Rendkívüli ülés kezdeményezés kilakoltatások végett

Sajnos a társadalom jelentős részét fedi le, a kilakoltatások témája, amelynek hátterében, az esetek túlnyomó többségében valójában devizahitel károsultak vannak. A hagyományos médiacsatornákon keresztül, természetesen nem lehet az olyan köznyugalmat megzavaró médiaelemeket bejátszani, amely egy – egy kilakoltatással kapcsolatos helyszín élethű „élményét” adhatná vissza. A probléma azonban ismert, ahogy a devizahitelek kérdésköre is. Devizahitel témában az Európai Unió Bírósága hozott már jó pár ítéletet, s a legutóbbi C-118/17. számú határozat egyértelműen fogalmazott. Ezzel kapcsolatosan Kedves Olvasóm a jogegységi határozatok és az uniós irányelvek című cikkemben részletesen tájékozódhat.

2019. május 8.-án Szabó Tímea, a Párbeszéd frakció részéről, „Rendkívüli ülés kezdeményezése” tárgyában jelzéssel élt a házelnök felé.

Hivatalos forrás: KLIKK IDE

Ezt a kezdeményezést támogatták a pártok bizonyos képviselői, és függetlenek egyaránt.

A megfogalmazott T/5905. szám alatt levő törvénymódosítási javaslatok, az alábbi hivatalos forráson keresztül érhetők el:

https://www.parlament.hu/irom41/05905/05905.pdf

Pár lényeges gondolatot ragadnék ki a rendkívüli ülés kezdeményezésének indokolásából!

Történt egy hivatkozás az Alaptörvény L) cikkére, ami egyébként a kezdeményezés szemszögéből a lényeget az „…illetve a szülő-gyermek viszony…” részénél ragadja meg, valamint a törvényjavaslat táplálkozna az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdéséből is, ahol szerintem a családi élet és az otthon összefüggésére fókuszálhattak.

Álláspontom szerint nagyon is helytállóan hivatkozik arra, felhasználván az Alaptörvény erejét is, amely kifejti a szülő-gyermek viszony fontosságát, hogy az 1997. évi XXXI. törvény 7.§ (1) bekezdése egyértelműen kimondja, hogy „A gyermek szüleitől vagy más hozzátartozóitól csak saját érdekében, törvényben meghatározott esetekben és módon választható el. A gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani.”

A 2019. május 8.-án kelt rendkívüli ülés kezdeményezésének indokolási részéből summázva, a lényeget prezentálnám. Sem a Szociális Törvény, tehát az 1993. évi III. törvény, sem az 1994. évi LIII. törvény azaz végrehajtási törvény (Vht) nem garantálja sem azt, hogy a gyermekes családokat ne lehessen megfelelő elhelyezés hiányában kilakoltatni, sem a kilakoltatott gyermekes családok elhelyezéséhez való jogát. Teljesen jogosan történt egy hivatkozás az ombudsman AJB-2026/2017. számú ügyében meghozott állásfoglalására is. Ebben az ügyben például az ombudsman azért indított hivatalból átfogó vizsgálatot, mert fel kívánta tárni, hogy a Gyermekjogi Egyezményben foglalt garanciák, a gyermeki jogok, az arányosság és a fokozatosság követelménye miként érvényesülnek a gyermekvédelmi szakellátásba vétellel kapcsolatos hatósági eljárások során, hogyan érvényesül az az elv, amely tiltja az elsődlegesen anyagi okból való kiemelést.

A törvénymódosítási javaslatról

Ahogyan a fentiekben kifejtettem, az indokolás amelyet Szabó Tímea összefoglalt, szerintem akár létjogosultsággal is bírhatna. Most kicsit belemélyedtem a törvénymódosítási javaslatba, amely 2019. április 18.-án került benyújtásra.

1. §

Szeretnék a Szociális Törvény, jelenleg meglévő 7.§-át kiegészíteni egy 7/A§-al, amelynek ez lenne a lényege: „A települési önkormányzat (a fővárosban a kerületi önkormányzat) köteles a területén – a megelőző 12 hónap során – legalább hat hónapon át életvitelszerűen egy lakásban élő nevelt vagy fogyatékos gyermek, közeli hozzátartozói és más egyenesági rokonai megfelelő együttes elhelyezéséről a településen gondoskodni, ha ennek hiányában megfelelő együttes lakhatásuk nem lenne biztosított.”

Az ide passzoló részletes indokolás tartalmazza továbbá: „Az önkormányzat által biztosított elhelyezésnek biztosítania kell az érintettek együttes lakhatását. A rendelkezésnek megfelelően az önkormányzat által biztosított elhelyezésnek, valamint annak az érintettek számára esetlegesen hozzáférhető egyéb lakhatási lehetőségnek is, amelynek hiányában az önkormányzat elhelyezettségi kötelezettsége életbe lép, megfelelőnek kell lennie (tekintettel pl. az együtt lakók számára és a túlzsúfoltság
elkerülésére, a lakhatás elfogadható minőségére és biztonságára, az érintettek családi, iskolai vagy munkaerőpiaci kötődéseire, az akadálymentesítés esetleges szükségére, stb.).”

A többi törvénymódosítási javaslat az egyéb jogágakban, szellemiségben erre épülnének.

2. §

„A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény a következő 181/B. §-sal egészül ki: „181/B. § A bíróság lakóingatlan esetében a végrehajtás módjaként a 174. § d) pontjában foglaltakat akkor határozhatja meg, ha a települési önkormányzatot a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban Szt.) 7/A. §-a szerinti elhelyezési
kötelezettség nem terheli, vagy a végrehajtás alá vont az Szt. 7/A. §-a szerinti elhelyezési kötelezettség igénybevételét önhibájából mulasztotta el.”

Igazából ennek az a lényege, hogy a Vht. 174§ d) pontja az, amely rendelkezik arról, hogy „a rendőrség közreműködésével kényszerítheti ki a meghatározott cselekményt.” Tehát az ingatlan mindenféleképpen végrehajtásra / kiürítésre kerül abban az esetben ha a Szt. 7/A alapján a települési önkormányzat már gondoskodott a család, kiskorú gyermekekkel együtt történő elhelyezéséről, vagy pedig gondoskodott volna, de az érintett (kilakoltatott) saját önhibájára visszavezethetően azzal nem élt.

A törvénymódosítási  rendelkezés már a lakáskiürítésről szóló bírósági határozat meghozatalának a feltételéül szabja annak vizsgálatát, hogy a végrehajtás alá vont és vele együtt lakók esetében fenn áll-e elhelyezési kötelezettsége az önkormányzatnak, illetve hogy az önkormányzat eleget tett-e a fennálló elhelyezési kötelezettségének. Ennek segítségével tehát a határozatot meghozó Bíróság nem kerülne olyan helyzetbe, hogy olyan döntést kelljen hoznia, amelynek végkimenetele akár egy teljes család hajléktalanná tétele. A gyermekeket itt most csak azért nem említem meg, mert Magyarország törvényei értelmében egy gyermek sem lehet hajléktalan, pontosan ezért sajnálatos módon, a lakáskiürítéseknél, ha a piciknek nem lenne fedél a fejük felett, akkor a Gyámhivatal vinné őket, azaz anyagi okokra visszavezethetően lennének kiemelve a családból, amely eléggé Alaptörvény-ellenes metodika (feltételezvén ha egyáltalán Alkotmánynak lehet a tákolmányt hívni).

3. §

A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény a következő 304/B. §-sal egészül ki: „304/B. § A lakóingatlan kiürítéséről a gyermekes családok hajléktalanságának a megelőzéséhez szükséges
egyes törvénymódosításokról szóló 2019. évi … törvény (a továbbiakban e §-ban: Módtv.) hatálybalépését megelőzően hozott bírósági határozat alapján a Módtv. rendelkezései által érintett
lakóingatlan kiürítése nem foganatosítható, ezen ügyekben új eljárást kell lefolytatni.”

Ez  tehát azt jelentené, ha ezt a törvénymódosító javaslatot az Országgyűlés elfogadná, hogy a gyermekes családok lehető legszélesebb körét megvédenék a hajléktalanságtól a Vht. módosításával érintett rendelkezéseket azokban a már folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kellene, amelyekben a lakáskiürítés foganatosítására még nem került sor.

Szerintem a kezdeményezés jó lenne, s nyilván lehetne még, normális parlamenti keretek között, egy ennél sokkal professzionálisabb kodifikálási folyamatot is végig vinni. Ugyanakkor Dr. Völner Pál kis előadása, amely valójában egy válasz volt a K/5906. írásbeli választ igénylő kérdésre „Mennyi kilakoltatás lesz a moratórium lejárta után? Összesen mennyi végrehajtási eljárás van folyamatban? Mennyi kilakoltatás történt az elmúlt egy évben?” túl sok pozitívummal nem kecsegtet. Mondhatnám azt is, hogy a tipikus arrogancia faktor befigyelt 😉

Dr. Völner Pál hegyi beszéde, avagy amikor egyik párt, újjal mutogat a másikra, a konstruktív megoldásokra való törekvés, minimális csírája nélkül!

Dr. Völner Pál mint az Igazságügyi Minisztérium egyik államtitkára, megadta azt a választ, amire tulajdonképpen tartják 😀 Igaz bevezetőjében helytállóan mutatott rá, hogy a kérdéshez szükséges adatok a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar rendszeréből beszerezhetők. Illetőleg hát… a kérdés az, hogy az MBVK mennyire hajlandó a közérdekű adatok megismeréséhez hozzájárulni, mert ügye manapság már tucat ügyek kategóriájába tartozik, hogy közérdekű adatok kiadását a különböző szervek előszeretettel megtagadják, és csak sokkal később, bírósági úton lehet a jogos követelésnek érvényt szerezni.

A válaszának alábbiakban idézett részével, sokra nem lehet menni:

„Ismételten felhívnám a figyelmüket arra, hogy Önök szinonimaként használják a végrehajtás és a kilakoltatás fogalmakat, holott gyakorlatilag a végrehajtási eljárások száma és a kiürítések száma
nincs közvetlen összefüggésben egymással és jelentésük is eltérő.” Nyilvánvaló,hogy a kérdést feltevő amikor azt kérdezi mennyi végrehajtási eljárás van, és mennyi kilakoltatásra kell számítani, akkor természetes, hogy azokra a végrehajtási eljárásokra kíváncsi, ahol kilakoltatásról beszélhetünk. Ez teljesen evidens 😉

Idézet szintén a válaszából: „Fontos megjegyezni, hogy a Vht. kifejezetten rendelkezik arról, hogyha a végrehajtási eljárással
összefüggésben kiskorú személy érintettsége merül fel, akkor minden esetben szükséges az illetékes gyámhatóság bevonása az eljárásba, ez azonban nem jelenti azt, hogy feltétlenül sor kerül
gyámhatósági intézkedésre is.” Tényleg? S akkor mi van Pali bácsi? Hát nem tetszett észrevenni, a törvénymódosító javaslat indokolási részéből, főleg az Alaptörvényre való hivatkozáskor, hogy a lényeg a szülő-gyermek viszonyban van? Ha ugrik az ingatlan és nincs hová mennie a szülőknek, akkor ilyenkor a gyerekeket a gyámhivatal kiemeli a családból, s a törvénymódosító javaslat lényege pont az volt, hogy maga a végrehajtási eljárás ne legyen Alaptörvény-ellenes, illetve sokkal jobban illeszkedjen az Alaptörvényre.

„A gyámhatósághoz kerülő estekben már összetett veszélyeztetettségi okok merülnek fel, a nevelésbe vételhez nem elég önmagában a lakhatási probléma és azon belül is az ingatlan kiürítése miatti lakásvesztés.” 

Ez igaz, de a gyermekvédelmi taxonómia elég érzékeny, és bizony a jogalkotó nem véletlenül rendelte el, ha kiskorú gyermekkel is érintett kilakoltatással kapcsolatos végrehajtási eljárás van folyamatban, akkor a végrehajtó, ahogyan Ön is említette, a gyámhivatalt is kirendeli. Ha viszont nincsenek meg a megfelelő garanciális alapok arra, hogy a gyermek már az éjszakát nem az utcán fogja tölteni, a gyermek védelme érdekében, a Gyermekvédelem gondoskodik  a gyermek biztonságáról. Csakhogy a törvénymódosító javaslat szerint, pont abban realizálódhatna a pozitívum, ha a gyermek-szülő kapcsolatára lehetne fókuszálni, s pont ezért lenne kézen fekvő egy olyan megoldás, hogy bírósági határozat ne is láthasson napvilágot anélkül, amíg az illetékes önkormányzat az elhelyeztetési kötelezettségének eleget nem tesz (így a gyermek-szülő kapcsolat nem változna, pusztán az addig megszokott környezet).  

Az alábbi idézettel az államtitkár úr részéről, egy kis kirohanás:

„Mindig van egy kis pikáns bája annak, amikor a Magyar Szocialista Párt képviselői a devizahitelezéssel összefüggésben fogalmaznak meg kritikákat a kormányzattal szemben. Gondoljunk vissza arra az időszakra, amikor Önök több mint egymillió családot kergettek a
devizahitel-csapdába azzal, hogy a korábbi lakástámogatási rendszert megszüntették, amely államilag garantált volt, és gyakorlatilag egy úgymond olcsó hitelezési formát kínálták fel. Aztán emlékezhetünk, hogy 2008-tól 2010-ig ezzel a problémával abszolút nem foglalkoztak, a családok hitelei az égbe szöktek, a kamatok elszálltak, megint csak nem tettek semmit, egy új kormány, egy új parlament kellett ahhoz, hogy bátran hozzányúljunk ehhez a kérdéshez.” 

S még egy kis ráadás, amivel Dr. Völner Pál be is fejezi előadását:

„Ezek után nem tudom, hogy milyen erkölcsi alapja van feltenni bármilyen kérdést annak a kormányzatnak, amely családok százezreit mentette ki ebből a rabságból a végtörlesztéssel, a
bankok elszámoltatásával, a forintosítással vagy akár a Nemzeti Eszközkezelő bevezetésével, amely több mint 36 ezer családnak nyújtott segítséget.”

Nos kedves Pali bátyánk akkor ha visszatekintünk, 2012. február 29-én lezárult a deviza jelzáloghitelek kedvezményes rögzített árfolyamon történő végtörlesztési folyamata. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által közzétett adatok alapján a lakosság a 2011. szeptember végén még 5600 Mrd Ft-nyi jelzálog-fedezetű devizahitel állományának forintban számítva valamivel több, mint 24%-át, devizában számítva 23,3%-át törlesztette kedvezményes árfolyamon. Időbeli lefutását tekintve a végtörlesztések száma és volumene január végén tetőzött.

A végtörlesztés lehetőségével a magas, vagy magasabb jövedelmű hitelesek tudtak csak élni, vagyis az adósok alig 20 százaléka. Tízmilliókat nyertek a végtörlesztéssel a honatyák. Néhány név a jól járók közül:

Tóth József MSZP 66 millió forint hitelt vett fel, 16,5 millió forinttal járt jól

Kósa Lajos Fidesz 50 millió forint hitelt vett fel, 12,5 millió forinttal járt jól

Kocsis Máté Fidesz 40 millió forintot vett fel, 10 millió forinttal járt jól

Halász János 40 millió forintot vett fel, 10 millió forinttal járt jól

Karácsony Gergely Párbeszéd 32 millió forintot vetett fel, 8 millió forinttal járt jól

Vejkey Imre KDNP 28 millió forintot vett fel, 7 millió forinttal járt jól

Papcsák Ferenc Fidesz 28 millió forintot vett fel, 6,2 millió forinttal járt jól

Csampa Zsolt 25 millió forintot vett fel, 6,2 millió forinttal járt jól.

Látható, hogy azért a jól kereső berkekben valóban lehetett sikereket aratni a végtörlesztéssel, de valljuk be őszintén, hogy a törvénymódosító javaslat azért nem ezt a kaliberű réteget célozta meg 😀

Az „ellenzéki erők” és a Magyar Nép

Cikkem végezetéül sajnos meg kell említsem azt a tényállást, hogy a Magyar Nép ismét a reményét fektette az ellenzéki erőkbe, ugyanakkor ismételten csak meglettek valamilyen szinten vezetve. A Facebook közösségi rendszerében tapasztaltam különböző videó leközlések formájában azt a panaszáradatot, amely arról szólt, hogy megrökönyödve fedezték fel azt az információt, hogy 2019. május 8-án mivel kapcsolatban is indítványoztak rendkívüli ülést. Azok akik a közösségi rendszerben megnyilvánultak azt mondták, hogy ők azt hitték, hogy az aláírásukat egy olyan ügyhöz adják, amely keretében a Parlament végre kimondja, hogy az egész devizahitelezés egy átverés, a fogyasztók súlyos megtévesztése (megjegyzem többek között ezért állapította meg az EUB C-118/17. számú határozat, hogy az ilyen devizahitel ügyekben hozott bírósági határozatokat meglehet támadni, azok semmiségét lehet kérni). Az emberek jó része azt hitte, hogy minden devizahiteles végrehajtási eljárást le lehet majd állítani, nem csak az olyan ügyekre lesz érvényes, ahol kisgyerekek vannak.

Saját vélemény

Én még mindig azon az állásponton vagyok, hogy az összes párt valahol egy csoki, és szinte ugyanazt a célt szolgálja, a Magyar Nép ellen cselekszik 🙁 Nem azt akarom mondani, hogy a pártok között nincsenek olyan képviselők akik ne szívvel lélekkel dolgoznának egy adott ügyön, tehát nyilvánvalóan vannak olyan képviselők akik elhiszik azt, hogy a 2012. január 1. után levő rendszerben ténylegesen labdába rúghatnak. Pedig sajnos nem… Lényegesen hatni az ellenzéki pártok nem is tudnak, hiszen a Fidesz – KDNP már a választási törvényekkel is bebetonozta magát, de talán nem is ez a legfontosabb. A rendszert, amely szerint 2012. január 1-től éljük mindennapjainkat, valójában az Alaptörvényen keresztül, ők kodifikálták, amely egy tudatos építkezés volt, s előre tudják pontosan, hogy a rendszerben miből mi következik, így demokratikus eszközökkel nem igazán lehet olyan helyzetet teremteni, amelyben feléjük lehetne kerekedni, pontosabban, amelyben a Magyar Népet feléjük lehetne helyezni.

A fenti törvénymódosítási kezdeményezés, ahogyan interpretálni tudtam, pozitív hatásokat jelenthetne. No, de miért van a Fidesz – KDNP -nek az a bizonyos 2/3-a? Azért, hogy lesöpörjön minden olyan kezdeményezést, amely ténylegesen nem azon köröknek az érdekeit szolgálná akiknek amúgy is jól megy, hanem a legnagyobb tömegét! Bár kétségtelen, hogy a törvénymódosító javaslat, bedobása jól lett időzítve, mert azért csak meg kellene ezt tárgyalni MÁJUS 26 előtt, s erre kellene fókuszálnia a MÉDIÁNAK!

Igaz, így május 26 előtt, már a GYOD – Gyermekek Otthongondozási Díja témájában is az EMMI kicsit visszakozott és elismerte, valóban a szakmai szempontok szerinti felülvizsgálat rendszerében, nem vették kellően figyelembe az autisták helyzetét… de ezek csak szavak, annak tárgykörében sem látni semmilyen érdemleges kodifikációs folyamatot!