Hogyan szerezzek Instagram követőket? | Inspiratív Kalauz

Instagram követők szerzésének hatékony módja

Saját tapasztalatom szeretném megosztani az Instagram képmegosztó rendszerével kapcsolatosan, amely annak idején 2010-ben Kevin Systrom és Mike Krieger ötlete alapján készült el, s terjedt mondhatni futótűzként, s mára olyan 800 -900 millió felhasználóval rendelkezik. Nem fecsérlek most sorokat az Instagram használata témájában, inkább arra szeretnék fókuszálni, hogy megosszam veletek az eddigi észrevételezéseim.

Eredetileg mire találták ki?

A képmegosztó rendszer fent említett két kiagyalója – akiktől azóta a Facebook már felvásárolta, s gyakorlatilag saját rendszerébe integrálta a szolgáltatást – az volt, hogy az emberek képeket, fotókat tudjanak egymás között megosztani. Az alap koncepció nem volt más, minthogy feltételezte azt, nagyon helyes marketing alapokra helyezve, hogy a kommunikáció az emberek között hatékonyabb képek, fotók formájában, hiszen olvasni nem nagyon szeretnek  😉



Megjegyzem a döntő többség nem is tud, mert az olvasásnak nem az a lényege, hogy szép folyékonyan olvasunk, s például vesszőnél felvisszük a hangsúlyt. A lényeg inkább az értőolvasásban lenne (interpretáció). De a lényeg, hogy az alapötlet kiváló volt, de azt is feltételezte, hogy mindenki a saját élményét osztja meg, s a hangsúlyt az okostelefonokon fellehető általuk kifejlesztett hivatalos applikációra helyezte. Az alapelv ugyanis az volt, hogy  nagyobb a garanciarendszer a saját élmény megosztására, hogyha azt valaki a mobiltelefonjáról tölti fel, s osztja meg a többiekkel.

Az Instagram ugyanakkor megjelent az üzleti életben is

Nagyobb vállalatok, közszereplők előszeretettel használják ezt a képmegosztó rendszert, a saját márkájuk köztudatba préselésére. Nagy hangsúlyt helyeznek a releváns képmegosztásokra, amelyet a már jól ismert #hashtag megoldásokkal érnek el.

Mi az Instagram követők szerzésének hatékony módja?

Az általam leírtak visszaigazolására szeretnék egy történettel kezdeni. Nem fogok neveket használni, mert úgy igazából egy személyiségi jogi pert nem kívánok a nyakamba, még akkor sem ha esetleg egy közszereplő próbálkozna a beperlésemmel, s azért köztudott, az ismert Alkotmánybírósági határozatokból, hogy egy közszereplőnek az őt ért kritikákat nagyobb tűréshatárral kell bírnia 😉 Viszont azért sem fogok az érintett közszereplővel kapcsolatosan nevet használni, mert nem hibáztatom semmiben, s 100% biztos vagyok benne, hogy nem ludas semmiben.

Egyszer csak Instagram értesít engem, hogy az egyik fiókomra, újabb követés érkezett. Megnéztem ki a követő. Úgy igazából a neve, nem mondott nekem semmit, de Wikipédia azért sokat segített, mert annyi kiindulási alapom azért volt, hogy a követőm, a saját Instagram BIO-jában feltüntette, hogy színésznő. Az Intsagramos neve valahogy így nézett ki sajátneve_hivatalos oldala. Kicsit azért szkeptikus voltam, hogy tényleg Ő lehet -e, mert megszoktam az Instagram szolgáltatásától, hogy azért az igazi közszereplőket, akik tényleg nagyon közismertek, azt ellátja egy speciális hitelesítő szignállal, amely megszokott jelenni, az ilyen nagyobb, hitelesített nevek mellett. Ebben az esetben ilyet nem tapasztaltam, de megnéztem a követői számát,  meg azt, hogy Ő hány embert követ. S mivel a követői száma nagyobb volt, mint akiket Ő követett, így azért némi bizonyosságot lehetett meríteni belőle, hogy tényleg arról a bizonyos színésznőről van szó. S itt egy tanulságos pont is Kedves Olvasóm részére, mert bizony úgy tudsz az Instagram rendszerében több követőre szert tenni, ha a Te követőid száma jóval nagyobb, mint akiket Te követsz, ez úgy tűnik egy minőségi mutató! Mi volt az én reakcióm amikor bekövetett? Ugyan az érdeklődésem egyáltalán nem fedte, ennek a színősznőnek a tevékenységét, de mivel arra az Instagram fiókomra érkezett a bekövetés, ami ennek a blognak a fiókja, s itt ügye én a lehető legszélesebb spektrumban foglalkozok érdekes témákkal, gondoltam belefér, hogy akkor persze, visszakövetem. Azért, hogy ne maradjon interakció nélkül, ráírtam erre a színésznőre, aki egyébként hazánk egyik sorozatának a szereplője, amely most már nem is tudom, talán olyan 250 milliomodik résznél tarthat.

A színésznőtől, megjött a számomra  – mint az online üzlet világát azért ismerő, online marketing veterán – nem is meglepő válasza.

Őszintén leírta, hogy

– óhhh hát valójában nem tudja, hogy történhetett a követés, de ha már ez megtörtént, akkor üdvözöl engem 🙂

Egy nagyon rövid viszontválaszt adtam azért neki,

– Mint tudjuk a bit útjai kifürkészhetetlenek, de nyilván a PR-osai ilyen automata követő / kedvelő rendszereket használhatnak.

A beszélgetés úgy végződött, hogy erre még küldött több mosolyjelet is.

Ennek a mindössze 24 óráig sem tartó romantikus kapcsolatnak úgy lett vége, hogy egyszer csak azt tapasztalom, hogy valahogy ez a színésznő eltűnt a követőim közül. Gondoltam semmi baj, több is veszett már Mohácson, de akkor mivel én alapból a tevékenysége iránt annyira úgy sem érdeklődök, hát akkor én is leszedem a követést. Mit tesz Isten azt tapasztalom, hogy ismét csak bekövetett. Morfondírozok magamban, egy esélyt még adok a dolognak, visszakövettem ismét 😉 Utána már realizálódott a körkép, hogy itt kisded játékról lesz szó, mert ismét csak lecuppant rólam a hölgyike. Arra az elhatározásra jutottam, hogy azért az időm értékesebb ennél, mintsem belemenjek, s itt jön a lényeg, egy kisdedjátékba egy marketing SZOFTVERREL 😀

A színésznő ugyanis teljes mértékben az igazat mondta, amikor azt sem tudta, hogy engem bekövetett, s akkor is az igazat mondta, amikor úgy nyilatkozott, hogy ha már így történt, akkor üdvözöl. Szóval én egyáltalán nem haragszom rá, mert tudom, hogy mi van a háttérben, s azt is tudom, hogy nem is tudja, hogy már nem követ engem, s én se őt 😉 A közéleti szereplők, s az üzleti szféra egyéb delikvensei, nem fogják a saját idejüket rabolni azzal, hogy foglalkozzanak az Instagram, vagy úgy egyébként az összes többi, úgynevezett szociális marketing eszközök kategóriájába tartozó megoldásokkal. Miért? Azért, mert, s itt ismét egy lényeg jön az igen tisztelt olvasóim számára, de az interakcióban van a lényeg, tehát, az Instagram is arra való, hogy azokat a releváns érdeklődésű embereket, akiket a fotóinkon, grafikáinkon keresztül elérünk, azokkal ÉRTÉKES KOMMUNIKÁCIÓT folytassunk, s az viszont rengeteg idő emészt fel. Értelemszerű, hogy egy csúcsvállalkozó, vagy egy nagyon leterhelt színésznő, nem fog azzal foglalkozni, hogy nyomon kövesse például az Instagram visszajelzéseit. Ezt kifogja szerezni a saját PR-osaira, vagy egy speciális online marketing tevékenységet ellátó cégre. De a lényeg, hogy az Instagram lesz Ő érte, s nem Ő az Instagramért 🙂  Persze azért megjegyzem, hogy egy magára igényes közszereplő azért a rajongói interakciókra, igyekszik válaszolni, hiszen ez az Ő ismertségének érdeke 😛

Célszerű, az Instagram posztokat microblog jelleggel is üzemeltetni, mert legyen azért mondanivalónk azzal kapcsolatosan amit publikálunk, s lehetőleg alakuljon ki értékes párbeszéd közöttünk, s a követők között. A legtöbb Instagram felhasználó, ott azért egy súlyos hibát követ el, még akkor is ha esetleg relevánsan használja a #hashtag kommunikációt, amikor semmilyen szöveget nem társít a fotóihoz, s ezáltal nem is indukál semmilyen interakciós folyamatot, amely viszont a lényeg lenne.

A követők szerzésének kulcsa – titka, pontokba szedve:

  • használj nyugodtan megbízható automata kedvelő / követő alkalmazásokat, hiszen így az éjszaka is Neked dolgozik, de feltétlen fontos, hogy Te magad, saját kezűleg is néha azért térképezd fel a tetsző, kellemes fotókat, kedveld azokat, s ami még fontosabb, lépj kezdeményező interakcióba az érdeklődéseddel releváns, más Instagram fiókokkal. A leghatékonyabb interakció, az értékes hozzászólás. Ne foglalkozz azzal, ha az automata szoftverek, nagy többségben olyan kedveléseket vagy követőket hoznak, amely például nem magyar ajkú felhasználókhoz tartozik. Ügye ha angol nyelvű a tartalomfejlesztésed, ez Neked még jó is, de ha kizárólag magyar nyelvű, akkor sincs gond, mert ezen a területen a nagy számok törvénye dominál. Minél több követőd van, annál nagyobb az esély, hogy azért a releváns érdeklődésű emberek is rád fognak találni, s velük kell foglalkoznod, ez a Te érdeked!

 

  • rendszeresen posztolj valamilyen érdekes fotót, mert az Instagram keresőjében, nagyobb eséllyel lehet azokat az Instagram fiókokat fellelni, amelyek aktívak, lakonikus egyszerűséggel kifejezve, ahol van élet 🙂

 

  • ahogyan a cikkben említettem legyen több követőd, mint ahány felhasználót Te követsz. Miért? Azért mert ezzel a saját igényességed igazolod vissza. Te nem követsz le bárkit, s nem szemetet szolgáltatsz 😀

 

  • lehetőleg ne menj bele olyan játékba, hogy valakit lekövetsz, de csak azért, hogy felhívd magadra a figyelmet, s esetleg az illető visszakövet Téged, majd utána rögtön faképnél hagyod, s Te már nem is követed őt… az Instagram felfogásában ez a spam aktivitás, amelyből senki nem kér. S pont itt van jelentősége annak, hogy megbízható automata szoftvereket használj. No ennek kiválasztása nem egyszerű folyamat, ez tény!

 

  • mivel az interakcióban van a lényeg, fordíts nagy hangsúlyt arra, hogy megtiszteled a követői érdeklődéseket, és reagálsz egy válasz formájában – kivéve persze spam alapú megkeresések. Lehetőleg ezt ne szervezd ki, végezd saját magad!

 

  • már a legelején – Instagram fiókod regisztrálásának pillanatában – érdemes az üzleti profilra váltanod. Hajts arra, hogy szerezd meg az első 100 követőt. Ez azért nagyon hasznos Neked, mert akkor bővebb statisztikákat fogsz látni, a releváns érdeklődésekről, s jobban megfogod tudni határozni, hogy milyen módon is nyomulj, az Instagram dzsungelében.

 

inspirator