Paul Lendvai - Az eltékozolt ország | Inspiratív Kalauz

Az eltékozolt ország

Mostanság Paul Lendvai könyve, főleg így EU választások előtt (2019. május 26.) érdekes olvasmány lehet mindenkinek. Összefoglalja, hogy valójában mi is játszódott le Magyarország életében 1990 és 2010 között. A könyv címe ütős, de nem abban a megközelítésben, hogy szenzációhajhász lenne, hanem a realitások végett. Én csupán az Alkotmányból tudok kiindulni, s ha azt veszem alapul, hogy milyen lehetőségeket tartalmazott az úgynevezett ideiglenes alkotmányunk, az 1989. évi XXXI. törvényben megfogalmazottak alapján, akkor igen, valóban a lehetőségek területén, szó szerint egy ország eltékozlása történt.



A fenti könyv remek történeti áttekintést nyújt, és segít megérteni azokat a folyamatokat, amelyek 2010 nyaráig vezettek. A könyv az alábbi tartalommal jelent meg:

Egy temetés mint vég és kezdet……

Felemás rendszerváltás……

Antall József – egy politikai őstehetség……

A magyar antiszemitizmus gyökerei……

A posztkommunisták váratlan diadala……

Orbán Viktor – az ifjú üstökös……

A Medgyessy-talány……

Egy könnyen elcsábítható nemzet küldetéstudata……

Gyurcsány Ferenc tündöklése és bukása……

A diszkrét sajtócézárok hatalma……

Élet-halál harc a hideg polgárháborúban……

Romák és zsidók a szélsőjobb célkeresztjében……

A baloldal öngyilkossága részletre……

Orbán győzelme – az ország zsákutcában……

A könyv legérdekesebb része a tizennegyedik fejezet, Orbán győzelme – az ország zsákutcában rész, amely nagyon jól felvázolja az autokrácia ösvényének kiépítését. Ahogy a szerző maga is kifejti ebben a fejezetben, idézek hát tőle A demokrácia alig húszéves történetében példátlanul, kilencszer módosították az alkotmányt (2010. május 25-től december 23-ig). Igazából ezekből az alkotmány módosításokból már látszódott, hogy belátható időn belül balról, komoly veszély nem igen fogja fenyegetni az Orbán-rezsimet.

Miért és hogyan tudott Orbán Viktor egy ilyen rendkívüli győzelmet elérni? Milyen következményekkel jár a ma már világos, radikális politikai irányváltás Magyarország, illetve Európa számára? A Fidesz – KDNP radikális vonala sosem volt titok, de kezdetekben közvetlenül ezek az elemek sosem jelentek meg. Közvetetten jelentek meg például a Jobbik Magyarországért Mozgalom kőkemény radikális időszakában. A Fidesz sosem mondta ki szavakkal azt, amit a Jobbik képviselt, sőt látszólagosan a Jobbik minden egyes törvénymódosító javaslatát le is söpörte, amelyek nagy részét saját programjaként meg is valósította!

A győzelem arányát nyilvánvalóan a magyar választási rendszer többséget támogató sajátossága tette lehetővé. Az 52 százalék fölötti szavazati aránnyal a 2010. április 11-én és 25-én megtartott két választási fordulóban a Fidesz (szövetségesével, a Kereszténydemokrata Néppárttal) a parlamenti mandátumok több mint kétharmadát szerezte meg. A választási részvétel mindössze 64 százalékot ért el. Újra és újra emlékeztetni kell arra, amit Debreczeni József elsőnek hangsúlyozott, hogy a Fidesz listára leadott 2,7 millió szavazat alig több mint a fele az összes leadott szavazatnak, egyharmada a választásra jogosultak számának és egynegyede a lakosság számának.

Ebben az időben a jobboldali média, beleértve egyébként a Fidesz-közeli lapokat is, gyakorlatilag menlevelet adtak, sőt táplálták a Jobbik szélsőséges alapú nacionalista törekvéseit. Összehasonlítván a 2010-es időszakot például 2019-el, most ügye szintén hasonló a helyzet, csak épp a Fidesz nem a Jobbik pártjával van párhuzamban, hanem annak egyik még vadabb hajtásával.

A 262 tagú Fidesz-frakció és a 47 jobbikos ideológiai-politikai közelsége lehetőséget ad a kormányzó párt kétkulacsos politikájára: a javíthatatlan szélsőségesek csoportját szétveri, ellenben előbb-utóbb felszívja a Jobbik-tábor kompromisszumkész karrieristáit.

Orbán saját forgatókönyvének alapjait, amely egy centrális politikai erőteret jelentett, amelynek központja, Ő saját maga, megfontolva rakta le. Szokták mondani, Orbán rosszat akar, de valamit nagyon jól csinál, míg Gyurcsány jót akarna, de mindig elbassza, nem kicsit, hanem nagyon.

A személyi feltételek között még konzervatív körökben is meglepetést okozott Schmitt Pál, egykori sportoló köztársasági elnökként való kinevezése. Ahogyan azt, utóbb már tudjuk, s amely így a 2019-es esztendőhöz viszonyítva már igencsak történelem, de Ő volt a plágiumbotrányos Pali bácsi, akinek egyébként köszönhetjük a 2012. január 1-jével hatályba lépett Alaptörvény nevű dokumentációt is, amely a 2011. évi 166. Magyar Közlöny alapján, jogfolytonosságot megszakító alkotmányos fordulat volt, amire ügye a történelemben még sehol nem volt példa!

Kornai János találóan állapította meg: A köztársasági elnök nem pártok felett álló, a nemzet egységét megtestesíteni hivatott egyéniség, hanem engedelmes pártkatona. Elmaradtak a széles körű előzetes viták és egyeztetések. A parlament törvényeket sorozatban gyártó, elképesztő sebességgel működő szavazógéppé alakult. A legfőbb ügyész kulcspozíciójába az uralkodó párt kipróbált hívét tették. Az alkotmányosság legfőbb őrének az Alkotmánybíróságnak a jogkörét brutálisan leszűkítették.

A Fidesz-KDNP autokratikus lenyomatát már egyre jobban érzékelheti mindenki. Talán most még csak azok, akik kicsit mélyebben foglalkoznak a jogi lehetőségekkel, s érdeklődve követik nyomon a Parlament kodifikációs eljárásait. Nem kell sok idő azonban hozzá, hogy a teljesen laikusok is a saját bőrükön érezhessék, mi az igazi különbség egy demokrácia, s egy autokrácia között.

Egy – két nyalánkság az autokratikus jegyekből:

  • hatalmi ágak elkülönülésének tagadása
  • a bírói függetlenség megkérdőjelezése, hiszen a bíró, egy az állammal, amelynek sorsában mindig osztozik
  • közigazgatási bíróságok, közvetlen állami felügyelet alá helyezése 2020. január 1-jétől, felváltva a 2017. évi I. törvényt!

Az eltékozolt ország egy nagyon jól sikerült könyv, ajánlom mindenkinek az elolvasását, igen érdekfeszítő, és objektív. Az ismeretek elsajátítása pedig segítheti a tudatosabb választást is, bár kétségtelen, ha az Ellenzék képes volt hagyni, hogy egy jogfolytonosságot megszakító alkotmányos fordulat lépjen életbe, hétköznapi értelemben szakítván teljesen az azt megelőző állammal, hát igencsak nincs könnyű helyzetben a szavazó, mert szinte egy csoki mind!

De hogyan tékozolhattunk el egy teljes országot? A helyzet az, hogy ennek mögöttes pszichológiai okai is vannak. Egy kis túlzással mondhatnám azt is, hogy a Magyar Nép, Hun Attila halála óta, úgy igazából sosem volt abban a helyzetben, hogy ne függjön valamilyen egyéb hatalomtól. A nép, tehát mentálisan nem is volt berendezkedve arra, hogy valami tőle függjön, valamit Ő felügyeljen, eképpen élni sem tudott az 1989. évi XXXI. törvény 2§ (2) bekezdésének jogával, miszerint: A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviseli útján, valamint közvetlenül gyakorolja.Gondoljunk csak bele, 1989-ig szinte még ki sem hevertük az ’56-os megtorlásokat, amikor csak ’56 miatt annyi embert helyeztek börtönökbe, hogy szabad kapacitása a börtönöknek már nem is volt. Az, hogy a nép irányíthat, egy igazi demokráciában, ahhoz egy hosszabb, fokozatosság elvét követő mentális folyamat is szükségeltetik, méghozzá az összetartás jegyében, amelynek meg pont a legnagyobb ellensége a pártokrácia, hisz ellentétet, viszályt és gyűlöletet szít.

inspirator