Rossz szokások elhagyása

Rossz szokások elhagyása: befolyásolhatod a sorsodat!

A rossz szokások elhagyása segítségével egy elevenebb élet alapjait tudod lefektetni. Mindig testi-lelki egyensúly övezi azokat az embereket, akik az egészséges szokások művelői.

Talán most még nem tudod, de módod van megszilárdítani jó szokásaidat, és helyettesíteni a rossz, azaz negatív szokásmintákat olyan alternatívákkal, amelyek életed hatékonyabbá varázsolhatják!

Rossz szokások elhagyása szükséges például körömrágás egy rossz szokás!

Rossz szokások elhagyása más rossz szokásokat is likvidálhatnak

Szokások, habitusok, mindig is voltak és lesznek is. A szokások és rutinok világa nélkül ugyanis a napi tevékenységed nagy mértékben elhúzódna, ami csak nehezít.

Aki viszont például szokásszerűen, automatikusan naponta elszív két doboz cigarettát, arra nem feltétlen az egészségkárosító hatása miatt mondható az, hogy negatív szokás. Talán inkább azért rossz szokásminta, mert ezekhez rendszerint más olyan minták társulnak, mint például passzív időtöltés (ül a TV előtt, s a média bugyrait Szent Írásnak veszi).

Kétféleképpen gondolhatsz magadra:

  • Úgy mint értékes, alkotó emberre,
  • vagy úgy mint sikertelen, boldogtalan, értéktelen, változtatásra képtelen, cselekvőképtelen emberre.

Az előbbi pszichikumnak van jövője, az utóbbinak nem sok. Az előbbi az élet felé, a gondolkodás, nyitottság és új helyzetek felismerése irányába repít, míg utóbbi arra a kényszerpályára állít, hogy Anton Pavlovics Csehov egyik könyvcímének idézetével éljek, A tokba bújt ember légy.

Korunk politikai elitjének egyébként ez az utóbbi, a megnyerő figura, mert a negatív szokások rabjai, a humán erőforrások legjobb adalékai!

Kedvesen vannak azok, akik az élethez hozzá tudnának tenni valamit. A legtöbb ember a végrehajtó szerepében éli napjait, még akkor is, ha éppenséggel egyetemi diplomát szerzett. Ritkaság számban mennek azok, akik egy rendszert képesek újragondolni. Ez a megjegyzésem persze nem azt jelenti, hogyha a rendszert nem tudod újragondolni, akkor Te egy értéktelen, sikertelen ember lennél. Ellenben arra a pozitív járulékra rámutatnék, hogy jóval nagyobb az esély, a rendszert újragondolni képes emberek sorainak bővítésére, az egészséges szokások űzőinek táborából.

Rossz szokások elhagyása: ezeket mindenképpen likvidáld!

Alkoholizmus

Az ivás célja, mindig valamilyen probléma elfojtása. Igazában ezt az üzenetet hordozza magában az egyik kedvenc számom is, Koncz ZsuzsitólMister Alkohol. Akinek habitusa a rendszeres ivás, az nem feltétlen csupán feszültségoldás céllal folytatja ezt a tevékenységet (ami egyébként alkalmanként teljesen pozitív), hanem a magáról alkotott negatív énképtől is elfutni kíván, pedig az énkép programozható. Ezen a területen mindenképpen érdemes önhipnózissal, és egyéb önszuggesztiós gyakorlatokkal próbálkozni.

A dohányzás

No ennek a tevékenységnek aztán nagyon sokan rabjai. Tudod Kedves Olvasóm mennyien? Rám jellemző, hogy nagyon ritkán illesztek Youtube™ videót a blog posztjaimban, de talán az egyik fiatalemberrel kapcsolatban most kivételt teszek, még akkor is ha azért tudom, hogy a videót nem kizárólag a Teréz Anyai habitus szülte, hiszen akad némi bevételorientált magja is 😉

Tízezer cigi, mint kollekció:

https://www.youtube.com/watch?v=fjTolFarB5I

A dohányzás csak alkalmanként jótékony és egészséges attitűd. Az alkalmankénti cselekedet alatt, persze nem azt értem, hogy konvergáljunk a társasághoz, mert milyen menő is a cigi a szánkban. Mellesleg egy igazi egyéniség, amúgy sem majmol. Alkalmankénti dohányzás alatt azt értem, amikor néha hozzá nyúlunk a cigihez, kifejezetten gyógyászati célból.

Alkalmankénti cigi a gyógyítás erejével

Az igazán erős személyiségek feltudják használni a cigit a saját érdekükben, kifejezetten pozitív hatást gyakorló gyógyászati céllal is.

A cigi köztudott, hogy rövidtávon tágítja az ereket. Például ha valakinek el van dugulva az orra, mert gyötri az allergia (mondjuk pont a parlagfű szezonban) és nincs kéznél az olcsó de mégis hatékony Cetirizin HEXAL, vagy csak egyszerűen lusták vagyunk lemenni érte a patikába, de egy ismerősnél akad egy bármilyen cigi, akkor nagy valószínűséggel a pozitív hatást, igen hamar elfogjuk tudni érni vele.

A dohányzás mint negatív szokás

Az is köztudott, hogy hosszabb távon viszont a cigaretta pont, hogy SZŰKÍTI az ereket, amely végzetes következménye akár a halál is lehet, s innentől kezdve a rendszeresség esetén, ez már rossz szokás.

A dohányzás területén sajnos influenszer eszköz lehet maga a tévé is (egyes filmbeli jelenetekkel napjainkban is) illetve a régebbi idők, ’90-es évek közepét megelőző időszak negatív hozadéka volt a reklámok világa is. Az egyes filmjelenetek tudatalatti negatív hatása, amikor az ember az elegánsan cigiző férfias vagy nőies sztárral azonosulva, magát is nagymenőnek érzi.

Egy hatékony módszere a dohányzásról való leszokásnak!

Azt kell megérteni először is, hogy a dohánytól való függőség, mint állapot, az nem szervi eredetű, hanem mentális alapú.

Pont ezért nincs helye -e témakörben semmilyen kommersz alapú leszokást segítő gyógyszernek. Minden amit megtehetsz a dohányzás ellen, az belőled facsarható ki 🙂

Érdemes megfejteni a dohányzás okát
  1. Sokszor magad sem tudhatod, hogy miért dohányzol. A mögöttes ok, ugyanis lehet tudatalatti is. A sztereotip viselkedések gyökere mindig tudatalatti. Érdemes tehát a pótcselekvés lehetőségével is számolni. A cigi rituálé idejében, fogyassz valamit amit szeretsz, de azért olyat ami nem hizlal. Állíts fel bizonyos célokat (ez lehet akár a munkáddal kapcsolatos is, vagy házimunka, bármi) és amolyan Pavlovi-reflex hatás elérése érdekében jutalmazd meg magad, például pihenésként, azzal a valamivel amit szeretsz, minden kisebb sikeres terved megvalósítása után. Ezen apróbb lépéseknek köszönhetően előbb utóbb kiszorul a térből a cigi.
  2. Még mindig a pótcselekvéseknél maradva, amely folyamat tudatalatti, pont azért van ebben a szóban a pótlás mint kifejezés, mert az ember valamit helyettesít vele, amire egyébként szüksége van. Az esetek többségében azonban saját magának sem tudja megmondani, hogy mi ez a valami. Ezt a valamit, úgy hívják, hogy HOBBI 😉

Az a bizonyos „munkadüh”

Az élet célja és értelme a nagy anyagi sikerszokta impulzusok formájában a kapitalizmus sugározni (ezzel a megjegyzéssel nem arra akarok utalni, hogy a kommunizmus avagy szocializmus követendő lenne, mert igazából, egy csoki mind, a céljuk ugyanaz). Az ezt követő emberek, téveszmék rabszolgája, s gyakran önmagukkal és másokkal való kapcsolatproblémáik miatt hajszolják magukat a munkába, az élet más célját és értelmét teljes mértékben elfojtva ezzel.

A valós sikerélmény hiánya

A külső úgynevezett sikerélmény, sok esetben mint hamis látszatot szokott generálni. Ilyen például a Facebook™ közösségi rendszere is, ezzel löketet adva és üzenve, ha nem vagy sikeres, akkor senki sem vagy. Azoknál akik sok pénzt keresnek a munkájuk rabszolgájaként, az esetek túlnyomó részében nem társul semmilyen belső sikerélménnyel.

A Maslow-piramis csúcsa tehát, a tényleges önmegvalósítás felé vezető út, igencsak kárt szenved, és már sem ideje, sem egészsége nincs az illetőnek, hogy élvezhesse vagyonát. Mindent összevetve tehát, hiába vagyonos, nem sikeres!

E témában tehát érdemes a sikerre vonatkozó elképzeléseinket felülvizsgálni, s lehetőleg ne a közösségi média terepét vegyük reprezentatív mintának, hiszen a megnyilvánulások 80%-a kamu és trendkövető 😉 A szociális célok mellett mint amilyen a társadalmi pozíció, családalapítás, bizonyos vagyoni helyzet elérése és így tovább, akadnak olyan kulturális célok is, mint például az önmegvalósítás, személyiségfejlesztés, művészi hajlam, s ezért a kettőt egymással, érdemes balanszban tartani.

További 10 rövid tipp, ami segíthet a dohányzásról való leszokásban!

📣 Ha megosztanád írásom ⬇️
Twitter, Facebook, VKontakte, Buffer, LinkedIn

Szólj hozzá!