facebook A közösségi oldal titkai könyvismertetőm

facebook A közösségi oldal titkai avagy Steven Levy facebook

ℹ️ facebook A közösségi oldal titkai című 2021-es könyv elolvasására inspirálnálak ezúttal.

Minél nagyobb egy online közösségi platform, annál több botrány és veszély lengi körbe.

Steven Levy feljegyzéseiből egy olyan hasznos írás jött létre, mely olvasása érdekfeszítő, sőt azt kell, hogy mondjam túlélőkészlet. Nyilván 🔗 ebook formájában is valahol elérhető, én egy kellemes könyvesbolt vendége voltam 😉

Ki is Steven Levy?

Steven Levy - facebook a közösségi hálózat titkai című könyv szerzője

Ahhoz, hogy eldönthessük a könyvről, érdemes -e elolvasni, feltétlen ismernünk kell a szerző eddigi munkásságát, hiszen pont a múltja, hitelességének garanciája.🔗 Steven Levy (született 1951) amerikai 🖊️ újságíró és a Large for Wired szerkesztője, aki sokszor publikált már a számítógépek, a technológiák, a kriptográfia, az internet, a kiberbiztonság, és a magánélettel kapcsolatos témákban.

Sok publikációja megjelent már!

📚 Nyolc könyvet jelentetett meg a számítógépes hacker-kultúráról, a mesterséges intelligenciáról, a kriptográfiáról, valamint az Apple, a Google és a Facebook többéves életútjáról.

A régmúltból egy könyve, ami nekem nagyon tetszett

📜 Egyik remek, „Crypto: How the Code Rebels Beat the Government Saving Privacy in the Digital Age Paperback” című már 2001-ben megjelent könyve alapján, nagyszerű szakembernek és maximálisan hiteles ismeretterjesztőnek tartom. Felidézett könyvében számolt be ugyanis elég ideje korán, azon nerdek és látnokok féle szabadságharcosokról, akik szembe helyezkedtek az állami elnyomásokkal, hogy a kriptográfia segítségével biztosítsák a magánszférát mindenki számára.

Legutóbbi könyve, a „Facebook: The Inside Story” azaz magyar fordításban facebook A közösségi oldal titkai,

facebook a közösségi oldal titkai

a Facebook történetét és felemelkedését mutatja be. Olyan valós szereplőkkel készített interjúk anyagaiból válogat, mint

Chamath Palihapitiy, Sheryl Sandberg vagy épp Mark Zuckerberg az elég részletesen bemutatott platform alapítója.

Miért érdemes elolvasnod, facebook a közösségi oldal titkai című könyvet❓

🤔 Rendkívül jó átfogó képet fogsz kapni, a szóban forgó közösségi hálózatról, ahol tulajdonképpen Te nem vagy más, mint egy Duracell, akiből vállalatok tucatjai keresik degeszre magukat.

2003 nyarán, első Harvard évének befejezése után Mark Zuckerberg, Cambridge-ben maradt és a David Rockefeller Latin-amerikai Tanulmányok Központjában vállalt gyakornoki állást mint programtervező.

✔️ Valamikor 2004-ben a „Thefacebook” projekttel kezdődött minden. Egy egyszerű, ártatlan egyetemi oldal volt, amely igyekezett visszaadni az egyetemi légkör kultúráját, s próbálta az azonos érdeklődésű diákok között a kapcsolatot megteremteni.

Valamilyen szinten a „🎞️ Közösségi háló„ című film is betekintést nyújt mindazon fertő világába, amely szférában a Facebook teret épített.

Mindazonáltal úgy gondolom, jelen könyvajánlómban szereplő alkotás, sokkal mélyebb betekintést nyújthat a Kedves Olvasó számára, ami a részleteket, mondhatnám talán azt is,

ami a mocskos részleteket illeti❗

Igen, más kifejezést nem tudok ugyanis arra használni, amikor egy közösségi platform az összes létező adatvédelmi szabályokat megszegi. S mindezt úgy, hogy a platformján nem szereplő ártatlan emberek adatait is felhasználja, anyagi megfontolásból, marketing céljai elérése érdekében.

Az ártatlan áldozatok

Ők azok akik a Facebook rendszerén kívül kapcsolatban állnak olyan személyekkel, akik viszont már fent vannak a nevezett platformon❗

📜 Karinthy Frigyes „Láncszemek” című novellájából

„…soha még ilyen kicsike nem volt a Földgolyó, mint amilyenné mostanában lett – persze viszonylagosan. A szóbeli és fizikai közlekedés egyre gyorsuló irama összezsugorította a világot – elhiszem, hogy ez is volt már, az is volt már, mindenről volt már szó, de arról még nem volt szó soha, hogy amit gondolok, csinálok, amit akarok vagy szeretnék, arról – ha úgy tetszik neki vagy nekem – percek alatt értesül a Föld egész lakossága –, s ha személyesen akarok erről meggyőződni, napok alatt ott vagyok, hipp-hopp, ahol lenni akarok…” – 1929

Miért is idézem? Hát ez is a dolgok lényegére való rámutatás, amely a könyvből származik, amihez épp a kedvet kívánom megteremteni számodra. A fenti novella érdekessége, hogy annak karakterein egy kísérletet végeztek. Megakarták tudni, hogy a Föld, akkor még másfél milliárd lakosa közül, össze tudnak-e kapcsolódni ismeretségeik révén egy véletlenszerűen kiválasztott egyénnel, mindössze öt kapcsolati láncszem segítségével.

Említett novella igazi 21. századi gondolatokat tartalmaz, aminek most Te is a főszereplője vagy❗

Facebook API

Az API – Application Programming Interface, kulcsfontosságú mert az információ, ennek segítségével válik értékesíthetővé❗

Mi a Facebook egyetlen célja az API-val?

Egyetlen célja, hogy a platformján applikációt fejlesztő cégeknek, a felhasználókról adatokat szolgáltat ki, de ugyanilyen mennyiségben értékes adatokat is vár vissza. A könyv például sokat beszélt a Facebook Graph API V1-ről, de mivel 20032021 között dolgozott fel mindent amit lehetett, így számos más megoldásokról is értekezett, verzióváltásokról, ügyes trükkökről. Érdekességként jegyzem meg, 🔗 Facebook API verziók itt kronológiai sorrendben láthatók.

📘 facebook a közösségi oldal titkai könyv, nagyon sok érdekfeszítő történetet feldolgoz, amely a személyes adatokkal való gátlástalan visszaélések témáját érinti

Valahol a könyvnek ez a lelke, ugyanis bemutatja azt a nemkívánatos világot, ahol csak a pénz számít, alapvető emberi értékek nem. Tanúi lehetünk a sorokon keresztül az üzleti élet számtalan kegyetlenségeinek, ahol a nagyobb hal, a kisebb ötletét lenyúlja, s mindezt mosolyogva. Node, ez a vadkapitalizmus féle koncepció.

Hogy a személyes adatokkal való kereskedelem mekkora buli, de ugyanakkor milyen problémákat is szülhet, kiragadnék a könyvből egy érdekes pillanatot

Steven soraiból a következő idézet egy 👤Will nevű felhasználó emlékképe : „Arra készültem, hogy szilveszterkor megkérem a barátnőm kezét, ezért aztán vettem egy gyémántgyűrűt az Overstock-on. A következő órákban egymás után kaptam a gratuláló telefonhívásokat, hogy eljegyeztük egymást.”

Will keserű élménye

„Kiderült, hogy az Overstock kitette hírfolyamra, hogy mit vásároltam, ráadásul megosztotta a linket is a gyűrűhöz, és kiírta az árát is. Sőt, még értesítéseket is küldött róla az ismerőseimnek… igen, a barátnőmnek is.”

A könyvben remekül jól összefoglalva sok hasonló sztori is olvasható, amely ékes bizonyítéka, számtalan emberi sors keserű pirulájának.

✅ Élethűen mutatkozik meg az oldalakon keresztül a média és a politika találkozása is.

✅ Rengeteg üzleti éllovas személyes sztorija is benne foglaltatik, akiktől az ötleteket a gigantikus, manapság csak „Metaverse” néven futó monstrum vállalat szépen lenyúlta, avagy valamilyen formában megszabadult tőlük.

Kicsit jobban beleláthatsz a Facebook hírfolyam algoritmusának lényegébe

👂Hallottál már a Facebook Hírfolyam algoritmusáról, az EdgeRank kifejezésről?

  • affinitás – mennyire állsz közel a posztolóhoz?
  • fontosság – olyan képlet, mely predikció, az érdeklődési köröd és az előzetes interakcióid alapján.
  • mulandóság – mennyire friss a poszt?

Ezek azok ami alapján a posztok szemed elé tárulnak. Tehát ne feledd, azt a világot látod, amit Ő nyújt Neked, s Ő mindig azt nyújtja Neked, amit Te látni szeretnél.

Pontosan ezért nem a Facebook a Te objektív világra tekintő ablakod 😉

Steven Levy által megformált sorok hitelességét nagyon jól visszaadja a könyv vége felé lévő „Jegyzetek” nevű rész. Legalább 48 oldalon keresztül olvashatjuk a referenciahivatkozásokat, hogy a könyvben szereplő egyes megállapítások, tényadatok, honnan származnak.

👏 Remekül összefoglalja azokat a kulcsfontosságú forrásokat is, amelyek több mint 300 olyan interjún alapulnak, amiket Steven Levy, a Facebook egykori és mostani munkatársaival készített.

📣 Ami a platform működését illeti az írást nagyon is objektívnek tartom, ezért elolvasását feltétlen javaslom Neked.

A leírtakat talán kicsit hozzáértő szemmel is megtudom ítélni, hiszen FB platformon applikáció fejlesztéssel, még ha csak a hobbi szintjén is, de eleget foglalkoztam ahhoz, hogy lássam a könyv feltárásában szereplő felhasználói információk beszerzésének realitását, és azok veszélyeit.

Véleményem

A szerző politikai véleményével természetesen nem mindenben értek egyet. Azért a politikai üzenetért, ami a könyvből kiolvasható volt, hibáztatni viszont nem tudom, hiszen mindenki a saját hazája, „nemzetállama” agymosásának dolgozik be.

  • Politikai nézetformáló mikor kifejti, hogy Vlagyimir Putyin milyen mértékben játszotta ki a Facebook-ot.
  • Végső soron, bár Alex Stamos gondolatait közli, igyekszik a Facebook-ot áldozatként feltüntetni az ÁLHÍREK kérdéskörében.
  • USA termékét a Facebook-ot magasztalja, amikor például értekezik Mark Zuckerberg, Kínában történő próbálkozásáról. Kifejezte, hogy Mark Zuckerberg egyik ötletverziójában sem lehetett korlátozni a szólásszabadságot vagy hozzáférni a felhasználói adatokhoz, így Kínának nem is kellett. Mark valóban pártolja a szólásszabadságot, viszont a pénz pont a felhasználói adatokban rejlik. Erre a mondat második felére, maga a könyv is jól rámutatott.
ℹ️ Alex Stamos személyéről röviden, amitől adekvát a ráhivatkozás, s akivel kapcsolatban részletesen információt a könyvből nem fogsz kapni:

Ő a Facebook korábbi biztonsági igazgatója. 2018 márciusában jelentették be a tervezett távozását a vállalattól, miután más vezetőkkel nem értett egyet azzal kapcsolatban, hogy miként kezelje az orosz kormány platformjává avanzsálódott Facebook-ot a dezinformáció terjesztése témájában. Ez a 2016-os amerikai elnökválasztás időszaka volt.

💡Az éremnek ugyan mindig két oldala van, de ha a politikai ízesítését nézzük a dolgoknak, akkor a dezinformáció jelenséget azért nem objektíven közelíti meg a könyv, hiszen nagy mestere annak mind az orosz, mind az amerikai oldal. Valamint, ha valaki alaposan elolvassa, azért tájékozódhat belőle,

hogy az Internet Research Agency (IRA) tevékenységéről (oroszul: Агентство интернет-исследований) a CIA is tudott❗

Hogy értsd, az IRA egy orosz vállalat, amely orosz üzleti és politikai érdekek mentén online propagandát és befolyásolási műveleteket folytat.

👋 Mit is mondhatnék még? Kellemes olvasgatást, s hogy tudd, ha valami, valahol INGYEN van, akkor ott Te vagy a termék 😄

📣 Ha megosztanád írásom ⬇️
Twitter, Facebook, VKontakte, Buffer, LinkedIn

Szólj hozzá!