan oldalakkal,  amelyek nagyszerű tartalom megteremtésére koncentrálnak.

Az idő azonban a tartalomfejlesztőknek dolgozik, mert a folyamatos és igényes tartalom a más oldalakhoz képesti rangsorolási elsőbbséget előidézi.

A Google azt üzeni, hogy ha a weboldal tulajdonosok tapasztalnak változást a weboldaluk rangsorolásában, akkor az a jelenlegi algoritmus frissítésnek köszönhető, mintsem a weboldalon történt esetleges technikai jellegű beavatkozásoknak.

Azzal kapcsolatosan a Google nem nyilatkozott, hogy egészen pontosan mire hatott ki, ez a legutóbbi frissítés. Pletykák természetesen most is terjednek, ahogyan a Google 2018. augusztus 1. frissítésével kapcsolatosan is, ahol a média kifejezetten azt híresztelte, hogy alapjaiban változtatja meg a Gugli az orvosi / fogorvosi iparágakkal kapcsolatos szektor organikus találatait, holott a Google akként nyilatkozott, hogy egyáltalán nem voltak célpontok az orvosi / egészségügyi oldalak.

Egyelőre még nehéz megmondani, hogy milyen típusú weboldalakat érint a változás! Ugyanakkor én azt mondom, hogy fogadjuk meg azt, amiről viszont a Google hivatalos megerősítést adott: tehát a frissítés tényállását fogadjuk el, s azt, hogy értékes, egyedi tartalomban a lényeg.

Úgy gondolom, hogy a SEO témák iránt érdeklődő berkekben, előbb utóbb úgy is érkezni fognak értékes tapasztalatcserék azzal kapcsolatosan, hogy kinek, milyen üzletágban vagy tevékenységi körben szereplő oldalában történt változás, az organikus találatoknál. Ha ezzel kapcsolatosan lesz kitisztult kép, már csak amolyan esettanulmányként is, nyilván értekezni fogok róla.

📣 Ha megosztanád írásom ⬇️
Twitter, Facebook, VKontakte, Buffer, LinkedIn

Szólj hozzá!