Mit nézzek meg Párizsban?

Párizs látnivalók

|Orly repülőtér| |Párizs nevezetességei|

|Louvre kincsei| |Eiffel torony|

|Hotelek,apartmanok,szálláshelyek|

ℹ️ Franciaország fővárosa, Párizs, turisztikai szempontokból az európai kontinens legfrekventáltabb desztinációi közé tartozik.

Párizs azonban nagyon nagy, ide mindenféleképpen úgy érdemes érkezni, hogy kiemeltebb hangsúlyt fektetünk az előzetes informálódásra, utazási terv kiagyalására, mint a spontaneitásra❗

Olcsó szállások Párizsban
🖱️ Klikk a képre ☝️

 

Mint párizsi utazásokban jártas veterántól, Párizs bemutatása 😉

Életem során csupán kilencszer tettem látogatást a városba.  Szeretnék az internetről csakúgy idetévedt, de párizsi utazási témák iránt mégis releváns érdeklődésű olvasóim számára egy kis segítséget adni. Főként a párizsi utazási tervek megvalósításához. Inkább pontokba szedve, pár soros leírást adnék, mert ha a témáim alcímeit kibontanám, akkor akár egy könyvet is ki lehetne adni belőle, ami viszont nem célom!

Előre bocsátom, hogy a nevezetességek és látnivalók tekintetében az összeállításom, sokak számára szubjektív lehet, de a potenciális jövőbeni utazó úgy állítja össze az utazási tervét, ahogy szeretné, én csupán inspirálok.

Párizs tömegközlekedés

Mielőtt azonban mindenbe belekezdenék, a legfontosabb dologról fogok értekezni, a közlekedési lehetőségről, amely Párizsban leginkább a RER vonalakban (kiejtés szerint eröer) bontakozik ki.

Ez egy HÉV-szerű megoldás, amely logisztikailag és közlekedési infrastruktúra nézetéből, álláspontom szerint a lehető legjobban van megszervezve. Csak a legperverzebbeknek írom le, akit érdekel, hogy Réseau Express Régional rövidítésből ered, s a vonalait 196277 között építették ki.

RER vonalak

A RER vonalakat azért időközönként bővítik. Jelenleg öt vonala ismeretes, A,B,C,D,E azonosítókkal. A RER B vonalat nem véletlen jelzem piros betűvel. A turisták szempontjából ezt tartom az egyik legfontosabbnak.

Két jelentős nagyobb forgalmat lebonyolító repülőtér

Az egyik a híres Charles de Gauelle (CDG) a másik pedig az Orly repülőtér.

Valójában a szálláshelyünktől, és az utazási céljainktól függ, hogy már eleve, érkezésünk helyszínének melyik repülőteret részesítjük előnybe.

Párizs városnézés
  • Aki szeretne inkább Párizs szívében barangolni, s kifejezetten sétálós, Szajna partos kirándulásokat tenni, belvárosi élményekkel fűszerezve, nyilván az a CDG repülőteret fogja választani. Statisztikailag egyébként a legtöbb turista ide érkezik.
Párizs gyerekkel
  • De például ha valaki kifejezetten mondjuk a gyerekek kedvéért a Disneyland környékét részesítené előnyben, akkor annak az Orly repülőtér mint érkezési pont szimpatikusabb lehet.  Az Orly repülőtértől a RER B vonalán haladva a Châtelet – Les Halles megálló sokkal közelebb van, ahol át lehet szállni például a RER A4 vonalra is. Ennek a végállomása Marne-la-Vallée–Chessy azaz Párizs Disneyland bejárata.

✔️ Megemlítendő és szintén az Orly repülőtér mellett teszi le a voksot az is, hogy Párizs külvárosi részeiben a szálláshelyek tekintetében ugyanazt a minőséget értelemszerűen sokkal kedvezőbb áron kaphatjuk meg. Ezért is szolgálok némi információval erről a repülőtérről. ⬇️

Orly repülőtérre érkezés esetén

    Az Orly repülőtérről kiindulva működik az 1991 október 2.-án beüzemelt mindössze 2 km hosszúságú metróvonal, ahol a szerelvény automatikusan működik, óraműpontossággal. Ez elvisz a RER B vonal Antony csatlakozási pontjához.  Ennek a RER B vonalnak a már említett Châtelet – Les Halles megállója a közlekedési logisztika szempontjából fontos lehet, hiszen innen érhetjük el a RER A és a RER D vonalakat is. Sokan szokták feltenni azt a kérdést is, hogy

hogyan lehet eljutni az Orly repülőtértől például a Charles de Gauelle repülőtérre tömegközlekedéssel?!

Ez könnyű, mert nemes egyszerűséggel azt is mondhatjuk, hogy a CDG és az Orly a RER segítségével össze van kötve. Pontosan ezért mondtam, hogy közlekedési infrastruktúra szempontjából a párizsi törekvések és kivitelezések zseniálisak voltak.

Az Orlyval B nevű már említett Orly repülőtérről induló 2 km hosszúságú vonalon közlekedő automatikus működésű metróval el kell menni Antony csatlakozási pontig, s ott azt kell figyelni, hogy a RER B3 vonalra szálljunk fel, aminek egyenesen a végállomása a CDG repülőtér. Ilyen egyszerű!

Párizs - RER Orlyval B
Párizsban a közlekedés a RER vonalakkal csak első ránézésre tűnik bonyolultnak, de igazából nem az.

Ha tudod a szükséges kereszteződési pontokat, tehát azokat a megállókat, ahol át tudsz szállni az utazási irányodnak megfelelő egyéb metró vagy RER vonalakra, akkor nyert ügyed van.

Honnan hova, ezekkel a RER vonalakkal?

RER A

A1 nyomvonala; Saint-Germain-en-Laye, Le Vésinet – Le Pecq, Le Vésinet – Centre, Chatou – Croissy, Rueil-Malmaison, Nanterre – Ville, Nanterre – Université

A2 nyomvonala; Fontenay-sous-Bois, Nogent-sur-Marne, Joinville-le-Pont, Saint-Maur – Créteil, Le Parc de Saint-Maur, Champigny, La Varenne – Chennevières, Sucy – Bonneuil, Boissy-Saint-Léger

A3 nyomvonala; Cergy – Le Haut, Cergy – Saint-Christophe, Cergy – Préfecture, Neuville – Université, Conflans – Fin d’Oise, Achères – Ville

A4 nyomvonala; Val de Fontenay, Neuilly-Plaisance, Bry-sur-Marne, Noisy-le-Grand – Mont d’Est, Noisy – Champs, Noisiel, Lognes, Torcy, Bussy-Saint-Georges, Val d’Europe, Marne-la-Vallée – Chessy

A5 nyomvonala; Cergy – Le Haut, Cergy – Saint-Christophe, Cergy – Préfecture, Neuville – Université, Conflans – Fin d’Oise, Achères – Ville, Poissy, Achères – Grand Cormier, Maisons-Laffitte, Sartrouville,
Houilles – Carrières-sur-Seine, Nanterre – Préfecture, La Défense, Charles de Gaulle – Étoile, Auber, Châtelet – Les Halles, Gare de Lyon, Nation, Vincennes

RER B

B2 nyomvonala; Sceaux, Fontenay-aux-Roses, Robinson

B3 nyomvonala; Aéroport Charles de Gaulle 2 – TGV, Aéroport Charles de Gaulle 1,Parc des Expositions, Villepinte, Sevran – Beaudottes

B4 nyomvonala; Parc de Sceaux, La Croix de Berny, Antony, Fontaine-Michalon, Les Baconnets, Massy – Verrières, Massy – Palaiseau, Palaiseau,Palaiseau – Villebon, Lozère, Le Guichet, Orsay – Ville, Bures-sur-Yvette, La Hacquinière, Gif-sur-Yvette, Courcelle-sur-Yvette, Saint-Rémy-lès-Chevreuse

B5 nyomvonala; Mitry – Claye, Villeparisis – Mitry-le-Neuf, Vert-Galant, Sevran – Livry, Aulnay-sous-Bois, Le Blanc-Mesnil, Drancy, Le Bourget, La Courneuve – Aubervilliers, La Plaine – Stade de France, Gare du Nord, Châtelet – Les Halles, St-Michel – Notre-Dame, Luxembourg, Port-Royal, Denfert-Rochereau, Cité Universitaire, Gentilly, Laplace, Arcueil – Cachan, Bagneux, Bourg-la-Reine

 

RER vonalak kereszteződési pontjai

RER A vonalak fontosabb csatlakozásai

A4-es vonalon Val de Fontenay megállónál át lehet szállni a RER E vonalra (ez a legújabb vonal amit 1999-ben nyitottak meg).

A1 és A3 vonalakon a legfontosabb Châtelet–Les Halles megálló van, ahonnan lehet átszállni RER B és RER D vonalakra.

A1, A3, A5 vonalakon az Auber megálló lesz a megoldás a RER E vonalra való csatlakozásra.

RER B vonalak csatlakozási pontjai

B3, B5 vonalakon a Gare du Nord megálló bír jelentőséggel, hiszen itt lehet átcsatlakozni a RER D és RER E vonalakra. A Châtelet – Les Halles megállónál pedig a RER A és RER D vonalak várják szeretettel az érdeklődőket. Érdekes lehet itt még a St-Michel – Notre-Dame nevű megálló is, részben a Notre-Dame mint turisztikai látványosság miatt, részben meg ügye itt át lehet szállni a RER C vonalra. Ezen a B3 és B5 nyomvonalán halad még kulcsfontosságú a Massy – Verrières és a Massy – Palaiseau megállóhelyek, ahol mindkét esetben a RER C-re lehet becsatlakozni!

RER C vonalak fontosabb átszállási pontja

A C1, C3 vonalakon Saint-Michel – Notre-Dame ahol átcsatlakozhatunk a RER B vonalra.

Természetesen egyéb csatlakozási pontok, megoldások is vannak, de nagyjából ezek a legfontosabbak❗

A fenti adatok és a Google Maps útvonaltervezője együttesen, már megteremti azt az élményt, hogy nem tévedünk el Párizsban 😀

Párizs nevezetességei

Mivel tényleg nem óhajtok a témában könyvet írni, így csak a leglényegesebb dolgokra szeretnék kitérni, leginkább kulcsszavakban próbálok információértéket az érdeklődőknek átadni.

Mousée de Louvre

Főként ókorból származó gyűjteményeknek helyet adó múzeum, amely a világ legnagyobb múzeumának tekinthető. Történeti érdekessége, hogy ez a múzeum annak idején, Franciaország legnagyobb királyi palotája volt. Párizs központi részén, a Szajna jobb partján található. 1793 óta számít az egyik legnagyobb múzeumnak. A rossz nyelvek szerint a világörökség, amit Franciaország összelopkodott, de ha mindent visszavinnének a származási helyére, üresen állnának a falak 😀 No, de erre mondom én azt, hogy a történelmi tárgyak legyenek csak azokon a helyeken, ahol a legjobban megbecsülik őket. Én egyáltalán nem tekintem Franciaországot, illetve Párizst a világ közepének, de ettől függetlenül azt kell, hogy mondjam, a történelem feltárásában élen járnak. Több mint 35 ezer kiállítási tárgy 75 ezer négyzetméteren helyezkedik el, szóval érdemes megnézni, és pont.

Musée d’Orsay

A világ egyik vezető művészeti galériájának tartják, amely egy átalakított vasútállomás épületében működik, és sokak számára már pont ez az ok, amiért ide jönnek bámészkodni. Megjegyzem én sem hagytam ám ki 🙂 Valójában ez egy állami képzőművészeti múzeum, amit 1986-ban nyitottak meg. A statisztikai adatok szerint a 2007-es évben 3 200 000 turista gondolta úgy, hogy felkeresi ezt a helyet. Szerintem azok élvezhetik itt a nézelődést legjobban, akiket az impresszionista alkotók munkái lenyűgöznek. Főként 18481914 közötti értékes alkotások lelhetők itt fel. Kedvcsinálónak egy – két márkás nevet említenék meg, mint Cézanne, Degas, Manet, Monet, Pissarro, Renoir és Van Gogh. Soroljam még? 🙂

Eiffel-torony

📜 Ennek aztán igazi történelmi érdekessége van. Annak idején amikor megtervezték, a városvezetés maximálisan ellenezte. Most meg, Franciaország egyik legfelkapottabb turisztikai látványossága. Ez az 1889-es világkiállításra épült híres párizsi építmény. Annyira híres, hogy például az USA, Nevada állambeli Las Vegas, makett formájában el is készítette az Eiffel tornyot (ott is voltam, tanúsíthatom), de természetesen az eredeti a legjobb.

Tömegközlekedéssel így jutsz az Eiffel-toronyhoz

A RER C Champ de Mars – Tour Eiffel megállójánál ha leszállunk, kényelmesen megközelíthetjük, de a Metró 6-os és 9-es vonala is a Trocadéro megállójától rövid séta.

Szép fotók az Eiffel-toronyról

Szép Eiffel-torony fotókhoz, érdekességekhez KATT !

Csakúgy a hangulat jegyében 🙂

Az építmény tetejére, a turisztikai nyilvántartások alapján, évente több mint 6 millió ember mászik fel. Az Eiffel-torony csúcsánál található, egy nagyon hangulatos étterem, amit nagyon szeretek.

Nincs annál kellemesebb érzés, mint amikor ott a magasban, azt a panorámát megélve elfogyasztunk akár egy reggelit, ebédet, vagy szimplán egy kávét, baráti társaságban. 💖

Egyedül a 2004-es és az azt követő esztendők voltak számomra egy kicsit lehangolóak a torony vonatkozásában, mert egy csomó fegyveres kolbászolt a négy talpa között. Ügye hát a 2001. szeptember 11. amerikai esemény, s annak Európára is átültetett PR szerű mániája megtette a hatását. Bocsi, de erre mást nem tudok mondani. A toronyban lépcsőn fel lehet menni, teljesen ingyen, csak a lift használata térítésköteles.

Notre-Dame

Ha idelátogatsz, elmondhatod, hogy Franciaország közepén állsz. Amikor megnézed térképen, láthatod, hogy pont a közepe! Egy antik római templom helyén emelkedik ki, s valamikor 1334-ben épített gótikus katedrális, amelyre méltán mondhatjuk, hogy a francia művészet és történelem kincsestára. A Notre-Dame katedrális a világörökség részének számít, így nagy becsben tartják.

Sokan nem tudják mi is az a katedrális! Te tudod?

A katedrális mindenféleképpen valamilyen templomi építmény, de jellemző rá, hogy építészetileg a lehető legszebben van kialakítva. Ez fontos, hogy meglehessen kölönböztetni egyéb templomoktól. De a történelem során más érdekességét is megtanultuk, például, hogy rendszerint a megyei püspök székhelyén épül.

Notre-Dame katedrális története

Érdekességként jegyzem meg mindenki számára, hogy a francia forradalom alatt, majdnem teljesen elpusztult, de 18751878 környékén, teljesen újratervezték. Szóval azért nem teljes mértékben ugyanaz, mint ami eredetileg 1334-ben volt. Párizsban ez a speciális templom, kifejezetten főszékesegyháznak számít. A székesegyház a katolikus, ortodox és anglikán egyházakban egy egyházmegye azon temploma, ahol a püspök trónja található. A katedrális egyházszervezeti rendszerhez kapcsolódó, lényegében a rangfokozatot jelentő funkcionális fogalom. A fenti RER vonalaknál jeleztem, hogy a B5 nyomvonalán megközelíthető!

Sacré-Coeur

Nagyon sok ember szerint, ezt a fehér kupolájú bazilikát Párizsban azért érdemes megnézni, mert innen nyílik a fővárosra a legszebb kilátás. Rengetegen járnak ide panorámafelvételeket készíteni. A francia-porosz háborúban elesett, kb. 58 ezer francia katona emlékére épült. Egyik érdekessége, hogy 46 éven át építették és legalább ennyi millió frankos költséget jelentett. A hely hiánya miatt, lévén blogbejegyzésem nem lehet több száz oldal, így tényleg ahogy ígértem a legérdekesebb pontokat kulcsszavakban mondom, felsorolással; Nagy Krisztus-mozaik, A kripta boltívei, Bronzajtók, Kupola, Krisztus szobra, Harangtorony, Lovas szobrok, Festett üvegablakos galéria, Homlokzat, Sikló. Ezekre érdemes összpontosítania annak aki úgy dönt, hogy megfűszereztem és ide ellátogat.

Arc de Triomphe

Az Eiffel-torony mellett található, Párizs egyik legismertebb emlékművének számító diadalíve, a Champs-Elysées (itt segítek, mert nem mindenki tudja ezt kiejteni: sanzelizé) végén. A tanulmányok arról értekeznek, hogy Napóleon katonai sikereinek elismerésére épült. Ugyan én a tavaszi és nyári időszakot imádom a legjobban, de az Arc de Triomphe Diadalív esetén őszintén megmondom nagyon örültem, hogy egyszer sikerült Párizsba látogatnom közvetlen december elején. Amit tapasztaltam, egészen pontosan egy december másodikai napon, azt így emlékeimből előszedvén, közkinccsé is teszem.

Egy csepp történelem

Fontos tudni a december 2. dátumról, hogy az 1805-ös évhez tartozó Franciaország történelmének egy fontos napja. Egészen pontosan az austerlitzi  győzelem dátumáról beszélek!Minden év december másodikán a nap a Champs-Elysées és a Diadalív vonalán nyugszik le, gyönyörű fénykoszorút képezvén az épület köré. nem véletlen tervezték, oda, ahova!

Centre Georges Pompidou

Ez itt kérem a párizsi Modern Művészet Múzeumának székhelye. Párizsban azt szeretem a legjobban, hogy a művészet összes területe gyakorlatilag találkozik egymással. A történelmi antik stílusjegyekből egyenesen haladhatunk az egészen meghökkentő futurisztikus megoldásokig. A Centre Georges Pompidou nem más, mint egy interkulturális művészeti központ. S az előbbiekben hivatkozott Modern Művészet Múzeuma ezen belül helyezkedik el, amelynek eredeti francia neve Musée National d’Art Moderne. A Pompidou Központ, Richard Rogers és Renzo Piano tervezők, nem mindennapi munkásságának eredménye. Nehéz leírnom, hogy néz ki a Pompidou Központ. Számomra olyan nagy épületnek tűnik, amely, mintha ki lenne fordítva, és a homlokzatán élénk színű csövek futnának végig. Az említett múzeumon túlmenően egy mozi, könyvtár, számtalan üzlet és egy tágas előadóterem kapott itt helyet.

Panthéon

Szerintem eretnekség lenne kihagyni azt a síremléket, ahol  Victor Hugo, és a szintén világhírű Voltaire nyugszanak. Erről a helyről mondják azt, hogy Párizs kiemelkedő polgárainak nyugvóhelye.

A Panthéon elnevezésének története

A Panthéon nevet onnan kapta, hogy az eredeti tervek szerint a római Panthéon-hoz kellett volna hasonlítania. Az építésére a parancsot valamikor 1744-ben adták ki, XV. Lajos idejében, és 1790-ben készült el. Szóval érdekes egy kivitelezés, mert írtam mire kellett volna hasonlítani, de a végeredmény mégis az lett, hogy inkább a londoni Szt. Pál-székesegyházra hasonlít. Azzal kapcsolatosan nincsenek ismereteim, s nem is találtam forrást, hogy miért tértek el az eredeti tervtől. A világ, egyik érdekességének tartom nyilván.

Funkcionalitását az idő, a történelem formálta

Már a francia forradalom ideje alatt, a város nagyjainak tiszteletére, múzeummá alakították át. 1806-ban azonban Napóleon visszaadta az egyháznak. Az idő előrehaladtával ismét világi épület lett – úgy látszik trend függő sorsának alakulása – később felszentelték és ismét az egyház tulajdonába került, s 1885-től végleg középületként funkcionál.

Sainte-Chapelle

Erre úgy szokás hivatkozni, hogy a mennyek kapuja, s ez a hely egy olyan középkori templom, ahol  szépen össze lettek gyűjtögetve  Szent Lajos vezette keresztes hadjáratok ereklyéi. Tulajdonképpen eleve ezért építették 1248-ra fel, ezt a gótikus remekművet, hogy IX. Lajos szent ereklyéit tárolják 1214-1270 -es időszakból. Ez a hely kisebb mértékben esett áldozatul a francia forradalomnak, de 1840-től, Violletle-Duc irányítása alatt, renoválták. Érdemes megtekinteni a királyi család székeit, Szent Lajos imatermét, és a Toronycsúcsot mindenképp.

Hôtel des Invalides

Ez az aranykupola, bár sokszor Párizs fényei egybefolynak, de ez az invalidusok templomának teteje, kitűnik az összes többi közül, így sokak számára tájékozódási pont is lehet. Ezt az építményt XIV. Lajos rendeletére kezdték el építeni, főként a sebesült katonák befogadására. Érdekessége, hogy a kupolatemplom, aranykupolája alatti kriptájában nyugszik Bonaparte Napóleon. Az épületegyüttes egyéb részeiben, katonai hivatalok kaptak helyet, s a híres Musée de l’Armée, valamint egyéb kisebb katonai múzeumok.

2 nap, 4 nap, 1 hét Párizsban?

Ha őszinték akarunk lenni magunkhoz, Párizs lehetőségeit egy hét, de még két hét alatt sem lehet igazán kiaknázni! Ezt a cikket azért hoztam létre, mert tény és való, hogy az ember Párizst akkor ismerheti meg leginkább, ha többször visszalátogat.  Ez viszont nem adatik meg mindenkinek, valamint annak lehetősége sem, hogy Párizsban hónapokat töltsön. Talán ez az összeállítás, hatékony segítség tud lenni mindazoknak, akik kivételesen párizsi látogatásuk miatt, szeretnének azért valamilyen utazási tervet összeállítani.

Nehogy aztán az legyen, hogy spontán mindent látnak, de mégis semmit 😉

Hol szálljunk meg Párizsban❓

Szálláshelyek, hotelek

Ezekből igazán nincs hiány a városban. A legkülönfélébb szálláshelyeket megtalálhatjuk. A tehetősebbek kibérelhetnek maguknak akár egy teljes hajót is, hiszen a Szajna partján rengeteg hangulatos kis bárka várja a maga bérlőjét. Érdekességként jegyzem meg, hogy az Adrian Paul főszereplésével forgatott úgynevezett Hegylakó tévésorozat is, számtalan részében Párizs helyszínén játszódott, s én bizony fel is fedeztem azt a bárkát, amelyet az említett színész főszereplésével a sorozat főhőse Duncan Macleod lakott.




Booking.com

Szerintem a cikkben említett RER vonalakkal, bármely hotelbe is foglaljunk be, nagyon egyszerűen odatalálhatunk, akár a CDG akár az Orly repülőtérről!

Szállásfoglalási stratégia és bevásárlási tipp

Én kifejezetten olyan hotelekbe szoktam foglalni, ahol a korlátlan reggeli fogyasztás azért alap. De ebédelni, és különösen vacsorázni, már valamelyik hangulatos éttermet szoktam választani, ahol látható a város élete, zaja.Tudom ez itt nem a reklám helye, de azért elmondanám, hogy az egyik kedvenc bevásárlóhelyem a Monoprix.

Monoprix kínálatában

Friss, fincsi árukat lehet itt szerezni. A Camembert sajt, és a baguatte a kedvenc csemegém, s ezek Párizsban mondhatni filléres bulik. Szörnyű megállapítani, de Párizsban a Camembert sajt jóval olcsóbb, mint Budapesten bármelyik bevásárlóközpontban. Csak szólok, egy Revolut kártya nagy segítségedre lehet. Részben azért, mert külföldön biztonságosabb nem az eredeti bankkártyád használni, másrészt viszont nagyon sokat tudsz spórolni a devizaváltás költségén.

Párizs a művelődés központja is 🙂

📚 Aki tud angolul, és szeret olvasni, azoknak csak ajánlani tudom, az utcai könyvárusokat, vagy akár az antik könyvkereskedéseket is. Nagyon sok angol nyelvű könyvet is kínálnak. A helyi állampolgárokra viszont jellemző, hogy francia nyelven kívül nem igazán óhajtanak megszólalni semmilyen másik nyelven. Nem mintha nem tudnának, csak ilyenkor szeretik az alkalmi süketet játszani. De azért az üzleti élet szereplői, és a hivatalos helyiségek természetesen nyitottak az angol nyelvű kommunikációra.

Disneyland

Nem érdemes kihagyni, különösen azoknak, akik gyermeket is visznek magukkal. Azt kell, hogy mondjam, nemcsak a kicsiknek felhőtlen szórakozás! Ha összehasonlítom Disneyland ismert belépőjegy árait, például a régebbi budapesti Vidámparkkal, amely hát, hogy is mondjam ment a Malév után, hasonló okokból, akkor a Disneylandi belépő ára, egyáltalán nem drága. Csak egyszer kell fizetni a belépőért, s ha bementünk, utána már mindent ingyen használhatunk, leszámítva  az éttermek kínálatait. A gyerekeknek nagyon nagy élmény, amikor találkozhatnak a működő StarWars féle robotokkal C3PO, R2D2-val, s egyéb érdekes szimulátorokkal, ciklonokkal, hullámvasúttal. Nekem őszintén megmondom a párizsi Disneyland sokkal jobban tetszik, mint mondjuk az Orlandoi Floridában, vagy a USA keleti partján, Californiában található változata.

Elképzelhetőnek tartom szívesen olvasnál az alábbiakról is, ezért ajánlom

📣 Ha megosztanád írásom ⬇️
Twitter, Facebook, VKontakte, Buffer, LinkedIn

Szólj hozzá!