Eljátszott tisztesség, Sidney Lawrence könyve

Eljátszott tisztesség teljesen hű, Sidney Lawrence fordulatokban gazdag, főként szerelmi történeteket feldolgozó egyéb köteteihez.

Ugyan egyetlen egy évszám sem látható a történetben, mégis könnyen rájöhetünk, hogy pont középtávon 1800 – 1900 között játszódik, Lyon külvárosában. A körülmények, a stílus, a történet motívumai, na és persze a tény, egy elejtett mondat alapján, hogy a telefon egy nagyon új találmánynak számított, könnyen felismerhetővé teszi az időszakot.

Eljátszott tisztesség: bánat, szerelem, izgalmas kaland, happy end!

Ezekre az időkre még jellemző volt, hogy a családfő az érett gyermek részére már kiválasztja jövendőbelijét. Ez a sztori persze egy kicsit más, ugyanis itt a jövendőbelik sorsa egy báró, nevezetesen Joachim Bláthy és egy halálos játékszenvedéllyel rendelkező, régebben jómódú üzletember, újabban legatyásodott iszákos proli, André Janvier közötti kártyajáték, adósságrendezésén alapszik. Hmm vagy mégsem? 😀  

A történet mozgatórúgója a véletlenek játéka mellett

A báró persze nem volt gonosz. Sőt, meglehetősen közel érezte magát Clarisse Janvier személyéhez. Felismerte a lány apja sorsát nyomorba döntő játékszenvedély veszélyét. Valójában ezzel a megrendezett pozitív manipulációval igyekezett a már 20 esztendőssé cseperedő leánygyermeket kiragadni sanyarú életkörülményei közül. Ideálisnak mint feleséget a fiának Pierre Bláthynak tartotta volna, de nem véresen komolyan, inkább játék volt ez, és egy próbálkozás a részéről.  A báró Clarisse megboldogult édesanyját ismerte és mikor Clarisse még kicsi volt, elég sokat volt a társaságában.

André Janvier egyáltalán nem volt őszinte a lányához!  És egy szót sem szólt neki arról, hogy annak érdekében, hogy a szerencsejátékból eredő adósságát kifizethesse, férjhez kívánja adni!

Clarisse egyáltalán nem akart férjhez menni, de erőszakos apjával szemben nem tudott mit tenni, így utcára került.  S már már az öngyilkosságra készült, amikor élete legcsodálatosabb szempárja ebben megakadályozta…

Összességében

Az egész sztori a szappanoperákra jellemző. Egyes részei azért kitalálhatók, de ezzel együtt lebilincselő, és vannak momentumok amikor Clarisse egy kérdőjel számunkra. De túlnyomó részben mégis szívünkbe zárjuk.

Amikor egy kicsit eltávolodhatunk a főszereplőtől például az a könyv 2004-es második kiadása szerinti 126. oldal alja, ezt idézném is:

„Nem válaszolt, csak ránézett a férfire. Ránézett, de nem látta, mert a szíve tele volt Pierre-rel és kétségekkel. Ha biztosan tudná, hogy Pierrnek kell, akkor rögtön válaszolhatna, és megszűnne ez a bizonytalanság. Nem akarta Alaint sem megbántani, hisz a férfi nem volt tolakodó, inkább csak türelmetlen, ami érthető is, ha az ember szerelmes!”

Az idézetből szerintem jól látható, hogy ez egy jelenet, ahol a történet másik, eddig általam még nem említett szereplője, Alain tulajdonképpen bepróbálkozik. Viszont ez így tükrözi azt az emberi gyarlóságot, amely nem magyarázható mással, mint az egyedülléttől való félelemmel, kicsit ugyanis az olyan gondolkodásmód miszerint „Ha biztosan tudná, hogy Pierrnek kell, akkor rögtön válaszolhatna” ha nincs ló a szamár is jó érzetet adja. Jóllehet azt is figyelembe kell venni, hogy a régi világban az egyedülálló nőket mindig kinézték!

A mesterséges jóindulat és a véletlenek összjátéka ez az izgalmas történet, elolvasásra csak javasolni tudom, egyéb általam kedvelt könyvekhez hasonlóan 🙂