Covid-19 vakcina : oltasd be magad, vagy ne?!

Manapság egyre trendibb a vakcina kérdése. A jelek jól láthatóak voltak, már az oltás, érzelmeket felkavaró médiavihara előtt is, amikor a társadalom már eleve a Koronavírus témája miatt, két narratívára szakadt.

Markáns véleményem, hogy tanácsot adni, kifejezetten a Covid-19 vakcina témájában, nem helyén való. Nem helyén való ez, a „nemzetállamok” gépezete felől megközelítve sem, de nem célszerű az sem, amikor egyik ember próbál a másik embertársára hatni, Őt döntésében befolyásolni.

Mi a társadalmi „eszmecsere” vakcina témában?

Érdekes jelenség, hogy igazából a Koronavírus témáját, a médiában tapasztalható jelek alapján, a megosztott tartalmakkal interakcióba lépő egyedek, nem a tapasztalt veszélyesség alapján tárgyalják ki. Nem saját vagy közvetlen, illetve tágabb környezetükben lévő Koronavírussal kapcsolatos negatív tapasztalatok útján. Kizárólag a nagy politikai meccs felől megközelítve, hogy miképpen kellene intézkedni.

Mi a terjedési mechanizmusa az oltás körüli témáknak?

Láthatunk itt megosztott ideológiákat a szociális média által biztosított különböző felületeken, amelyek egyik és másik vakcinagyártó mellett voksolnak.

Mi alapján? Talán több tízesztendős szakmai gyakorlattal rendelkeznek a mikrobiológia területén?! S ezt a kérdést különös tekintettel a megosztással kommunikációs kölcsönhatásba kerülő emberek miatt kérdezem, hiszen számszakilag a tömeget ez termeli ki, igaz a legtöbb esetben a kérdés érvényes magára a megosztóra is.

A médiában megjelenő bugyutaságokra szeretnék egy konkrét példát mondani: tucatszámra jönnek elő, természetesen hiteles impresszum nélküli híroldalak útján információk, amelyek ontják magukból, hogy az egyik doktor szerint (a nevét azért nem óhajtom kiírni, mert álláspontom szerint, egy tesztelő sarlatán) a 12 esztendős gyermekek körében az iskolák berkeiben el kellene kezdeni az oltást…

Természetesen ez a „fake news” kategória, hiszen hazánkban egyelőre (a cikk írásának pillanatában) a Pfizer vakcina van, és az EMA (European Medicines Agency – Európai Gyógyszerügynökség) a klinikai jellemzők / terápiás javallatoknál egyértelműen meghatározza: „A Comirnaty aktív immunizálásra javallott a SARS-CoV-2 vírus által okozott COVID-19-betegség megelőzésére, 16 éves és idősebb személyek körében. A vakcinát a hivatalos ajánlások szerint kell alkalmazni.

A szakma ezt zengi: tudatos vásárló

– s a Covid-19 vakcina esetében?!

Vakcinával kapcsolatos érdemi információt valójában a vakcinainfo.gov.hu oldalon sem fogunk találni. S ez azért fájó, mert a „Magyarország” nevű állam, kormányának hivatalos oldala.

Olyan információt fogunk találni, hogy gyorstalpaló szerűen mi alapján tudunk szót fogadni. „Miért jó az oltás” és az „Oltások menete” kiegészítve releváns híranyagokkal: vakcinainfo.gov.hu

vakcina

 

A fogyasztóvédelem szerint, kicsit sarkítva, a tudatos vásárló / felhasználó jelentése: az, aki nem hagyja, hogy átverjék. Aki tisztában van fogyasztói jogaival, és él is velük. Aki tájékozódik az árakról, a termékek minőségéről, a kapcsolódó szolgáltatásokról, és a legjobb ajánlatot választja ki.

Persze a minőségbiztosítási szakmának Magyarország vonatkozásában már nagyon rég kialakult egy álláspontja: Magyarország inkább árvásárló, mint minőséget vásárló! Igaz ez jórészt a gazdaságra, és bizonyos részt a képzésekre is visszavezethető (akut ismerethiány).

Szokták mondani: 10 év múlva is kieshet

egy csontváz a szekrényből

Előbb frissebb vakcina információ…

A Pfizer 2020 decembere környékén szembesült azzal a CNN állítása szerint, hogy az FDA (Food and Drug Administration) felülvizsgálja a Covid-19 vakcinát, mert jelzést kaptak az egészségügyi dolgozók szférájából egy beoltottnál, súlyos allergiás reakcióról. Az alapítvány Foundation Health Partners (FHP) vezetése szerint egy fairbanks-i orvos a megfigyelési időszak alatt körülbelül 10 perccel az injekció beadása után “valószínű anafilaxiás reakciót” tapasztalt.

Igazából ez a jelen, s a magyar háziorvosok védelmében azért el kell mondanom, hogy nekem van olyan ismerősöm aki jelezte felém, hogy a háziorvosa bizony mondta, hogy Ő nem kaphatja meg a Covid-19 oltást, az esetlegesen fellépő anafilaxiás reakció miatt, amely akár életvesztéssel is járhat.

Körülbelül tíz esztendővel ezelőtt

A New York Times esetén imádom azt, hogy nagyon professzionális archívummal rendelkezik. Ez igazából jelzés a globális társadalom felé is, hogy cikkeiket nem a szemétdombra szánják, s a percíz archívumkezelést nagyon fontosnak tartják.

New York Times cikk 2009-ből: referenciahivatkozás ITT!

A Pfizer gyógyszeripari óriás 2,3 milliárd dollár fizetést vállalt a polgári és bűnügyi vádak rendezése érdekében, miszerint illegálisan forgalmazta a visszavont Bextra fájdalomcsillapítót. Azért fordítom így, hogy vállalt, mert az amerikai jognak büntetőügyekben például megvan a speciális vádalku szerepe.

Vádalku a közérthetőség kedvéért: a vádalku a vádemelést követően, a felek közötti informális eljárás, kölcsönös egyezkedés, alkudozás keretében történik. Ez leginkább az angolszász területekre, különösen USA-ra jellemző. Amennyiben a szemben álló felek között megállapodás jön létre, ennek eredményét, a bíróság által tartott nyilvános előkészítő tárgyaláson terjesztik az egyesbíróként eljáró bíróság elé. A bíróság ilyen megállapodás esetén bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül, a vádhatóság által előterjesztett bizonyítékok, valamint a vádlott beismerése alapján állapítja meg a bűnösséget, és a megállapodás alapján szabja ki a büntetést. Általában akinek vaj van a füle mögött, és kicsi az esélye, hogy pernyertesként távozzon, az szinte mindig él a vádalku jogintézményével.

2009-ben ez rekordösszegű bírságnak számított, s ez volt a legnagyobb egészségügyi csalás, valamint legnagyobb büntetőjogi bírság.

Bár a nyomozás a Bush-kormányzás alatt kezdődött és jórészt ott is fejeződött be, de az Obama-kormányzat legfelsőbb tisztviselői is sajtótájékoztatót tartottak, köszönetet mondtak egymásnak a megoldásért, és újabb megtorlást, hatékonyabb fellépéseket ígértek az egészségügyi csalások ellen.

Fontos kiemelnem még a fentiekben referenciaként hivatkozott New York Times cikkből:

„Among the factors we considered in calibrating this severe punishment was Pfizer’s recidivism,” said Michael K. Loucks, acting United States attorney for the Massachusetts district.”

Ezt körülbelül így tudnám fordítani (de mérvadó az idézet legyen): a szigorú büntetés kiszabásakor figyelembe vett tényezők között volt a Pfizer visszaesése is – mondta Michael K. Loucks, az Egyesült Államok ügyvédje a massachusettsi körzetből.

A Covid-19 vakcina egy mRNS vakcina

Mi az az mRNS?

Erre magyar nyelvi környezetben úgy szoktak hivatkozni, hogy hírvivő RNS, s az angol elnevezése is, mint mRNS azaz messenger RNS, pontosan erre utal.

Az mRNS néhány száz vagy néhány ezer nukleotid alapegységekből álló lineáris polimer molekula; kódoló részén három nukleotid (kodon) határoz meg egy aminosavat a fehérjékben, a genetikai kódnak megfelelően. A genetikai kód azt határozza meg, hogy a DNS vagy RNS láncában egymás után következő nukleotid-hármasok alapján milyen sorrendben épülnek be az aminosavak a fehérjébe annak szintézise során. A három nukleotid (az úgynevezett kodon) egy aminosavat kódol.

A Covid-19 mRNS oltás egy harmadik generációs vakcina

A harmadik generációs vakcinák előnyei:

Egyértelmű előny, hogy ebben az esetben elég a vírus genetikai kódját ismerni, és minden más már jól ismert, laboratóriumban régóta alkalmazott technikák alkalmazásából adódik. Részben ennek köszönhető, hogy ezek a technológiák 10 hónap alatt eredményes vakcinafejlesztést hoztak. Az eddigi adatok alapján rendkívül hatékony és markáns immunválaszt váltanak ki (90 – 95%-ot szemben a hagyományos vakcinák 60-70%-val). Nincs szükség a hagyományosan ezidáig alkalmazott adjuvánsok alkalmazására, ami jelentősen csökkentheti az ismert mellékhatásokat.

A harmadik generációs vakcinák hátrányai:

Új vakcinatechnológiaként még sok tudományos kérdés megválaszolásra vár, oltási reakciójukat (az oltást követő, részben az oltás helyén jelentkező nem specifikus tünetek) tekintve az mRNS-alapú vakcinák markánsabb reakciót válthatnak ki – gyakoribb a kellemetlen lokális pirosodás, oltással összefüggő rövid láz.

De ezeken túlmenően ahogy a fentiekben már hivatkoztam is rá, anafilaxiás reakciót is kiválthat, amely viszont, akár végzetes is lehet, tehát nagyon komolyan kell venni!

Mi az az anafilaxia, a közérthetőség kedvéért:

Az anafilaxia extrém súlyosságú generalizált allergiás reakció, amely hirtelen lép fel és lehet halált is okozhat. Mivel életveszélyes állapot, azonnali, így laikus beavatkozást, ÉS sürgősségi orvosi ellátást igényel. Az anafilaxiának rendszerint számos tünete van, többek között viszkető kiütés, a torok duzzadása és alacsony vérnyomás. Többnyire rovarcsípések, élelmiszerek, és egyes gyógyszerek vagy oltóanyag következtében lép fel.

Jogi felelősség, avagy ki miért vállal felelősséget?

No igen, a cikkemnek ez az a része, amelyen keresztül megérthető, hogy már az elején miért írtam azt, hogy mRNS alapú Covid-19 oltás ügyében tanácsot adni (értsd: manipulálni), hogy oltasd be magad, vagy ne oltasd be magad, mind állami oldalról, mind az emberi alanyok oldaláról nézve, egy súlyosan elítélendő magatartásforma.

Az oltás kérdésében a manipuláció elítélendő, hiszen saját magadon kívül felelősséget, senki nem fog vállalni!

Az oltás önkéntes alapú, s egy egyoldalú jognyilatkozatot is alá kell írni. A vakcinagyártók a jogi felelősségüket szintén hárítják, de az sem vállalja, aki beadja.

Tehát az adott emberi alanyra van bízva, hogy az információk teljes körű ismeretének birtokában mit vállal és mit nem vállal, s ez mindenkinek az egyéni szuverén döntése kell, hogy legyen.

Egy szervezet, amelyre igazán büszke vagyok, ebben a megtépázott világban!

Amióta csak ez a Covid-19 médiafertős hisztéria van, az Utazási és Turisztikai Világtanács (WTTC – World Travel and Tourism Council) véleménye tetszett a legjobban: nem szeretné ha kötelezővé tennék a koronavírus elleni vakcinát az utazásokhoz!

Nyilván rájuk lehetne sütni a bélyeget, hogy persze, mert nem óhajtják, hogy a turizmus végleg elpusztuljon, s az anyagi érdekek motiválják őket.

Úgy gondolom, a tőlük származó intelem, inkább olyan alapokra építkezik, amelyet tulajdonképpen ebben a cikkben én is megfogalmaztam.

Eme harmadik generációs oltás ugyanis, mindenkinek az egyéni felelőssége, s pont emiatt kényszert alkalmazni nem lehet, vagy bármilyen más zsaroláson alapuló metodikát. Ilyen a vakcinaútlevél terve, utazás csak akkor, ha be vagy oltva, vagy például a munkahelyedre akkor mehess be, ha be vagy oltva.

Mint tudjuk az egészségügyi dolgozókat elsőként állította a rendszer kényszerpályára, mentális vonalon, hiszen „kire adjuk a mentőmellényt először, ha nem a rendőrre alapon” holott szakmai berkekben egyáltalán nincs többségi egyetértés a harmadik generációs oltás vonatkozásában, sok a fenntartás!

Egyebekben meg, záróakkordként a költői kérdésem: who is WHO?!

 

Szólj hozzá!