Háború a nemzet ellen
Ez a könyv Bogár László nagyon is elgondolkodtató kiadványa, ahol a címhez az ihletet Jelenczki István barátjától kapta, aki a „Háború a nemzet ellen” című dokumentumfilm rendezője. Mint mindig most sem szeretném egy unalmas tartalmi kivonattal fárasztani a blogom követőit, inkább az értékes írás lényegi részét szeretném átadni. Szándékom amit nem is rejtek véka alá, igenis az, hogy inspiráljak mindenkit arra, olvassa el ezt a könyvet. Megéri, mert az egész Föld mesterséges, nem éppen egészségesen működtető motorját jobban megérthetjük, illetve azért is, mert Bogár László a lehető legbátrabb formában mindannyiunk elé tárja azt az alapigazságot, hogy amíg a világ a semmiből alkotott valamit a kreálódása során, addig a „Pénzhatalmi rendszer” a semmiből, csupán a semmit szolgáltathatja. Nem véletlenül utalok erre, s az idézőjelet sem csakúgy vaktában használtam.
Valójában Bogár László írásának eme remek példánya a benne hordozott értékes információ alapján a háború a nemzetek ellen, objektív rideg valóságát tárja fel. A pénzhatalmi rendszer az egyik rész címe, rögtön az elején, amely máris megvilágítja számunkra az egész tartalom lényegi mondanivalóját. Az, hogy a cím a „Háború a nemzet ellen” lett, annak egyik oka nyilvánvalóan az, amit maga a szerző is elmond, s amellyel jelen cikkem kezdtem, a másik pedig az, hogy azért a tartalom Magyarország történelmére, történéseire fókuszál.
A legfontosabb üzenet a könyvből, amelyet meg kell értenünk!
A szerző nagyon is jól tudja: ahhoz, hogy megérthessük a bennünket körülvevő környezetet, illetve azt a rendszert, amely nyelvezetben embertársaink is kommunikálnak, el kell gondolkodni a szavak alapvető jelentésén, vagy legalábbis kísérletet kell tenni egy – egy használt szó mögötti tényleges jelentéstartalom felkutatására, ha ugyan az üres frázisokat pufogtató világunkban léteznek még ilyen hasznos szavak. Ha már a szavak interpretációjáról beszélek, akkor rögtön tálalnám is közvetlenül az első oldalakon fellelhető, a „gazdaság” fogalmi definíciójának agysejteket megmozgató megközelítését.
A szerző tollából: „… a magyar gazdaság feltételezése alaptalan. Ez a nap mint nap rutinszerűen használt kifejezés (vagyis a „magyar gazdaság”) csupán üres fikció, hiedelem, babona. Méghozzá kétszeresen is. Az egyik ok a kérdés filozófiai mélyszerkezetében rejlik. Általában is igaz, hogy valójában olyan, hogy „gazdaság” nem létezik. Az ember „belső természetének” szellemi erőforrásai érintkeznek az ember számára „külső” természettel, hogy az így kialakuló „anyagcsere” segítségével anyagai szükségleteit kielégítse. Vagyis e két „természet” határfelülete csupán („interface”) az a „valami”, ami önmagát nemcsak önálló létezőnek, de egyúttal mindent meghatározó abszolútumnak igyekszik feltüntetni, amit a hétköznapok során tévesen gazdaságnak hívunk. Azért tévesen, mert az emberi közösségek, minden cselekedete „gazdaság”, pontosabban gazdálkodás. És az anyagi valóság elemeivel való gazdálkodásnál sokkal mélyebb és fontosabb az, amit a lelki, erkölcsi, szellemi javainkkal viszünk végbe.”
Amikor a „Pénzhatalmi rendszer” részt olvassuk, akkor nagyon szépen visszarepíthetjük magunkat a történelmi múltba. Két világot prezentál számunkra, egy régit és egy újat.
A hagyományos modell
Régit, amelyben a pénz egy döntő fontosságú szakrális funkciót látott el, mégpedig azt, hogy segítségével szimbolikusan megjeleníthető volt a közösségnek, az emberi teljesítményekre vonatkozó értékítélete. A hagyományos modell szakrális pénze tehát, azt üzente mindenki számára egyértelműen, hogy aki rendelkezik a pénzzel, az azért teheti azt meg, mert olyan anyagi és/vagy szimbolikus teljesítményt produkált, amivel kiérdemelte ezt a bizonyos közösség által is elismert jelvényt. A régi világban tehát a pénznek a magántulajdona is teljesen értelmezhetetlen volt, hiszen ez a közösség értékítéletének jelzésére szolgált, amely funkciót nem lehetett a közösségtől elvonni, elidegeníteni. A régi arisztokráciában a pénzt mindig az uralkodó képére formálták és rendszeresen tanújelét adták annak, hogy aki eme jelvényre méltatlanná válik, azt akár jószágvesztésre is ítélhetik. Azaz az ember pénzvagyona mit sem ért többé, ha már nem volt képes arra a teljesítményre, amelyet a pénz mint közvetítő jelzett!
Mivel a pénz mint magántulajdon is értelmezhetetlen volt, így a pénz kölcsönzésének a fogalma sem létezett, s persze a mai világban a vele járulékos kamatszedés sem.
Egy új világrend kezdete?
Előjönnek azért híres nevek, amelyeket az amúgy embereket egymásnak ugrasztani óhajtó különböző politikai ideológiák is rendszeresen mint hivatkozás használnak. Talán, hogy a legnagyobb PR értékkel rendelkező nevet megemlítsem a beszédes oldalakról: Max Wéber!
A régi és az új világrend kritikus elágazási pontja a XVI. században keletkezett. Referenciaként a régebbi időből előjön Jézus neve, az Újtestamentum példázataként, amikor is Jézus korbáccsal űzi ki a pénzváltókat és a kereskedőket. Itt ez a pont utal arra, hogy a fentiekben taglalt tradicionális szakralitás az idő előrehaladtával, minden emberi közösségben elveszítette az ellenőrzést a deszakralizálódó kereskedelmi és pénzhatalom felett.
Ezzel a folyamattal a pénz is radikálisan átalakul, és a deszakralizáció fegyverévé válik! Arra szolgál, hogy segítségével a teremtés inverze kialakuljon. A hitvilág ugyanis azt diktálja, hogy az Isten a semmiből teremt valamit, a globális pénzhatalmi rendszer viszont, – amely álláspontom szerint, teljesen mindegy, hogy milyen nevet kap, kapitalizmus, kommunizmus, szocializmus és egyéb ideológiák mentén a birkákat mint humán-erőforrást egymás ellen fordítani képes hatalom – a semmiből csak és kizárólag a semmit képezheti. A világot mozgató hatalmi elit, amire mai hétköznapi használatban trendi úgy hivatkozni, hogy „háttérhatalom”, tulajdonképpen egy öngyilkos játszmát játszik. A viselkedése ugyanis olyan mint egy vírus, amelyről tudjuk, a Föld egyik organizmusa, amely szintén egy önpusztító szerű játszmát játszik, hiszen amikor feléli az őt tápláló gazdatestet, akkor ezt úgy orvosolja, hogy egy másik gazdatestet keres. Igen ám, de minden véges, így ha nincs több gazdatest, saját maga is pusztulásra ítéltetett. Bogár László tehát a nekünk szánt üzenetében nagyon jó analógiát prezentál a vírus és a pénzhatalmi rendszert működtető filozófia között.
Vajon, hogy lehet szebb a világ?!
A válasz nem egyszerű! Ugyanis a világ valamennyi emberi közössége ki van szolgáltatva ennek a bizonyos új világrendet képző globális pénzhatalmi rendszernek. Egyébként pontosan ezért, az amúgy szerző által használt „globális” jelző miatt is bátorkodtam, s az egész könyv tartalmának elemzése alapján, azt a konzekvenciát levonni, hogy ugyan az írás Magyarországra fókuszál, de mégis csak a nemzetek ellen, a megfelelő értelmezése.
Megjegyzem az Amerikai Egyesült Államok – FED (Federal Reserve System) mintájára, amely az USA központi bankja, – amely weboldalának elérhetőségét is nagyon jól a .gov végződésre helyezték, ezzel is azt a hamis látszatot keltve, mintha az állam tulajdonában lenne, és nem a már XVI. századtól kezdődően kialakuló stratégia kezeiben – a Föld többi országaiban is létrehozták ezt a bizonyos helytartó-struktúrát, amely mindenhol „nemzetinek” mondja magát (lásd példaként: Magyar Nemzeti Bank – ahol egy elnök vagy annak neje simán megteheti azt, hogy az átlagpolgárral ellentétben THM – 0.0% alapon használjon pénzt). A makacs tényállás viszont az, hogy ezeknek a jegybankoknak a függetlensége, csupán az adott emberi közösségtől való függetlenségben, s a már jelzett XVI. századtól folyamatosan burjánzó globális pénzhatalmi rendszertől való totális függésben nyilvánul meg!
Címekben is jól kommunikáló tartalom
A teljesség igénye nélkül, de szeretnék a könyvből megemlíteni kedvcsinálóként egy pár olyan részének a címét, amelyek nagyon érdekfeszítőek, teljesen logikus vonalvezetéssel bírnak, s már – már a hatalmi elit, átlagpolgárokat megfélemlítő akrobatikus fellépésének ingerencia határküszöbét is jelentik.
„Pénzhatalmi rendszer”, „1956 üzen”, „maGYARMAT” (itt főként OV egykori ígérgetéseiről lehet olvasni), „Kádár János takarója”, „Globális játszmák”, „Agónia az MSZP végnapjai”, „Válságörvények”, „Háborús IMFormációk”, „Európa öngyilkossága”, „Háború és béke”, „Hazugság-hatalmak hálójában”, „Ki csinálja az adósságot?”, „Mit forral a forradalom?”, „Öngyilkos pénzvilág”, „A demokrácia babonája”, s persze a felsoroltakon túlmenően is még további érdekes részek várják az olvasót.
Valahogy az egész könyv a szerkezetében is zseniális, annyira illeszkedik modern korunk sanyarú helyzetére, miszerint az egész világ egy rohanás, senkinek semmire nincs ideje, hogy minden egyes címhez tartozó rész, lényegre törő, változatos szófordulatokban gazdag. Az egész könyv mégis akkor is kényelmesen megérthető, ha amúgy időben hihetetlen nagy távlatokban olvassuk, dolgozzuk fel – elfoglaltságaink miatt – a benne szereplő információkat.