Málta látnivalók | Inspiratív Kalauz

Málta szigetország érdekességei

Málta, Dél-Európa egyik törpeállama. Sokan nem tudják, de az Európai Unió része, így a kiutazáshoz útlevélre egyáltalán nincs szükség. Ez egy szigetország, és nem véletlenül utaltam úgy rá, már rögtön az első sorban, ahogy, hiszen területét tekintve még hazánk fővárosánál is kisebb. Utóbbi ugyanis olyan 525-526 km², míg Málta nem több 316 km² területnél.

 

Viszont nem az unalmas domborzati, területi, meg népsűrűségi adatokkal fárasztanám utazásaim leírásának követőit, hanem a lehetőségeket, élményeket ecsetelném. Mindenek előtt azonban adok Málta területéhez egy részletes térképet, ami kinagyítás mellett, már hasznos információval fog tudni szolgálni. A fenti első térkép segítségével inkább magával a sziget formájával, a fontosabb csomópontokkal, valamint a jelzett szolgáltatásokkal, látnivalókkal (úszásra alkalmas területek, katakombák, kórházak, múzeumok, homokos tengerpart, Free Wifi övezetek, kompok, stb.) lehet megismerkedni. A lenti második térkép, már utcákra lebontva, a tájékozódást is elősegíti, de természetesen nem Málta egész területén, hanem a három fontosabb területhez ad tájékozódást: St. Paul’s Bay, Buggiba, Qawra területeihez. Ennek a blog cikknek a főképét (featured photo) kb. olyan 6-7 km magasságból készítettem, és pont a St. Paul’s Bay öblöt fotóztam le.



Már rögtön cikkem elején, egy apró dologra szeretném felhívni a figyelmet, amely a Máltán való tartózkodás során levő mobil adatforgalmi használatára vonatkozik. Sok utazásszervező cég, hozzá nem értő idegenvezetői, gyakran téves tájékoztatást adnak a mobiltelefonok internetre való használatával kapcsolatosan; egyáltalán nem igaz az, ha otthon korlátlan mobil adatforgalmad van, akkor azt Máltán is korlátlan tudnád használni. Általában akik Magyarországon korlátlan adatforgalommal rendelkeznek, azok külföldön mindenféle egyéb díjfizetés nélkül maximum olyan 2 vagy 2.8 Gb adatforgalmat tudnak ráfizetés nélkül felhasználni, ugyanakkor érdemes elolvasni a szerződéses jogviszonyhoz tartozó szerződést, illetve az ÁSZF-et is. Persze 2.8 Gb már több mint elég, én legalábbis 1 hét alatt 400 Mbyte-nál többet (0.4 Gb) nem használtam fel, pedig a Google Maps kényelmét rendszeresen élveztem 😉

A szigetország éghajlatáról egy kicsit

Málta mediterrán jellegű, a nyári időszakban az eső szinte alig esik, én mondom esőkabátot vinni totál felesleges. Mire felvettem az esőkabátom, elállt az eső 😀

Az évi csapadék mennyisége: 560 mm. Ennek jelentős része a heves téli záporok során hull. Az átlagos mennyiség azonban Máltán nem mérvadó adat, mert évről évre drasztikus változások lehetnek a csapadék mennyiségében (1015 mm-től a szinte teljes szárazságot jelentő 255 mm-ig). A legtöbb szigetországra jellemző, de Máltára hatványozottan, hogy a víz az nagyon nagy kincs. S itt egy kulisszatitkot már el is árulok, hogy lelkiekben mindenki legyen felkészülve arra, hogy Máltán a fürdőszobában való zuhanyzás, bizony nem a Niagara élményét idézi elő! Szinte nincs olyan lakás, apartman, vagy szálláshely, hotel, ahol normális víznyomás lenne a csapokban. Amíg egy átlagos fürdőkád megtelik a megfelelő mennyiségű vízzel, az lehet akár 1 teljes óra is. S mondom még egyszer, ennek semmi köze a kiválasztott szállás minőségéhez, egészen egyszerűen Málta világában az édesvíz nagy kincs, s elég szegényesen adják.

A strandolási lehetőségekről!

Máltát kifejezetten úgy híresztelik, hogy nem strandbarát övezet. Ez annyiban igaz, hogy ügye az emberek jó része, még úszni sem tud, így mást nem is tudnak elképzelni, csupán a homokos tengerpartot, azzal a sok kényelmi extrával, amelyet úgy általában a tengerpartokon egyes országokban már megszokhattak.

 Az én álláspontom az, hogy akik szeretnek búvárkodni, imádják a kimondottan sziklás részeket, vagy esetlegesen professzionális búvárok, saját felszereléssel, egyáltalán nem fognak csalódni. Sok minden látnivaló akad a víz alján, csak ismerni kell pontosan a helyeket, no meg jól kell tudni keresni 😉

Szerintem kellőképpen gazdag az élővilága a tengernek itt, annyira mindenképpen, hogy Málta szigetéhez közel levő másik szigeten, Gozo szigetének egy aranyos kis öblöcskéjében, olyan nulladik típusú találkozási élményem volt pár medúzával is (jellyfish). Megnyugtatok azért mindenkit, nem kell félni, mert Máltán nem honos, azaz igazi, halálos csípést okozó medúza. Kb. olyan érzés volt, mintha 50 darázs egyszerre jól megszúrt volna, pedig nem is méz után kutattam, csupán a nagy halakhoz úsztam le. Menet közben nyilván magamra sepertem az összes medúzát, amennyi csak volt 😛

Málta területén viszonylag kevés a homokos tengerpart, s arra kell számítania az ideutazónak, hogy a strandok nagy részén egyáltalán semmilyen zuhanyzási lehetőség nem lesz!

Talán pont ezért nagy becsben tartott a Golden Bay 😀

Golden Bay, Málta egyik leghíresebb strandja. Kényelmes homokos területekkel, bérelhető napernyőkkel, gyönyörű hegyvidékes táj öleli körbe, valamint egy egészen helyes szálloda.

Ezen a tengerparton még zuhanyzó is van, persze a víznyomás elég szegényes, s igen hosszú időt el kell majd tölteni a sorban állással, de a semminél jobb, s mint mondtam Máltán tényleg kuriózum a zuhanyzó 🙂

A fenti képen oldalról a szálloda is nagyon jól látszik. Jól felszerelt kényelmes szálloda, de érthető módon a ragyogó kilátás miatt, az ár is szinte az eget veri 🙂

A tömegközlekedés egész kellemes, de például Bugibba területéről szerintem egy kellemes 7.4 km séta senkinek sem árthat meg, csak érdemes az útvonalat az erdős területeken keresztül megtervezni, ami lehet picit hosszabb, kissé emelkedősebb, de látványban annál gazdagabb, mint a sima aszfalt. Bármely buszjegy amit a sofőrtől megvásárolunk, 2 EUR áron, 4 órán át érvényes!

Általánosságban a szálláshelyekről

Hotelek, apartmanok találhatók szerte a szigeten. A legkülönbözőbb árakon lehet szálláshelyet bérelni. Sok mindentől függ az ár. Például attól is, hogy az adott hotel milyen történelmi háttérrel rendelkezik, azaz maga az épület régi antiknak számít, vagy például milyen a tengertől való távolsága. Azok a szálláshelyek a leghúzósabbak, amelyek a legjobb panorámát biztosítják a tengerre.

A hotelekben az étkezés, elég lutri alap. Ugyan svédasztalos étkezési lehetőségeket hirdetnek, de azért egy teljes hét alatt, az a pár választékból álló svédasztal, igen hamar unalmassá tud válni. Ettől persze azt tanácsolom mindenképpen korlátlan reggeli és vacsorafogyasztással foglaljuk le szállásunkat, hiszen úgy a legrentábilisebb, de ha ráunnánk a kínálatra, érdemes a tradicionális éttermeket felkeresni, egyszer egyszer.

Egy kis történelem, régészkedjünk is azért 🙂

A szigetek első lakói Szicília felől érkeztek. Kőkori földművesek és állattartók voltak, akik magokat és állataikat is magukkal hozták. Az első emberi nyomok a gozói il-Mixta barlangban találhatók, és kb. Kr. e. 5200-re tehetők.

Ez a kultúra a legfejlettebb időszakában hatalmas megalitikus templomokat emelt a szigeteken (Kr. e. 3600–3500 után mintegy egy évezreden át). Ezek közül több ma is látható (Ġgantija, Tarxien, Mnajdra, Ħaġar Qim).

Az alábbi képen szintén Ħaġar Qim megalitikus templomvilágának egy része látható, s ez azért érdekes, mert például a Máltán készített 1 EUR centes és 5 EUR centes hátoldala is erről kapta az inspirációt.

Málta fővárosa: Valletta!

A főváros neve az eredeti máltai nyelven, azért nem egészen így van, inkább azt mondanám, II-Belt. A fővárosi funkció mellett, a helyi tanács szerepét is betölti. Lakossága kb. 6300 – 6400 fő, s nevét, egyik alapítójáról Jean Parisot de La Valette-ről kapta. Tulajdonképpen a főváros, Málta szigetnének északkeleti részén helyezkedik el.

Ahogy a fővárosba belépünk, a kikötő részben, ahol nagyon sok szép hajó ringatózik, megteremtvén a hangulatot, rögtön ez a hajó fogad. Nem véletlenül mutatom épp a szemét. A helyi hiedelem ugyanis azt mondja, hogy ezek a szemek őrzik Valletta egész területét.

Ha valaki épp itt megfordul Valletta területén, akkor ásványvíz témájában lenne egy ütős tippem számára. A boltokban ugyan, a leggagyibb ásványvíz is olyan 2 EURO költséget jelent, de itt Valletta területén található ásványvíz automata, ami épp a fenti képen látható is. Úgy érdemes használni, hogy legyen nálunk egy 1,5 liter űrtartalmú üvegünk, és bedobunk mindössze 15 euro centet, s kinyerünk érte 1 liter szénsavas, vagy szénsavmentes, kellemesen hideg ásványvizet! Persze, Málta egyéb területein is akadnak ilyen lehetőségek, csak szemfülesnek kell lenni.

Egy kis gasztronómia, itt Vallettán 🙂

Sok hangulatos étterem található, a mediterrán ételektől kezdve, szinte minden választék van. Mégis, az egyik éttermet a többi közül kiemelném, mert az egyik leghíresebb, nagyon sok díjat nyert már, mind a gasztronómia területén, mind a vendéglátás vonatkozásában: Ta ‘ Victor Restaurant. Tradicionális kimondottan máltai csemegék közül lehet válogatni.

Az étterem belterülete nem olyan nagy, de minden előírásnak, és jogszabályi követelménynek megfelel, tehát az Európai Unió színvonala, független attól, hogy Máltán a feeling némi arab benyomást kelt, szavatolt (például mellékhelyiség – fürdőszoba is van az étteremben), holott nagyon sok kisebb budapesti étteremben mondjuk nincs, pedig előírás lenne.

Az étterem helyi borkínálatot különösen azok fogják élvezni, akik imádják a szárazabb jellegű borokat. Noha, felfedeztem itt olyan borokat is, amely pont a száraz és édes közötti átmenet, ami az egyik legideálisabb tud lenni.

 

Nagyon jó beszélgetések tudnak ezen a helyen kialakulni, de nagyon sokszor a turisták csak szeretnének ide bejutni, de már nem tudnak, ugyanis nagyon hamar megtelik, de ez annak az ékes bizonyítéka, hogy az egyik legfelkapottabb helyről van szó.

Talán, nem véletlenül 🙂 Az étterem belső falait, a trófeák, a díjak díszítik, amelyre a tulajdonosa méltán lehet büszke!

Valletta egy kicsit távolabbról, a bekötőszakasz felől

Gozo szigetének kínálatából egy két felvétel

Ennek az öbölnek a bal oldalán, a fenti képen, érdemes vigyázni, kb. egyébként pont ott ahol úszikálnak, mert rengeteg medúza van arra, s ráadásul abból a fajtából, amely majdnem teljesen láthatatlan.

Milyen az általános városkép Máltán?

Mindazokkal a jellemzőkkel rendelkeznek a városok, falvak, amelyekkel Afrika egyes országainak települései is, illetve amelyek egyeduralkodóan úgy általában a déli kultúrák jegyei: sok – sok szűk kis utcácska. Amellett, hogy nagyon jókat lehet sétálni ezeken a helyeken, nem véletlen, hogy az utcák ilyen szűkek. Az épületek egymáshoz nagyon közel való felépítése árnyékolási célokat szolgál, ami nem is meglepő, hiszen Máltán állandóan tűz a nap. Maga a közlekedési kultúra is farigcsál némi szokatlant a városképen, hiszen a közlekedés, csakúgy, mint mondjuk London esetén, itt is fordított. Érdemes tehát nagyon vigyázni és körültekintőnek lenni, még gyalogoson is. A biciklizést, motor vagy autóbérlést, pedig kifejezetten az öngyilkossági hajlamokkal rendelkezőknek javaslom 😉 A biciklizés Máltán amúgy nemcsak a fordított közlekedés miatt veszélyes és kellemetlen, hanem a domborzati viszonyok is olyanok, hogy sok az emelkedő és lejtő, ami ügye egyszer kellemes, egyszer meg kellemetlen 😉

60-ban Szent Pál apostol hajótörést szenvedett Melitán, ezt követően mintegy három hónapot töltött a szigeten. Róla nevezték el a sziget északnyugati részén lévő öblöt, hajótörésének állítólagos színhelyét. Az ezt követő századokból számos őskeresztény katakomba maradt fenn. Málta egész szigetén nagyon nagy a Szent Pál kultusz, szinte mindent róla neveztek el.

A katakombák egyébként érdekessé teszik a szigetet. Sok felfedezni való, megannyi útiterv alapon 😀 Málta szigetének egyik legelhagyatottabb katakombája a Salina Catacombs.

No itt aztán nem beszélhetünk, openning hours-ról (nyitvatartási időről), felesleges teljesen. Még az is lehet, ezt a katakombát csak én fedeztem fel. Tele volt dögléggyel 😛 Három különböző helyen is felfedezhetünk a fentihez hasonló katakombákat. Az egyik a sziget távolabbi délkeleti részén van, a másik Rabat környékén, a Salina Katakomba pedig Bugibba területéhez nagyon közel.

Aki szeret strandolni annak a már ismertetett Golden Bay -en túlmenően érdekes lehet a Blue Lagoon terület is, de az már egy különálló pici szigeten van, ahova hajóval lehet eljutni Cirkewwa kikötőjéből. S ezen a szigeten ahol a Blue Lagoon van, még van kettő, professzionális búvárkodásra alkalmas hely is, ahol véleményem szerint remek vízalatti fotókat is lehet készíteni.

Aki nagyon szeretné látni Szicíliában a híres működő vulkánokat (Etna) annak javaslom, hogy ha már Máltán van, vegye igénybe az egész napos hajótúrákat. Reggel 8:30 -kor szoktak ezek a programok kezdődni, s mivel nagyon hosszú a hajóút Szicíliáig így másnap hajnali 2:00-ig tartanak a programok. Nagyon sok helyen láttam meghirdetve ezeket a lehetőségeket, mindenhol olyan 110 – 140 EUR költség között mozgott.

Tengerparti fotók Máltáról

Málta útikritika

A kritikai előadást azoknak tartogatom, akik alapvetően idegenkednek az arab kultúra feeling -jétől. Nemes egyszerűséggel lehetne azt is mondani, hogy ők ne menjenek ilyen helyekre és pont. Hogy is mondjam csak, kicsit szemetes no… a kukakultúrájuk nem a legjobb. Inkább szatyrokban összegyűjtik a szemetet, de így is az utcákban nagyon sok műanyag flakon itt is meg ott is… igazából ez az egyetlen kritikus pontja.

inspirator